35.8 C
Budapest
2022. augusztus. 18. csütörtök

Rá emlékeztet a balek pécsi trafikrabló – te mit szólsz hozzá?

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

A 23 éves pécsi fiatalember a Hollywoodban nagy műgonddal készülő komédiákat megszégyenítő módon rabolta ki tavaly pont azt a trafikot, ahova mindennap járt cigarettát vásárolni.

A témához akár te is hozzászólhatsz!

Remélem, van még, aki rajtam kívül is emlékszik Pierre Richardra.

A bájosan csúnya filmsztár egyik filmjében bankrablónak állt, még ma is nevetek, ha eszembe jut, hogy a fejére húzott harisnyán keresztül harapta ki a kézigránát biztosítószegét, a szövet persze kiszakadt, így aztán ország-világ láthatta, ki is rejtőzött mögötte.

Valahogy ő jutott eszembe a pécsi trafikrablóról, aki persze egy bűnöző, aki más ember életét, biztonságát fenyegette, legyen is meg a szigorú büntetése.

Csak valahogy az egész annyira más színbe kerül, amikor az ember megtudja, hogy ez a fiatalember a kedvenc dohányboltját rabolta ki (mert ott ismerte a járást, könnyelműen elfeledve azt, hogy a törzsvevőket ismerik), ráadásul azért, hogy szíve hölgyének vehessen egy jegygyűrűt.

A siker után mindössze két órája volt arra, hogy tervezgessen, zafír, gyémánt vagy cirkonkő kerüljön-e az örök szerelem jelképébe – attól függően, mennyit sikerült rabolnia. Addigra azonban a rendőrök – nagyon helyesen – elfogták és lecsukták.

Most pedig évekig gondolkodhat azon, vajon van-e egy gyűrű mind felett.

blikk, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Továbbra sincs béke: a hazatérő Harrynek és Meghannak eszük ágában sincs találkozni Vilmosékkal

Harry és Meghan a jövő hónapban az Egyesült Királyságba látogatnak, de nem találkoznak Vilmossal és Katalinnal. Ahogy arról mldiánk...

Egészség: Ezt muszáj kipróbálnod! Szuper méregtelenítő ital, pár összetevőből, 5 perc alatt

Nagyon jó hatással lesz a szervezetedre. A megfelelő emésztés nagyon fontos egészségünk érdekében, ugyanis kiüríti a toxinokat a szervezetből....

ELTŰNT KINCSES GERGŐ GÁBOR A XVII. KERÜLETBŐL

A 14 éves fiút rendőreink jelenleg is keresik. Aki látta vagy látja, hívja bármelyik rendőri számot! A Budapesti Rendőr-főkapitányság...

Eladta hatalmas villáját a Korda házaspár: „A rezsicsökkentés szigorítása előtt is havi 500 000 forint volt a gázszámlánk”

Már tavaly decemberben napvilágot látott a hír, hogy eladó a Korda házaspár hatalmas villája, Balázs Klári pedig lapunknak...
facebook