Ha nem lesz főpolgármester, akkor is sikerként éli meg az LMP és a Jobbik által támogatott jelölt azt, ha politikai precedenseket tud teremteni – derül ki Puzsér Róbertnak az InfoRádió Aréna című műsorában elmondott szavaiból.
Nem hízelgett sem az LMP-nek, sem a Jobbiknak eddig sem – szögezte le Puzsér Róbert az InfoRádió Aréna című műsorának stúdiójában.
„Nem hallgattam el, milyen súlyos problémák, milyen
Azzal győzhettem meg őket, hogy pont azt kínálom, amiben ők elég nagy hiányt szenvednek, és ez az identitás” – mutatott rá az LMP és a Jobbik által támogatott független főpolgármester-jelölt.
Arra a kérdésre válaszolva, hogyan kínálhat egy ember két pártnak is identitást, azt mondta, egy „identitásminimumot” kínál.
„Ez egyrészt zöld, mivel a XXI. század vagy zöld, vagy nincs. Másrészt civil” – foglalta össze, hozzátéve, szó nincs arról, hogy ő bármelyik párt identitását meg akarná írni.
A minimum, amit kínál, az „szakítás azzal a harminc évvel, ami mögöttünk van”.
Úgy látja, a két pártot „a 2006-os Gyurcsány-rombolás hozta létre”, protestpártokként indultak, csak aztán hozzáromlottak, hozzákorrumpálódtak a politikai garnitúrához. „Mert a garnitúra egy rohadt garnitúra. És az az igazság, hogy
ha egy zöldséges kosárba, amiben csupa rohadt zöldség van, beledobálunk egy pár friss zöldséget, azokat a rohadt zöldségek magukhoz rohasztják,
itt is valami ilyesmi történt” – fogalmazott. Hozzátette: neki most az a feladata, hogy „a még ép részekből főzzön egy levest”, ami a „centrumszövetség”.
Puzsér a szó anyagi értelmében kijelentette, „a politika nem ad semmit”, tehát ha nem lesz főpolgármester, ő nem kér közgyűlési helyet, felügyelőbizottsági vagy más pozíciót, hanem hátralép.
„Új normákat írok, és ezek a normák itt maradnak velünk, és formálni fogják a politikát; ami megtörtént a politikával, az kitörölhetetlen” – mondta a főpolgármester-jelölt, akinek
nem az az egyetlen siker, ha megválasztják, az is siker, ha új, civil normákkal lehet „megfertőzni, visszafertőzni” a politikát.
infostart