Hirmagazin
Image default
Gasztronómia, vega

Próbáld ki frissen a tavaszi sóskát! Mutatjuk, mennyi mindent készíthetsz belőle

A leveles spenót mellett megjelentek a sóskás zsákok is a piacon, ezek a levelek pedig még nagyobb meglepetéssel szolgálhatnak azok számára, akik eddig csak főzve, pürében és mártásként ették ezt a szuper zöldséget.

Talán a legízesebb levél, ami létezik, a sóskáé: szinte gyümölcsösen savanykás, nagyon intenzíven karakteres, akkor is, ha kihúzzuk a földből és magában elrágjuk, hát még akkor, ha ezzel-azzal párosítjuk.

A sóska talán még a spenótnál is megosztóbb zöldség, éppen emiatt az erős karaktere miatt. Vagy talán azért is, mert hőkezelés hatására jelentősen amortizálódik a szépsége, szürkés színe lesz. A rettentően savanyú ízre gyerekeknél és babáknál az édesburgonya nyújtott megoldást, erről itt írtunk korábban. 

A szürkülés ellen

A sóska az utóbbi időkben rengeteg séfet ihletett meg, sokat dolgoztak a beszürkülés problémáján is. A megoldás a kíméletes hőkezelésben rejlik: a Bűvös szakács blog eljárása alapján úgy őrizhetjük meg a zöld színt, hogy előbb blansírozzuk a leveleket, majd az egészet hosszan turmixoljuk krémesre, és óvatosan langyosítjuk csak meg, de nem forraljuk fel.

Leves

A fenti eljárással sóskakrémlevest is készíthetünk, ami nyári napokon, hidegen adja ki legjobban az ízét. Lehet párosítani tejszínnel, tejföllel, sőt, sokan úgy lágyítanak a sóska markáns ízén, hogy spenóttal fele-fele arányban keverik.

Lepény, quiche

A sóska nagyon megy mindenféle lepény és sós torta, például quiche kiegészítőjeként is. Elég a leveleket blansírozni, míg össze nem esnek, és mehet is a lepényre, pizzára. Ezekben az esetekben a ricotta az egyik legjobb lehetséges párja, mert az édeskés íz jól ellenpontozza a sóska savanyúságát.

Saláta

A sóska tényleg frissen a legjobb. Más salátalevelekkel vegyítve, vagy magában, gyümölcsökkel párosítva nagyon finom tud lenni, különösen almával vagy barackkal vagy most eperrel is érdemes lehet kipróbálni.

Simán tejföllel

A legegyszerűbb recept talán a legjobb, ami a sóskával történhet: tejföllel vagy fokhagymás tejföllel ki kell keverni, és kész.

Hüvelyesek mellé

Párolt, főtt csicseriborsós, babos, lencsés ételek kiegészítőjeként is szuper a sóska, mivel ezeknek alapvetően enyhe az alapízük, a sóska eszméletlen jól fel tudja dobni őket.

Pesto

Ahogy a legtöbb zöldből, sóskából is csodálatos pesto készülhet, sőt. Nemcsak fenyőmaggal, hanem dióval is jól működik.

Fotó: Getty Images

Kapcsolódó hírek

Az aranysárga húsleves titka a kurkuma és a sáfrány + a nagyi legfinomabb húslevesének receptje..

Géza

Az élelmiszerek eltarthatóságának kérdése különösen fontossá válik, ha vészhelyzetre készülünk, vagy egyszerűen csak csökkenteni szeretnénk az élelmiszerpazarlást.

Géza

8 szuper téli recept az egészséges céklából.. – mindent el tudsz készíteni, amit szeretsz…

Kovács Karolina
Megszakítás