A testbeszéd segíthet abban, hogy a szavaink hatásosabbak legyenek azáltal, hogy segít megérteni a leendő partnerünk nonverbális jeleit, valamint azzal, ha ellenőrizzük, hogy a saját testbeszédünk a megfelelő üzenetet továbbítja. Először nonverbálisan ellenőrizzük, hogy örömmel fogadja-e a másik fél egy újabb találkozás javaslatát. Mutat-e az illető érdeklődést?
Nem feltétlenül egy szexuálisan túlfűtött flörtölő invitálásra kell gondolnunk, hanem a barátságos tekintetre és a mosolyra. Ne nyugtalankodjunk túlságosan, ha a feszültség jeleit véljük felfedezni a másikban, mint például ideges nevetgélést vagy feszüli köhögést; több mint valószínű, hogy jövendőbeli partnerünk amiatt aggódik, hogy nem kerül sor egy újabb találkozásra.
Az egyik lehetséges ellenőrzési mód arra vonatkozóan, hogy a másik személy úgy érzi-e, hogy kedveli a társaságunkat, és ebből következően van-e rá esély, hogy örömmel reagál egy találkozó felvetésére, a következő: észrevehető egyezés tehát leutánozzuk-e egymás mozdulatait tudtunkon kívül? Vajon ugyanolyan testhelyzetben vagyunk-e, pozícióváltoztatásunk után a partnerünk is rövid időn belül testhelyzetei változtat? A gesztusaink szinkronban vannak? Ugyanakkor nevetünk és ugyanúgy? Ha igen, akkor nagyon valószínű, hogy egy hullámhosszon vagyunk.
Hogyan hívjuk randevúra a másikat? Nos, a szavakat senki nem teheti a szánkba helyettünk; de figyeljünk oda, hogy a testbeszédünk ne „üsse agyon” a szavainkat. Az idegesség azt jelentheti, hogy túl lazának és hanyagnak hatunk – a tekintetünk föl-le és mindenfelé kószál, csak éppen a másikra nem nézünk, a hangunk elhalkul a mondat vége felé tálán habozunk, dadogunk, vagy ellentmondunk magunknak. Mivel bizonytalanok vagyunk, a másik fél ezeket a jeleket ügy értelmezheti, hogy félünk tőle – pedig csak az elutasítástól félünk.
Legyünk tehát magabiztosak; vegyünk egy mély lélegzetet, egyenesen forduljunk szembe vele, nézzünk egyenesen a szemébe. És mosolyogjunk – ettől nem csak barátságosabbnak hatunk, de ellazulnak a hangszalagjaink is, így a mondandónk meggyőzőbben hat. Másrészt viszont az idegesség oda is vezethet, hogy túlságosan tolakodónak hatunk. Az elutasítástól való félelem következtében védekező testhelyzetet vehetünk fel; a vállunkat hátrahúzzuk, mintha verekedni akarnánk, a tekintetünk kihívó lesz, a hangunk hangos és agresszív. Nem csoda, ha a jövendőbeli partnerünk meghátrál!
Ejtsük le a vállunkat, nézzünk gyengéden a másik fél szemébe. Beszéd közben kissé halkítsuk le a hangunkat – de azért arra figyeljünk oda, hogy a mondataink végét ne harapjuk el idegességünkben. Miközben kiszemelt partnerünk megadja a válaszát, ellenőrizzük a testbeszédét. Egy hosszú hallgatás, miközben a tekintete félresiklik, és teste is kissé elfordul, a kétkedést jelzik. Ha az illető hangja bizonytalan, és a mosolya hamisnak tűnik, mert a szeme nem mosolyog, akkor talán udvariasan ki fog kosarazni bennünket. De ha felénk fordul, teljes, őszinte mosollyal, és testének mozdulatai lelkesen felgyorsulnak, akkor már kezdhetünk is ünnepelni, mert az ajánlatunkat nem csak elfogadták, hanem örömmel üdvözölték.
forrás: delina
