21 C
Budapest
2023. június. 4. vasárnap

Potápi: Minden magyar fontos

Dátum:

Megosztás:

A magyar kormány számára minden magyar fontos, éljen akár Magyarországon, akár a Kárpát-medencében vagy a diaszpórában – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban megrendezett Magyarok Országos Gyűlésén vasárnap.

Gyalogosok bemutatója a Magyarok Országos Gyűlésén az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban 2018. augusztus 18-án. A rendezvényen háromszáz lovas, ezer gyalogos hagyományőrző jelenítette meg a magyar történelem legfontosabb mozzanatait. MTI Fotó: Mészáros János

„Senkiről nem mondunk le”

Potápi Árpád János kiemelte: a 15 milliós magyarságból 10 millióan élnek Magyarországon, nagyjából 2-3 millióan a Kárpát-medence egyéb országaiban, és hozzávetőlegesen 2,5 millióan a diaszpórában. „Senkiről sem mondunk le, és mindenkire számítunk” – hangoztatta. Az államtitkár reményét fejezte ki, hogy a nemzetpolitikai intézkedéseknek köszönhetően egyre többen vállalják a magyarságukat és csatlakoznak a magyar nemzethez.

Fontosnak nevezte, hogy „megőrizzük és ápoljuk hagyományainkat, hogy büszkék legyünk származásunkra, magyarságunkra, és őseinkre. Ugyanakkor felelősségünk, hogy mindazt, amit megőriztünk, gyermekeinknek és unokáinknak is továbbadjuk” – fogalmazott. Kiemelte, hogy az elmúlt években sikerült megteremteni a magyar nemzet közjogi egységét, amit a nemzetpolitika új korszaka, a nemzetépítésé követ.

„Együtt közösen elérhetjük, hogy a 21. század a gyarapodásnak, a nemzeti büszkeségnek, a nemzet megerősödésének évszázada legyen” – tette hozzá.

Nemzeti ünnepünk, augusztus 20-a kapcsán az államtitkár felhívta a figyelmet: „nem szabad elfelejtenünk, hogy Magyarország mind a múltban, mind a jelenben egy többnemzetiségű ország”. Minden siker, amelyet az ország az elmúlt ezerszáz évben elért, az itt élő nemzetiségeknek is köszönhető, éppen ezért a magyar kormány mindig is minden segítséget megad nekik ahhoz, hogy kultúrájukat, őseik hagyományait és nyelvüket tovább tudják adni a későbbi nemzedékeknek – jelentette ki.

A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta: bárhol is élnek magyarok a nagyvilágban, számunkra augusztus 20-a, a magyar állam születésének napja, március 15-e és október 23-a mind olyan ünnep, amely alkalmat ad a nemzeti összefogás megerősítésére. Augusztus 20-át kiemelkedő jelentőségűnek nevezte, hiszen mint mondta, „nemcsak állami és nemzeti ünnep, hanem a magyar folklórban gyökeredzik, amelyhez erősen kötődik a magyarság. Talán az egyetlen olyan nemzeti ünnepünk, amelyet tömegek ünnepelnek” – fogalmazott.

Organikus közösségbe kell tömörülni

Vukics Ferenc, a Magyarok Országos Gyűlésének főszervezője elmondta, a hatodik alkalommal megszervezett találkozóra mintegy 1200 önkéntes „építette fel a rendezvényt”, megvalósításban pedig 841 szervezet képviseltette magát. Hangsúlyozta, hogy a magyaroknak alulról jövő, organikus közösségekbe kell tömörülniük, szerveződniük. Meg kell mutatni a világnak, hogy az itt lévő civil társadalom szereti Magyarországot, a magyar nyelvet és kultúrát, a magyar nemzetet – tette hozzá.

Az augusztus 17. és 19. között megszervezett 6. Magyarok Országos Gyűlés fő témái között a nemzetgyarapodás, a magyar családok és a V4 civil közösségi együttműködése szerepelt.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Hazánkba is megérkeztek a Pokol Angyalai (Hell’s Angels) motorosklub tagjai

Az Egyesült Államok a társaságot bűnözők bandájaként tartja számon. A világ minden tájáról jönnek a tagok, akik hazánktól...

Videón az M1-esen át menekülő őz, amely egy tatabányai kertben talált menedéket

Őzet találtak egy családi ház kertjében Tatabányán pénteken. Az állat kilométerekről, az M1-es autópályán át kóborolhatott el idáig. Az M1-es...

Sorsfordító kijelentést tett Volodimir Zelenszkij

Ukrajna készen áll a rég várt ellentámadás megindítására, hogy visszafoglalja az Oroszország által megszállt területeket – közölte az ukrán...

Itt vannak az új hulladékgazdálkodási rendszer díjai

Megismerhetők azok a díjak, amelyeket alkalmazni kell az energiaügyi miniszter rendelete alapján a július 1-jétől hatályos hulladékgazdálkodási rendszerben. A...