Portói bor
A portói bor Portugália Douro borvidékén, szigorú módszertani előírások betartásával gyártott bor eredet megjelölése. Bár Portugáliában termelik, mégis az angolok afféle nemzeti italának számít.
A Douro folyó felső folyásánál, mintegy 100 kilométerre Portótól, kontinentálisba hajló mediterrán éghajlaton termő szőlőből készítik. A Douro völgyében megtermelt bort a folyó alsó, hajózható szakaszán hagyományosan gályákon úsztatták le a torkolatig, hogy Vila Nova, de Gaia pincéiben (a folyó torkolatánál, a bal parton, Portóval átellenben) érleljék ma már eleve a leszüretelt szőlőt szállítják oda, és az elkészült bort is ott palackozzák.
A portói bor nevet a 17. század második felétől használják azért ez a név terjedt el, mert a bort Porto kikötőjéből szállították az egész világra. A bor és termőhelye 1756 Pombal márki rendeletei óta védett.
Nem tudni pontosan, kik kezdték a Douro borvidéken termett borokat avinálni. Az egyik, elterjedt magyarázat szerint, amikor 1678-ban az angolok háborúzni kezdtek a franciákkal, azok beszüntették a bordeaux-i exportálását, az angoloknak pedig utánpótlásról kellett gondoskodniuk. A portugáloknak volt ugyan bora, de az meg se közelítette a bordeaux-i színvonalát, ráadásul a szállítás közben gyakran megecetesedett. Hogy ezt megelőzzék, a brit kereskedők brandyt öntöttek a borba. E változat hitelét rontja, hogy a tartósításnak ezt a módját már a nagy földrajzi felfedezések idején, tehát jóval a különleges angol-portugál kereskedelmi kapcsolatok kialakulása és sokkal a portói bor elnevezés feltűnése előtt is alkalmazták.
A történet másik, hihetőbb változata szerint a háború kirobbanása után egy liverpooli borkereskedő a fiát küldte el Portugáliába. Az ifjú a Portótól keletre fekvő Lomegóban kóstolta meg a helyi apátság borpárlattal erősített és tartósított italát, és úgy döntött, hogy ilyen bort akar importálni.
A must erjedését annak beindulása után 3-4 nappal (amikor annak természetes alkoholtartalma mintegy 6-9 százalék) körülbelül 1:5 arányban 77% alkoholtartalmú semleges borpárlat hozzáadásával (avinálással) megállítják. Ettől a bor édes marad, mivel kierjedetlen cukor marad benne; alkoholtartalmát pedig a brandy 18-22% közé emeli.
Mivel nagyon rövid ideig erjesztik, azért, hogy ez alatt minél több színező- és cserzőanyagot ki tudjanak vonni a bogyók héjából, a szőlőt hagyományosan kőkádakban, lábbal taposták. Ez ma már inkább csak turistalátványosság, a munka nagyját célgépek végzik.
Fentiek eredményeként a portói erős, karakteres desszertbor és mindig cuvée a legtöbbször különböző évjáratok keveréke. A standard portói bort jellemzően három évig érlelik húszezer literes vagy még nagyobb fahordókban (tartályokban), hogy gyümölcsös jellegét megőrizze. A három évnél tovább, kisebb fahordókban érlelt változatok közül kerülnek ki az úgynevezett különleges (categorias especiais) portóik.
Az összes újborból mintát kell küldeni az intézetnek, jóformán minden litert számon tartanak. A szigorú előírások eredményeként a régió szőlőinek csak körülbelül 40 százalékából készíthetnek klasszikus portói likőrbort. Az Intézet szemlélete rendkívül konzervatív: így például kategorikusan megtiltották, hogy az avináláshoz a hagyományos, semleges ízű helyett minőségi brandyt használjanak.
A portói bornak számos stílusa alakult ki az egyszerű és az olcsó Ruby-tól a ritka és jól tárolható Vintage Port-ig. A portói borokat leginkább a szivarozók kultiválják: a szivar és a portói az ínyenc élvezet afféle jelképe egy-egy pompás étkezés után.
A portóinak ez a változata az, ami fehér szőlőből készül. Ez az egyetlen olyan portói változat, amelyet édessége alapján kategorizálnak: létezik
– seco (száraz),
– meio-seco és
– doçe (édes).
Mivel az avinálás eredményeként még a száraz változat is tartalmaz maradék cukrot, nagyjából a magyar terminológia szerinti félszáraz, boroknak felel meg, a meio-seco pedig a magyar fogalomrendszerben inkább félédes. Jellemzően aranysárga színű.
Kék szőlőből készített és legfeljebb öt évig érlelt, rubinszínű bor. Ezt is nagy, fából készült tartályokban érlelik. Fiatalos jegyeket hordoz, illata a piros bogyós gyümölcsökére emlékeztet.
Kék szőlőből készített és több mint öt évig érlelt bor. Színe a hosszú érleléstől az oxidáció miatt a kifakul; erről kapta a nevét (tawny = topáz). Az alap tawnyt többféle és több évjáratú bor házasításával állítják elő, átlag három év érlelés után. Ekkor a nagy tartályokból kisebb, jellemzően 534 literes, szivar alakú fahordókba fejtik át. Ízében felfedezhető a dió és a mandula, majd idővel további zamatok (például csokoládé, kávé, méz) jelenhetnek meg benne.
A portói bor eredet megjelölés és nem fajtanév, ezért Portugália számos nemzetközi megállapodást kötött az eredet megjelölés oltalma érdekében, arra törekedve, hogy a termőterületen kívül bárhol előállított borokat ne lehessen jogszerűen portóinak nevezni. Magyarország 2004-ben kötelezte magát, hogy nem engedi az oportó, oportói stb. szavak használatát, elsősorban magyar borokkal kapcsolatban, fajtanévként sem. Ezért ettől az időponttól az addig Magyarországon hagyományosan oportóinak, kék portónak nevezett borokat általában portugieser, blauer portugieser néven hozzák forgalomba.
Forrás: wikipedia.; Képek: Google;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu;
Cím: Nem köthető városhoz Portói bor
Tel: 0036705322177
E-mail: szerkesztoseg@hirmagazin.eu
Web: www.hirmagazin.eu
