Megviseli Sáfrány Emesét, hogy mind a mai napig megbélyegzik őt a múltja miatt, ám igyekszik az előítéletekből tanulni. A légtornász nem bánja, hogy merte vállalni a múltját, utólag pedig ő is rossz döntésnek tartja, hogy felnőttfilmekben szerepelt.

Felnőttfilmes múltja miatt utasították el a többiek Sáfrány Emesét, azaz Aleskát a TV2 Exatlon Hungary című műsorában. Ahogy azt a Blikk is megírta, a légtornász könnyek között adta fel az extrém sport reality-t, csapattársai ugyanis bántották, sőt, ki is közösítették.

– Nagyon meglepett, hogy már az első nap csúnyán néztek rám. „Ez meg mit keres itt?”  volt a tekintetükben, majd ez szóban is elhangzott. Senki nem volt kíváncsi a sportomra, az eredményeimre, azonnal kitaszítottak. Ez így is maradt a játék végéig. Megszoktam már, hogy ilyen ellenállással nem érdemes küzdeni, teljesen felesleges beleállni a vitákba. Annyira védekeztem, hogy úgy érezzem, kiálltam magamért, aztán távoztam. Nem mondom, hogy nem fáj, de ebből is tanultam – mondta a Story magazinnak a légtornász, aki szerint korrekt dolog, ha valaki vállalni meri a múltját, és fáj neki, hogy ezért a mai napig pofonokat kap.

– Akkor nem mértem fel, hogy ez rossz döntés, ami egész életemre kihat majd. Hiszen teljesen más ember voltam. Harmincévesen a mostani énem nemhogy nemet mondana, de be sem vonzana egy ilyen ajánlatot. Akkoriban sebezhető, kiszolgáltatott voltam. Huszonévesen újabb döntés volt, hogy vállaltam a múltam a nyilvánosság előtt. Ezt viszont nem bánom – mondta Sáfrány Emese, aki az évek során Európa-bajnok légtornász lett, s gyerekeket is tanít erre a sportra.

– Sosem merül fel a civil életemben, hogy mivel foglalkoztam. Nem fordult még elő, hogy egy szülő nem bízta rám a kislányát, csak mert felnőttfilmezéssel foglalkoztam… Az számít, ma mit adok és ki vagyok, ahogy a páromnak is ez a fontos – mondta Aleska.

Forrás: Blikk.hu

Fotó: Weber Zsolt