Home Szabadidő Bulvár Politikatudományt tanul az Oslói Egyetemen a norvég tömeggyilkos

Politikatudományt tanul az Oslói Egyetemen a norvég tömeggyilkos

hirmagazin_2015-07-18_070201

Felvették az Oslói Egyetem politikatudományi szakára a hetvenhét ember lemészárlása miatt börtönbüntetését töltő Anders Behring Breiviket – jelentette be a felsőoktatási intézmény pénteken. A 36 éves norvég tömeggyilkos augusztusban kezdi meg a tanulmányait, de nem vehet részt az órákon és nem léphet kapcsolatba a professzorokkal vagy más diákokkal.

„Breivik megfelelt a felvételi követelményeknek. Ragaszkodunk a szabályainkhoz, ezért felvételt nyert” – közölte Ole Petter Ottersen, az egyetem rektora, mondván, hogy az elítélteknek is joguk van tanulni, ha megfelelnek a követelményeknek.

A szélsőségesen jobboldali, mindenekelőtt iszlámellenes nézeteket valló Breivik által választott képzés keretében a hallgatóknak teljesíteniük kell a demokráciával, az emberi jogokkal és a kisebbségekkel kapcsolatos kurzusokat is.
„A tanulmányait kizárólag a cellájában fogja folytatni. A kommunikáció egy kapcsolattartón keresztül fog zajlani a börtönben” – magyarázta Ottersen. Hozzátette, Breiviket tankönyvekkel ellátják, az internethez azonban nem fog hozzáférni.

Hatalmas felháborodást keltett a skandináv országban, amikor a férfi jelentkezett az intézmény hároméves képzésére, sokan azon az állásponton voltak, hogy a jelentkezését azonnal el kell utasítani.

Az egyetem több diákja ott volt a Breivik által 2011 nyarán végrehajtott mészárlás helyszínén, másoknak barátai, rokonai voltak az áldozatok között.
„Sértő, hogy tanulhat (…), az pedig különösen fáj, hogy a bejelentés néhány nappal a tömegmészárlás 4. évfordulója előtt történt” – mondta Lisbeth Kristine Royneland, az áldozatok családtagjait képviselő csoport elnöke. „Annak azonban számunkra nincs jelentősége, hogy regényeket vagy politológiai könyveket olvas, amíg rácsok mögött marad” – tette hozzá az illetékes.

Anders Behring Breiviket huszonegy évi börtönbüntetésre ítélték, mert 2011 nyarán autóba rejtett pokolgépet robbantott Oslóban a norvég kormány székházánál, majd Utoya szigetén gépkarabéllyal válogatás nélkül lemészárolt fiatalokat a Norvég Munkáspárt ifjúsági tagozatának táborában. Összesen hetvenhét embert ölt meg, köztük sok tizenévest.

Forrás: metropol; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Exit mobile version
Megszakítás