14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárPolgár Tünde elárult néhány dolgot a szexuális életükről

Polgár Tünde elárult néhány dolgot a szexuális életükről

A luxusfeleség több mint két évtizede él együtt a férjével, ennyi idő alatt a szerelem és az intimitás is átalakult.

A tökéletesnek tűnő kapcsolatuk elején náluk sem ment minden gördülékenyen. Ezúttal megosztotta, szerinte mi a hosszú házasság titka.

Az intimitás nem egyenlő csak a szexszel. Egy érintés, egy ölelés, csók, kézfogás is beletartozik. Sokan lebecsülik, holott ezek az apró gesztusok nagyon fontosak, csakúgy, mint az együtt alvás. Árpival az első perctől fogva egymás mellett hajtjuk álomra a fejünket, csak azóta alszunk néha külön, amióta beköszöntött a változókor” – mesélte a luxusfeleség a Story-nak, majd hozzátette: éjszakánként többször fel szokott kelni, olyankor pedig előfordul, hogy átmegy egy másik szobába olvasgatni, végül ott alszik el. Kapcsolatuk több mint 23 éve kezdődött, de még mindig élénken előtte van, ahogy megismerték egymást.

„Nem mondanám, hogy szerelem volt első látásra. Inkább csak szimpátia, majd antipátia, végül szerelem. Egy munka során találkoztunk először, interjút készítettem vele, és nagyon jót beszélgettünk. Azt gondoltam, mély nyomot hagytam benne, de hamar kiderült, hogy tévedtem. Egy évvel később egy rally versenyen futottunk össze. Odamentem hozzá, ő viszont már azt sem tudta, ki vagyok. Azt hitte, hogy ki akarok kezdeni vele, pedig eszem ágában sem volt, amit neki is elmondtam. Ezt magas labdának vette, mert onnantól folyamatosan hívogatott, randit kért, majd végül találkoztunk” – ecsetelte Tünde, aztán így folytatta:- mesélte.

Előadta a nagyembert, és folyton a vagyonával kérkedett, ami nagyon nem volt szimpatikus, úgyhogy végül teljesen felszívódtam, a telefont sem vettem fel neki. Két hónappal később ismét összefutottunk egy divatbemutatón, de akkor már emberi módon közeledett, és nem csak egy trófeát látott bennem. Huszonhárom év telt el azóta, és a mai napig össze vagyunk fonódva. Persze, a szerelem egy idő után átalakult, a rózsaszín köd elmúlt, és nagyon mély szeretet, tisztelet, megbecsülés váltotta fel” – részletezte.

Forrás: Origo / Hirmagazin.eu

Forrás: Polgár Tünde/Instagram

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem