Kilenc évesen a New York Times címoldalára került, tizenkét évesen Kaszparov figyelte a játékát, magántanulóként tanult, mert minden idejét a sakk kötötte le. Polgár Judit, minden idők legsikeresebb női sakkozója, Világsakkfesztivált tart hamarosan Budapesten nővéreivel és Rubik Ernővel.

Világsakkfesztivál

Ezekben a napokban zajlik Budapesten az idei sakkolimpia és szintén itt rendezik meg a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) 2024-es kongresszusát is, de ezzel még közel sincs vége a sakkhoz köthető programoknak: szeptember 17-én és 18-án érkezik a 10. Világsakkfesztivál is, amelynek fővédnöke Rubik Ernő lesz és ahol az esemény megálmodóján, Polgár Juditon kívül a nővéreivel, Polgár Zsuzsával és Polgár Zsófiával is lehet majd találkozni. A fesztivált megelőző sajtótájékoztatón Polgár Judit elmondta, a hagyományosan októberben megrendezett programot idén azért hozták előbbre, hogy a sakkolimpián résztvevők ezen az eseményen is tudjanak találkozni, de a fesztivál nem csak ebből a szempontból lesz rendhagyó, számos más különlegességet is tartogat a látogatók számára. Miközben egy kis meglepetéssel is fűszerezett játékot játszott az újságírók ellen az eseményen, azt is elárulta, melyek voltak a kedvenc mérkőzései karrierje során, de előbb nézzük, milyen programok várják a látogatókat a fesztiválon.

Polgár Judit

A Magyar Nemzeti Galériában Polgár Judit például 8 táblán játszik majd szimultán játékot, köztük négy online közösség és négy helyszíni csapat ellen. Sportlegendák, művészek, gyerekek és egy híres sakkinfluenszer is az ellenfelek között lesz majd és Juditnak egyszerre kell megbirkóznia az összes játékossal. Az egykori nagymesternek azonban van már tapasztalata a nehéz játszmákkal kapcsolatban és az eseményen egyébként sem feltétlenül a győzelem, hanem az inspiráció játssza a főszerepet. Az idei Világsakkfesztivál kulcsszava ugyanis az inspiráció lesz, mivel ez a sport bárkinek fontos mozgatórugót jelenthet a hétköznapokban is, olyan tapasztalatot és gondolkodásmódot nyújtva, ami a modern kor kihívásaihoz is segítséget adhat.

Ezt a nézetet vallja Fogarasi Norbert, a fesztivált szponzoráló Morgan Stanley budapesti irodájának vezetője is, aki a sajtótájékoztatón elmondta: noha a Morgan Stanley egy pénzügyi intézmény, de a sakk mégis nagy jelentőséggel bír a cég életében, mivel a játéknak rengeteg olyan aspektusa van, amelyet át tudnak emelni az üzleti életbe. A vállalatnál komoly sakkélet zajlik, 11 éve rendeznek globális sakkversenyt, amelyen több mint ezren vesznek részt és a cég elemzői idén az olimpiára készülő női válogatottal is meccset vívtak – végül a válogatott 30:19 arányban legyőzte őket. A cég csapatát erősítette Ács Péter nemzetközi nagymester, a magyar férfi A válogatott szövetségi csapatkapitánya is, aki „civilben” a Morgan Stanley kockázatelemzője. Emellett együtt dolgoztak egy másik híres magyar sakknagymesterrel, Antal Gergellyel is, aki szintén kockázatelemzést végzett a cégnél.

A sakkban fontos az előrelátás, a taktika meghatározása, de a folyamatos újrakalkulálás, a stratégia módosítása, minden lépés előtt az éppen aktuális helyzethez illő válasz felmérése is,

ez az értékelési módszer pedig a kockázatelemzést és számos más területen a megfelelő döntéshozatalt támogathatja.

Sakkpalota

Mióta Polgár Judit befejezte aktív professzionális sakkozói pályafutását (utolsó versenye profi sakkozóként a 2014-es tromsői sakkolimpia volt), a sakk népszerűsítésére és a Polgár Judit Sakk Alapítványra koncentrál, amelynek célja a kreativitás és tudás fejlesztése és a sakk által nyújtott különleges gondolkodásmód beemelése az oktatásba, mivel a sport oktatási eszközként is hatékonyan használható. Az alapítvány keretében kidolgozott Polgár Judit Módszer lényege a 4 és 10 év közötti gyermekek komplex képességfejlesztése, az úgynevezett 4K, tehát a kritikus gondolkodás, a kommunikáció, a kollaboráció és a kreativitás erősítése. Ezeket a képességeket lehet hatékonyabbá tenni a Sakkpalota Programmal is, ami a módszer részét képezi és a sakk alapszabályai révén tanít. A képzeletbeli Sakkpalotában lakik Bumm Bástya, Futi Futó, Vendi Vezér és sok más szereplő, akiknek kalandjait rövid történeteken keresztül ismerhetik meg a gyerekek, miközben kreatív feladatokat oldhatnak meg.

„A sakktáblát soktornyú, tágas termekkel, titkos ajtókkal és átjárókkal teli varázspalotának láttam.”

– írja Polgár Judit a könyv bevezetésében, miközben felidézi, milyen volt elkezdeni gyermekkorában a sakkot, ami aztán egész életét végigkísérte.

Polgár Judit

Sakkal töltött élet

Judit lényegében beleszületett a sakk világába, mivel édesapja és nővérei is aktívan sakkoztak, ő pedig hamarosan mindannyiukat legyőzte a játszmák során. „Életrajzom évtizedeken át gyakorlatilag csak a sakkban elért eredményeimből állt[…] Magántanuló voltam, csak a vizsgákra mentem be az iskolába. És munkahelyem sem volt, hiszen hamar profi sakkozó lettem.” – összegezte életrajzában, hozzátéve, hogy a szülei döntése alapján indult el a profi sakkozói pályán, akik a gyermekeik példáján keresztül bizonyították, hogy a „korán elkezdett, céltudatos neveléssel bármelyik egészséges gyermekből sikeres és ép lelkű ember nevelhető.”

„A sakk kilenc éves csodagyereke hét felnőttet győzött le a versenyen”

– hirdette a New York Times címoldalára került cikk címe, ami Polgár Juditot mutatta be, aki 1986-ban nagy feltűnést keltett a New York Openen. Később a szenzációs eredmények szinte már megszokottá váltak a fiatal versenyző részéről, akit 12 éves korában egy eseményen még csak távolról figyelt Garri Kaszparov, majd az orosz bajnok 2002-ben már kikapott ellene a moszkvai Russia vs The Rest of the World meccsen. Judit ugyan egy interjúban úgy emlékezett vissza a mérkőzésre, mint csak a Kaszparov elleni második legfontosabb játszmájára (az első helyre a 2001-es linaresi eseményt tette), mivel az orosz nagymester az úgynevezett berlini nyitással „egyszerűen rossz megnyitást választott, ezért sikerült legyőzni”, de a világ mégis az egyik legkiemelkedőbb eredményeként könyvelte el az esetet.

A legjobb pillanatok

Ahogy Polgár Judit a sajtótájékoztatón elmondta: a legnehezebb mérkőzései azok voltak, ahol valamilyen probléma miatt nem tudott megfelelően teljesíteni vagy kifogyott az időből, de értelemszerűen nem ezeket tartja a legemlékezetesebb pillanatoknak, hanem azokat a versenyeket, ahol tapasztalt nagymesterek ellen állt ki sikerrel – a kedvencei közé tartozik például az 1994-es Buenos Aires-i mérkőzés Alekszej Shirov ellen, aki akkoriban a második helyen szerepelt a világranglistán vagy az 1999-es győzelme a spanyolországi Dos Hermanosban, mikor az indiai sakknagymestert Visuvanátan Ánandot verte meg. Polgár Judit minden idők legsikeresebb női sakkozója, de pályafutása alatt sosem kifejezetten a női világelsőség volt számára a fókuszban, ezért főként nyílt és férfi versenyeken játszott, 15 évesen már a magyar férfi szuperbajnokságot is megnyerte és nyolc alkalommal is a férficsapat tagjaként képviselte Magyarországot a sakkolimpiákon.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a női egyenjogúság, vagy inkább egyenrangúság lényegtelen kérdés számára, sőt, bizonyos szempontból éppen a nők egyenlőségének bizonyítását reprezentálja karrierje, a hivatásos versenyzés befejezése után pedig az ENSZ felkérésére esélyegyenlőségi jószolgálati követként is képviseli a nőket a nemzetközi társadalmi életben.

Polgár Judit

A Magyar Nemzeti Galériában és a BOK Csarnokban megrendezett Világsakkfesztiválon a Sakkpalota bemutatásán, a szimultán játékon, a Polgár nővérek közös dedikálásán, robotprogramozáson és a Polgár László által kitalált Csillagsakk versenyen kívül sok más programon is részt vehetnek a látogatók, többek között InterContinental Hotelben egy nagyszabású oktatási konferencia is zajlik majd.

Nyitókép: Index – Sport – Polgár Juditot 25 éve nem előzi meg senki;

Forrás

Hirmagazin.eu