7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekPofátlanság Isten nevében: piramisjátékot szervezett a magyarországi egyház

Pofátlanság Isten nevében: piramisjátékot szervezett a magyarországi egyház

Csak azért nem egyház már az ügyészségi vádemelésben szereplő szervezet, mert 2012-ben megváltozott a törvény…

Piramisjáték az egyházban / Illusztráció: Northfoto

A Fővárosi Főügyészség piramisjáték szervezésének bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken egy 54 éves budapesti férfi ellen, aki társaival együtt 2010-ben egy egyházat alapított. Bár – a törvényi változások folytán –  2012. január 1-jétől már nem minősültek egyháznak, továbbra is úgy tettek, mintha a szervezetük egyház lenne, és az egyházi minőség fenntartásának látszata mellett 135 esetben fogadtak el adományokat. Azt ígérték, hogy a pénzt befizetőknek az összegyűjtött összeget segélyként osztják majd újra.

A vádirat lényege szerint a magát főpapnak nevező, az „egyházban”  kizárólagos döntési jogosultsággal rendelkező vádlott 2012-2013-ban a segítőin keresztül előadásokon, webkonferenciákon, szórólapokon különböző – kifizetési kockázati tényezőt is tartalmazó – karitatív, illetve befektetési programokat hozott létre.

A kiadott szabályzatok szerint a jól csengő elnevezésekkel illetett programokban   résztvevők – különböző összegek befizetése mellett – „ezüst fokozatú”klubtagokká válhattak, „aranytáblára” kerülhettek, vagy támogatói pozíciót vásárolhattak, és amennyiben további ismerőseiket rövid időn belül láncszerűen beszervezték, úgy bent maradtak a „mátrixban”, majd egy idő után nagy összegű segélyek kifizetésére válhattak jogosulttá.

A rendszer pénzügyi talpon maradása érdekében a meghirdetett programok egymásra épültek, a szabályzat szerinti kifizetések pedig – egy-két esetet leszámítva – túlnyomórészt nem történtek meg.

A piramisjáték működtetésével ily módon – forintban és euróban – összegyűjtött összeg mintegy 30 millió forint volt – közölte csütörtökön a Fővárosi Főügyészség.

Forrás: Blikk

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem