A FAO élelmiszerár-index 1 % fölött nőtt, miközben a világ gabonatermelése várhatóan ellenkező irányba mozog 2018-ban.
Róma, 2018. március 1. – Olyan mértékű növekedés volt tapasztalható a főbb gabonafélék és a tejtermékek árában a nemzetközi kereskedelemben, hogy az összképet tekintve drágultak az alapvető élelmiszerek februárban, hiába csökkent a növényi olajok ára.
A FAO élelmiszerár-index, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag nemzetközi árainak súlyozott értékéből számolt mutató, 1,1 %-kal volt magasabban januárhoz képest, de még így is 2,7 %-kal alacsonyabb szinten volt az egy évvel ezelőtti értékéhez képest.
A gabona árindexnél, melybe beletartozik a búza, rizs és egyéb szemes termények, mint a kukorica, folytatódott az emelkedő tendencia (2,5 %-kal) miután a kedvezőtlen időjárás az Egyesült Államokban az őszi gabona, Argentínában a kukorica terméskilátásait rontotta.
Ezzel együtt a FAO, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének szakértői visszafogottabban nyilatkoztak az idei várható gabonatermésről, ami még így is rekordnagyságú tartalékokat eredményezhet.
Összesítve, a tejtermékek 6,2 %-kal drágultak a vaj, sajtok és a tejpor magasabb jegyzése miatt. Az igény világszerte erős, miközben a kínálat, például Új-Zélandon, alacsonyabb a vártnál.
A húsárak lényegében nem változtak, bár a szárnyasok ára már a negyedik hónapja csökken, de ezt a szarvasmarha drágulása ellensúlyozta.
Az optimista piaci hangulatnak miatti 3,1 %-os csökkenésével a FAO növényiolaj-árindex az elmúlt másfél év legalacsonyabb értékét érte el. Az egyre nagyobb maláj és indonéz készleteknek köszönhetően a pálmaolajért jelentősen kevesebbet kellett fizetni.
A cukorárak kétéves negatív csúcson vannak az elmúlt hónap 3,4 %-os áresése után. Ebben közrejátszhat egyes nagy termelők, mint Thaiföld és India, termelésbővítése, továbbá a piac pozitív reakciója az európai uniós termelés megugrására, ahol egyszerre értek el nagyobb termésátlagot és bővítették a cukorrépaföldeket.
Hatalmas tartalékok a kevesebb búza ellenére
Nem lesz hiány a legfontosabb gabonafélékben, ezt tükrözi a FAO előjelzése is, ami a szezonzáró készletszintet 14 millió tonnával az előző becsléseknél is többre valószínűsíti.
A búza (272 millió tonna) és a szemes termények (309 millió tonna) rekordmennyiségben állnak majd rendelkezésre aFAO Gabonakészletek és -igények gyorsjelentése szerint.
Ahogy a tavalyi termények betakarítása majdnem teljesen befejeződött, a FAO 2 642 millió tonnára emelte a globális kibocsátásra vonatkozó 2017-es évi előrejelzését. Kiemelkedően erős volt az év a szemes termények, például a kukorica, esetében Ausztráliában és Nyugat-Afrikában, továbbá a rizstermelés is elérte a rekordnak számító 502 millió tonnát.
Megjelent az első becslés a 2018-as búzatermelésre is, amit 744 millió tonnára tesznek az ENSZ szervezet közgazdászai. És bár ez még mindig átlagon fölüli mennyiség, alacsonyabb a tavalyihoz képest, főként a várakozásokon aluli európai uniós és oroszországi termés miatt. A déli féltekén, Dél-Amerikában és Afrika déli részén, a rossz időjárás kavarhat be a kukoricavetésnek.
Forrás: Journalists & editors:
For video, photos, audio clips contact: (+39) 06 570 53625 or [email protected].
Online tools:
Footage download via FAO Media Vault
Photos via the FAOnews Flickr account
FAO’s online newsroom
RSS feed of FAO news releases
Follow us on Twitter: @FAOnews | @grazianodasilva
Kép: FAO, www.pointernet.pds.hu