15 C
Budapest
2024. május. 8. szerda

Pirtó bemutatása

A külterület fele, 1676 ha erdő. A többi, főként mezőgazdasági területen a szőlő, gabonafélék közül a rozs és az árpa, gyümölcsfélék közül a kiffer körte termesztése folyik egyéni és családi gazdálkodás formájában. A jelentős területű rét-legelő az állattenyésztést segíti, melyre főként a juh és a szarvasmarha a jellemző. A település Soltvadkerti és Imrehegyi határában fellelhető ősborókás, buckás területek helyileg védettek, a Kiskunhalasi határban lévő területek a KNP részévé váltak 2001 évben.
Infrastruktúra:
A település közvetlenül az 53-as sz. főút mellett, Soltvadkert és Kiskunhalas között helyezkedik el.
Pirtó a Budapest – Kelebia nemzetközi vasútvonal egyik állomása, régebben rakodóbázis is volt.
A közeljövőben tervezzük Kiskunhalas várossal közösen a Soltvadkert-Selymest Kiskunhalassal összekötő kerékpárút megépítését, mely Pirtón is áthalad majd.Kiépített a víz, villany, kihasználtságuk 100 %, vezetékes gázzal a háztartások 70 %-a, telefonnal 30 %-a rendelkezik.A kábeltévé kiépítése folyamatban van.
A belterületi utak 90 %-a aszfaltozott, korszerű közvilágítással ellátott.
2000-ben készült el a vas és arzénmentesítő, beüzemelésének eredményeként kiváló minőségűvé vált az ivóvíz.
Intézmények :
• Polgármesteri Hivatal 6414.Pirtó Dózsa Gy. út 19.
Telefon/Fax: 77 – 440 – 022
• Általános Iskola Igazgatók: alsó tagozat: Vágó Ferencné felső tagozat: Szeri Béla
Címe: 6414. Pirtó, Rákóczi F. u. 2.
Telefon/Fax: 77 – 440 – 025
• Napköziotthonos Óvoda Óvodavezető: Viszmeg Andrásné
Címe: 6414 Pirtó, Rákóczi u. 2.
Telefon/Fax: 77 – 440 – 022
• Művelődési Ház és Könyvtár
Vezető: Nagy Ferenc
Címe: 6414. Pirtó, Dózsa Gy. út 19.
Telefon/Fax: 77 -440 – 160
• Önálló orvosi rendelő
Háziorvos: Dr. Vetró László
Címe: 6414. Pirtó, Új u.
Telefon: 77 – 440 – 015
• KMB iroda
Körzeti megbízottak: Krug Márton, Kristóf Zsolt
Címe: 6414 Pirtó, Dózsa Gy. út 19.
Telefon: 77 – 440 – 014
Civil szervezetek:
Pirtó Községért Közalapítvány
Kuratórium elnöke: Hirsch Gyula
Címe: 6414. Pirtó, Dózsa Gy. út 19.
Telefon:77 – 440 – 022
Település és Vállalkozásfejlesztő Egyesület
Elnöke: Demeter József
Címe: 6414. Pirtó, Dózsa Gy. út 25.
Telefon/Fax: 77 – 440 – 120
E-mail: [email protected]
„Compó” Horgász Egyesület
Elnöke: Horváth Árpád
Címe: 6414. Pirtó, Petőfi u. 29.
Telefon: 77 – 440 – 170
„Patkó-tó” Vadásztársaság
Elnöke: Kőszegi László
Címe: 6414. Pirtó, Patkó-Petrol Benzinkút
Fejlesztési célok, beruházási lehetőségek:
• Ipari övezet kialakítása, mezőgazdasági feldolgozóipar
telepítése
• Idegenforgalom fejlesztése, falusi turizmus, buckatúra,
pusztatúra útvonalak kiépítése, vendéglátóhelyek létrehozása
• Vállalkozások támogatása a foglalkoztatás növelése
érdekében
Hagyományos rendezvények:
• Május hónapban: Traktoros buckajárás, majális
• Június első hétvége: Amatőr és meghívásos megyei bajnoki
MILITARY lovasverseny
• Augusztus 20: Falunap
• Szeptember végén: Szüreti felvonulás

Cím: Pirtó Dózsa Gy. út 19
Tel: +36 (77) 440 022
E-mail: [email protected]
Web:

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work