13.9 C
Budapest
2022. október. 4. kedd

Pirner Alma őszinte vallomása: Ezért múlt el a nagy szerelem!

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

A csinos híresség szerint hatalmas munka megtartani a szenvedélyt egy kapcsolatban, ennek apropóján pedig saját tapasztalatairól is beszámolt.

A szerdai FEM3 Café egyik fő témája a szerelem kérdése volt. A műsorban meghívott vendégként Pirner Alma is megszólalt és elmondta, az évek során úgy tapasztalta, hogy szerelem első látásra nem létezik, sőt, élethosszig tartó kapcsolat is csak ritkán.

“Tizennégy évesen, egy rocker fiúba voltam először szerelmes. Randizgattunk, eljártam a zenekari próbákra nézni, ahogy gitározik. Utána volt egy komolyabb, két és fél évig tartó kapcsolatom” – idézte fel a gyerekkori emlékeket Alma, aki azt is tudja, miért értek véget az eddigi kapcsolatai.

“Azt gondolom, mindig ugyanazért értek véget az eddigi szerelmeim: mindannyiszor kinőttük egymást.

Úgy vélem, minden kapcsolatnak van egy élettartama, ami alatt a két ember elfejlődik egymás mellett.

Ha ezt nem sikerül párhuzamosan végigvinni, akkor el kell engedni egymást, mert a vége mindig az, hogy vagy ő húz vissza téged vagy te őt.”

A videó itt érhető el!

Pirner Alma őszinte vallomása: Ezért múlt el a nagy szerelem!

Alma szerint a mostani férjével komolyan dolgoznak azon, hogy a szerelmük lángját megtartsák: a rúdtáncbajnok úgy gondolja, aki azt hiszi, hogy ez csak úgy jön magától, hatalmasat téved, szerinte minden nap meg kell küzdeni a másikért.

Forrás: Ripost

Fotó: Szabolcs László

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia

Kapcsolódó hírek

Őrült sebességgel száguld egy forró gázbuborék a Föld közelében – videó

A Tejútrendszer középpontjában található fekete lyuk, a Sagittarius A* körül keringő „forró folt" nyomaira bukkantak a csillagászok az...

Forrnak az indulatok: Észak-Korea rakétát lőtt Japán fölé

A japán kormány figyelmeztetést adott ki, hogy a Hokkaidó szigetén élők vonuljanak fedezékbe a rakéta repülése alatt, illetve...

Megszólalt az “év igazoltatásán” átesett férfi – RTL-videó

Felrobbant az Internet egy videótól, amiről mi is hírt adtunk néhány napja. “Nem személy vagyok, hanem Ember”, hangzott el a férfitől Balatonszemesen,...

Luxus lesz a jogsi! Egy átlagos vagy nem jó tanulónak, akár 350-400 ezer Ft-ba is kerülhet! – Egyre kevesebb a tanuló

Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki vezetői engedélyt szeretne A jogosítvány megszerzése eddig sem volt olcsó mulatság, hiszen...