Hirmagazin
Image default
Tudástár - minden érdekesség

Piranhák ették meg a horgászt, aki egy méhraj elől ugrott a tóba – videó

A barátaival horgászott három férfi Brazíliában, a Rio de Janeirótól északra fekvő, Brasilandia de Minasban, egy tó partján, október 30-án.

Egy méhraj támadta meg őket, mindhárman vízbe vetették magukat, egyikük azonban már nem tudott kiúszni – írja a helyi sajtóra hivatkozva a Mirror című brit bulvárlap.

Az áldozat holttestét másnap különleges búvárok találták meg, nagyjából négy méterre a parttól. Mire sikerült partra húzni, a 30 éves férfi arcának és testének egy részét felfalták a tóban hemzsegő piranhák.

A hatóságok balesetnek minősítették a tragikus esetet. Azt nem tudni, hogy a férfi először fulladt-e meg, és a piranhák csak az után estek neki a testének, vagy a  ragadozó halak szerepet játszottak a halálában.

Dél-Amerika folyóiban és tavaiban nagyjából harminc piranhafaj él. A csontos halak közül ők rendelkeznek az egyik legerősebb harapással. Emberre ritkán támadnak, leggyakrabban akkor, ha valaki halászok közelében úszik, mert a csali, illetve a hálóban vergődő halak jelenléte a vonzza és ingerli a ragadozókat.

Nézd meg, hogyan esznek a piranhák!

Videó: erdekesvilag

Cikk: 24

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Íme a 9 legkiemelkedőbb kasszasikerű film a 21. századból, amelyek jelentős bevételt értek el, sok nézőt vonzottak, és kritikai elismerésben is részesültek..

Géza

Zelenszkij elégedetlen az USA-val: Vita az ukrán ásványkincsek felett.. – Írd meg a véleményedet erről!

Géza

Híres színészek, akik tragikusan fiatalon, 50 éves koruk előtt, vagy annak környékén hunytak el..

Géza
Megszakítás