13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldPilótahiány miatt megnőhet a repülőgép-katasztrófák száma

Pilótahiány miatt megnőhet a repülőgép-katasztrófák száma

2015 03 16 104957

Négy-öt éven belül pilótahiány léphet fel a légitársaságoknál, mert a cégek minden eddiginél több repülőgépet rendeltek, de a pilóták, és egyéb légügyi szakemberek képzése lassú, a következmény pedig a katasztrófák számának növekedése is lehet – írta pénteki elemzésében a Flightglobal légügyi szaklap.

A lapnak nyilatkozó Olumuyiwa Benard Aliu, a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet tanácsának elnöke azt mondta, a légitársaságok számára a hálózatuk megkétszerezése a legnagyobb kihívás, de ennek gátat szabhat a pilóták, légiforgalmi irányítók, karbantartók és mérnökök képzése, amely már túl lassúnak számít és gyorsítani kellene rajta.

Peter Moxham, a Nemzetközi Pilótaképző Csoport (IPPTG) arra hívta fel a figyelmet, hogy öt éven belül a légitársaságok nem tudnak majd elegendő mennyiségű és minőségű szakembert képezni, ennek eredménye pedig az lehet, hogy emberi mulasztás, vagy hiba miatt több repülőgép-katasztrófa következhet be.

A Flightglobal rámutatott, hogy a 2001. szeptember 11-e miatt bekövetkezett válság után, ha a hálózatos légitársaságnak pilótára volt szüksége, akkor külsős cégeknél vizsgázott pilótákat vettek fel, a diszkontok pedig saját pilótaképző programot indítottak, képzési mechanizmusuk pedig sokkal gyorsabb. Mára viszont a képzett, de munkanélküli pilóták piaca lényegesen csökkent, nagy mértékű igénynövekedés esetén 3-6 hónap alatt elfogyna az összes, megfelelő szakszolgálati engedéllyel rendelkező pilóta.

A Flightglobal megjegyezte, az elmúlt 20 évben többször is hasonló jóslatokba bocsátkoztak a szakértők, és végül ezek a gazdasági recesszió, a szeptember 11-i terrortámadások és a 2008-as világpiaci válság miatt nem következtek be.

Forrás: turizmusonline; Kép: turizmusonline;

Most népszerű

Hasonló hírek