Home Szabadidő Média és szórakozás Péter Szabó Szilvia új “színpadon”

Péter Szabó Szilvia új “színpadon”

Nemrég még a Nagy Duettben énekelt, és ropta a táncot Pachman Péterrel a remek énekesnő. Meg is nyerték a jókedvű versenyt. Most viszont új oldaláról ismerhetjük meg Péter Szabó Szilviát! Lehet, hogy a kismama a közeljövőben szívesebben üldögél majd? Most kiderül!  

Péter Szabó Szilvia új “színpadon”
Péter Szabó Szilvia a suliban, Kép: sajtónyag

– Tavaly sokat gondolkoztam azon, hogy mit csinálnék még szívesen az éneklés mellett. Úgy éreztem, ki kell magam próbálnom egy másik szakmában is. Először beiratkoztam egy spanyol nyelvtanfolyamra, amit aztán nem folytattam, végül a számítógépek világában keresgéltem, hiszen a social media már hozzátartozik az életünkhöz – árulta el Szilvi, aki azt is hozzátette, hogy amatőr szinten már évek óta foglalkozik divattervezéssel, így beiratkozott egy grafikus tanfolyamra.

Eleinte fura volt visszaülnie az iskolapadba

– Eddig csak szabad kézzel rajzoltam, de mindig irigyeltem azokat az embereket, akik a neten gyönyörű, géppel rajzolt divatterveket készítenek. A grafikus egy olyan szakma, ahol kiélhetem a kreativitásomat és szakmába is vág. Próbáltam egy olyan képzést keresni, amelynek már a weboldala is megfog, így találtam meg a Focus Oktatóközpontot. –

A népszerű énekesnő elárulta, eleinte furcsa volt újra iskolapadba ülnie, de később már nagyon élvezte a rengeteg tanulást, gyakorlást és persze a házi feladatokat.

– Szeretném a későbbiekben grafikusként is kipróbálni magam, bedolgozni a pályatársaknak, vagy a managementemnél. Szerintem, nagyon fontos, hogy a mai világban valaki több lábon álljon, merjen új dolgokat tanulni és képezni magát – tette hozzá a kismama, akiről a napokban derült ki, hogy kislányt hord a szíve alatt!

 

forrás: eletforma.hu

Exit mobile version
Megszakítás