0.6 C
Budapest
2023. december. 7. csütörtök

Petárda okozott pánikot Párizsban

Dátum:

Megosztás:

Forrás: MTI

A Köztársaság téren több ezer ember gyűlt össze, hogy az áldozatokra emlékezzenek, amikor robbanásszerű hang hallatszott. A rendőrök szerint tévedésről van szó, semmi gyanús nem történt.

Merényletek Párizsban

Rendőr őrködik a párizsi Eiffel-torony lábánál.

Fotók: MTI
Valószínűleg egy petárda robbant, ez tévesztette meg az amúgy is feszültségben élő embereket.Kalasnyikovok voltak a párizsi merénylethez használt autóban
A párizsi merénylethez használt fegyvereket, három Kalasnyikovokot találtak a terrorakciók során igénybe vett egyik gépkocsiban, amelyet vasárnap reggel találtak meg a francia főváros Montreuil nevű elővárosában, és őrizetbe vettek 15 embert a Bataclanban végrehajtott támadás egyik elkövetője környezetéből – közölték rendőrségi források.

Szemtanúk szerint egy fekete színű Seat gépkocsit használtak a merénylők péntek este az utcai lövöldözések három helyszínén, amikor bárok és éttermek teraszain ülő embereket öltek meg. Ezt a gépkocsit találták meg vasárnap a rendőrök.

A France2 francia közszolgálati televízió szerint a belga rendszámú fekete gépkocsiban egy hátizsákot és három Kalasnyikovot és hozzá tartozó hüvelyeket találtak a rendőrök, ami arra utal, hogy a gépkocsiból is dördültek el lövések. A nyomozók DNS-mintákat is vettek a gépkocsiból.

KAPCSOLÓDÓ CIKK:
http://www.hirmagazin.eu/hirek/kulfoldi-hirek/tobszoros-terrortamadas-parizsban-pentek-ejjel-rengeteg-a-halott

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Scott Adkins: Tökéletes célpont 2 – videó

A második részben is folytatódik az embervadászat. Ezúttal Burma dzsungeleiben és Thaiföldön. A visszavonult harcmûvész Wes Baylor (Scott Adkins),...

Videóra vettek egy horrorisztikus keddi gázolást Solymáron, keresik a sofőrt

A német rendszámú BMW-s sérült kocsival, fékezés nélkül hajtott tovább. A rendőrség a lakosság segítségét kéri. Két embert gázolt...

A babérlevél antioxidánsként segíti a vesék egészségét

Napjainkban is sokan használnak a húsételek készítésekor, sütésekor babérlevelet. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy nagyon sok előnnyel...

Konyhai- és háztartási gépeket adományoztak rászorulóknak! Nemes cselekedet, köszönjük a rászorulók nevében is!

Nélkülöző családok juthatnak a mindennapi életet megkönnyítő készülékekhez Budapest, 2023. december 6. – Konyhai kisgépeket adományozott a Sencor magyarországi...