7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldPestises betegeket kezelnek Pekingben

Pestises betegeket kezelnek Pekingben

Tüdőpestissel fertőzött betegeket szállítottak az észak-kínai Belső-Mongol Autonóm Területről egy Peking belvárosában található kórházba, hogy megfelelő ellátásban részesülhessenek

– jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség csütörtökön.

A két férfi közül az egyik állapota kritikus, de nem romlott, míg a másikuké stabil – számolt be a pekingi egészségügyi bizottság, mely korábban megerősítette, hogy a két pácienst tüdőpestissel diagnosztizálták.

A Hszinhua jelentése szerint orvosi megfigyelés alá helyezték mindazokat, akik közeli kapcsolatba kerültek a betegekkel, de egyelőre egyiküknél sem jelentkezett láz vagy egyéb kóros tünet.

A China Daily kínai pártlap csütörtöki cikke szerint a Kínai Járványfelügyeleti- és Megelőzési Központ szerdán úgy nyilatkozott: a betegség terjedésének kockázata minimális a kínai fővárosban, ahol az egészségügyi hatóságok és a kórházak megtették a szükséges karanténintézkedéseket, alapos fertőtlenítést végeztek azokon a helyeken, ahol a két páciens tartózkodott, valamint fokozottan figyelik a lázas tünetektől szenvedő betegeket.

Kínában legutóbb 2017-ben regisztráltak pestisfertőzést, mely halálos kimenetelű volt. Az utóbbi évtizedekben azonban a betegség nagyon ritkán ütötte fel a fejét a távol-keleti országban.

A pestis tüdőt megfertőző változata többnyire légi úton terjed, cseppfertőzéssel, de ha idejében észlelik, antibiotikumokkal hatékonyan kezelhető.

A címlapfotó illusztráció.

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem