27.9 C
Budapest
2023. szeptember. 28. csütörtök

Pekingi szmog – Bejelentették a második vörös riasztást a kínai fővárosban

Dátum:

Megosztás:

Forrás: MTI

Peking második alkalommal is kihirdette a szmogriadó legmagasabb fokozatát, a vörös riasztást – jelentette a Hszinhua hírügynökség pénteken.

Bejelentették a második vörös riasztást a kínai fővárosban
Annak ellenére, hogy a péntek verőfényes napsütéssel kezdődött a kínai fővárosban, az előrejelzések szerint várhatóan hamarosan ismét füstköd ereszkedik a több mint 20 milliós metropoliszra. A vörös jelzés szombat reggeltől érvényes és jövő kedd délig tart.

Ez azt jelenti, hogy ebben az időszakban megfelezik az utakra engedett autók számát, vagyis a páros és páratlan számra végződő rendszámú autók felváltva közlekedhetnek. Gyárak, üzemek kényszerülnek termelésük ideiglenes felfüggesztésére, építkezéseket állítanak le. Az utcai nyárson sütés is tilos lesz.

Az országos meteorológiai intézet jelentése szerint Kína egyes területein minden idők legsúlyosabb szmogja várható, az emberi szervezetre károsabb, mint a december 6. és 9. közötti, amikor az első vörös riasztást kiadták.

A látótávolság Peking egyes részein és a környékbeli régiókban egy kilométer alá csökken, az egy köbméter levegőben mért finom porszemcsék koncentrációja helyenként meg fogja haladni az 500-at, ami az Egészségügyi Világszervezet egészségügyi határértékre vonatkozó ajánlott értéknek a húszszorosa.

A lakosságot arra figyelmeztetik, hogy lehetőség szerint tartózkodjanak zárt térben, illetve tegyenek óvintézkedéseket. Az iskoláknak és óvodáknak lehetőségük van a tanítást, illetve a foglalkozásokat az érintett napokra szüneteltetni.

A pekingi önkormányzat két éve hagyta jóvá és vezette be a légszennyezés mértékével arányos rendkívüli intézkedések rendszerét, amelyet négyfokozatú skálához (kék, sárga, narancs és vörös) rendelt.

Az elmúlt napokban országos hatáskörű szervek és a fővárosi illetékesek több ízben is megerősítették, rövid és középtávú programot dolgoztak ki a lakosságot egyre inkább irritáló rossz levegőminőség javítására. Hozzátették, ehhez a megfelelő anyagi fedezet a rendelkezésükre áll. Arra is figyelmeztettek, hogy a szabálysértőkkel a korábbinál sokkal szigorúbban fognak eljárni.

Egy sokat idézett tanulmány szerint mintegy félmilliárd észak-kínainak átlagosan öt és fél évvel rövidül meg az élete a rossz levegő miatt. A kínai Hszinmin magazinban közölt 2013-as felmérés szerint egy szabad levegőn töltött nap Pekingben 21 szál, magas kátránytartalmú cigaretta elszívásával egyenértékű.

Az amerikai nonprofit szervezet, a Berkeley Earth országos adatokra alapozott, nemrég közreadott elemzésében arra következtetetett, hogy a kínaiak 80 százaléka rendszeresen ki van téve a szmog ártalmainak. A légszennyezés körülbelül napi 4 ezer kínai haláláért felelős.

 

 

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Ukrajna állig felfegyverkezik – több ezer kilométer lőtávolságú rakétákhoz juthat

Az ukrán hadsereg eddigi legmasszívabb csapásait a krími célpontok és az orosz Fekete-tengeri flotta ellen mérte. A sugár...

Győr Rally Metabond szemmel

Élménybeszámoló az Országos Rally Bajnokság helyszínéről Szerző: Metabond 2023. szeptember 8-10. között a HUMDA Országos Rally Bajnokság keretén belül került...

Kate Hudson, Matthew McConaughey – Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt – videó

How to Lose a Guy in 10 Days - amerikai-német romantikus vígjáték Andie Anderson a Nőmérő Magazin újdonsült rovatvezetője,...

„Hajrá, Gelencsér Ferenc!” – Orbán Viktor a TikTokon is bíztatta a Momentum elnökét (VIDEÓ)

Mint ismert, a Momentum-elnök mikrofonja bekapcsolva maradt a legutóbbi parlamenti felszólalása után. Ahogy korábbi cikkünkben mi is beszámoltunk róla,...