Hirmagazin
Image default
Programinfó

Pécsen állítják ki a koronázási ékszerek másolatait

Pécsen látható a Szent Korona rekonstrukciója, valamint a jogar, az országalma és Szent István kardjának másolata augusztusban

– közölte a kiállításnak helyszínt biztosító Zsolnay Örökségkezelő NKft. hétfőn

keceli Pintér család tulajdonában álló, nyilvánosan eddig be nem mutatott műtárgyak a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben tekinthetőek meg csütörtöktől augusztus végéig.

A közleményben azt írják, a Szent Korona most nagyközönség elé kerülő, Gubán György zománcművész, Csomor Lajos aranyműves, és Solymár Károly üvegcsiszoló művész alkotta másolatát II. János Pál pápa is megszentelte 2000-ben.

Megjegyzik: a fejék nem az Amerikából visszatért korona pontos másolata, hanem annak az eredetinek a rekonstrukciója, amellyel Szent Istvánt megkoronázták. Az eredeti és a kiállított korona közötti különbség egy Máriát és a két arkangyalt ábrázoló zománc kép, amely az idők során elveszett az eredeti darabról.

A korona érdekessége még, hogy ugyanolyan kézműves munkával és szerszámokkal készült, mint az eredeti a jogarral és az országalmával együtt, tehát modern technikát nem alkalmaztak a készítésénél – tartalmazza a közlemény.

A koronázási jelvények a Zsolnay Kulturális Negyedben augusztus végéig láthatóak.

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Jó reggelt kívánunk minden kedves olvasónknak! Ma, 2025. március 26-án az Ő névnapjukat és a március 26-án születettek születésnapját ünnepeljük! + órás időjárás mára, orvosmeteorológia mára, pollentérkép mára, országos pollen-naptár, időjárási előrejelzés 30 napra (Budapest, országos), egy megemlékezés, és sportműsorok élőben vagy premierként… Legyen szép napotok!

Géza

Mai filmjeink – igaz történet alapján..

Géza

Mai filmjeink..

Ádám Petra