0.9 C
Budapest
2023. december. 1. péntek

Partra szálltak a bevándorlók Lampedusában

Dátum:

Megosztás:

Partra szállt azok a bevándorlók akiket egy civilhajó vitt Lampedusára.

A hajó tegnap engedély nélkül kötött ki az olasz szigeten, sőt már korábban is szabályellenesen vette az irányt Olaszország felé. A motoros vitorlást lefoglalták, a kapitány ellen pedig illegális bevándorlás támogatása miatt indult eljárást. Róma pénzbírsággal sújtja azokat a civil hajókat, amelyek engedély nélkül lépnek olasz felségvizekre. A belügyminiszter tovább szigorítana a szabályokon – közölte az M1 Híradója.

Olasz földön sétálgatnak már azok a migránsok, akiket a Mediterranea civil szervezet vitorlása, az Alex vett fedélzeétre. Egy kisebb csoport még egy Üdvözöljük Lampedusán molinót is készített a köszöntésükre, a csendőrök azonban ezt leszedették velük. A 41 afrikaira egy szicíliai beofgadó központ vár, ahonnan – a tervek szerint – majd különböző uniós országokba viszik őket.

A hajót azonban lefoglalták és a kapitány is őrizetbe került. A hatóságok ugyanis előre figyelmeztették, nem kap engedélyt a kikötésre, mert Olaszország kikötői zárva vannak a migránsokat szállító hajók előtt. Komoly pénzbüntetésre is számíthat.

A szervezet azonban továbbra is kitart amellett, hogy a hajón vészhelyzet ovlt, ami lehetőséget adott nekik jogszerűen a kikötésre.

Ugyanerre hivatkozott néhány nappal ezelőtt a Sea Watch képviselője is – a kapitányt akkor néhány nap őrizet után a bíróság elengedte. Carola Racketét ugyanakkor az olasz hatóságok kiutasították az országból .

Az NGO-k teévkenysége egyre nagyobb nemzetközi fesüzltséget okoz. A német kormány levélben kérte Olaszországot a kikötők megnyitására, és Németországban bevándorláspárti szervezetek támogató felvonulásokat is szerveztek.

Az olasz belügyminiszter, Matteo Salvini azonban kitart. Sebastian Kurz volt osztrák kancellár támogatásáról biztosítota az olasz kormányt. Kurz szerint csak úgy lehet megakadályozni a tragédiákat a Földközi-tengeren, ha Európa biztosítja, hogy az illegális bevándorlókat visszaviszik a származási országba illetve valamelyik tranzitországba.

Az ügyben azonban az olasz kormánykoalíció egysége is bomlani látszik. Az Öt Csillag Mozgalom továbbra is a kikötők lezárása helyett a migránsok elosztását támogatná.

Az olasz hatóságok kemény fellépésének azonban úgy látszik mégis van eredménye – egy harmadik hajó, a német Sea Eye által működtetett Alan Kurdi ugyan szintén Lampedusa irányába indult, de végül hajlandó volt megegyezni a máltai kormánnyal. A 65 migránst, akiket Líbiai partjainál vettek fel végül Valetta kikötőjében teszik partra.

m1

 

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

PET-palack visszaváltás: Nemcsak lehetséges, kötelező is!

BUDAPEST (2023. november 29.) – Jövő év elejétől kötelező PET-palack visszaváltás lép életbe Magyarországon, ami talán érdemben hozzájárulhat...

Megszabadulna fölösleges kilóitól?

Fogyjon velünk lemondások nélkül! A lakosság nagy része küzd súlyfelesleggel, ami egyrészt esztétikai probléma, de sokkal inkább egészségügyi, hisz súlyos...

Álmodozó kényelem – útmutató a stílusos és kényelmes pizsamák kiválasztásához nők számára

Az alvás minőségének javítása érdekében ügyelj arra, hogy a hálószobában ne csak friss levegő legyen. Igaz, hogy az...

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...