13.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeÉletmódOtthon, lakberendezés, kertPárnapara – milyet és hova?

Párnapara – milyet és hova?

A lakás kialakításánál, berendezésénél ritkán esik szó a párnákról. Pedig ha megvan az alaphangulat, amit a bútorokkal megteremtettünk, akkor a párnákkal elvégezhetjük a finomhangolást, esetleg kiküszöbölhetünk egy – két becsúszott bakit. Hogy hogyan?

 Otthon » Hálószoba » Párnapara – milyet és hova? Scheftsik Tamás, 2013. dec. 10.  A lakás kialakításánál, berendezésénél ritkán esik szó a párnákról. Pedig ha megvan az alaphangulat, amit a bútorokkal megteremtettünk, akkor a párnákkal elvégezhetjük a finomhangolást, esetleg kiküszöbölhetünk egy – két becsúszott bakit. Hogy hogyan? Párnapara – milyet és hova?  Kanapé  A hálószobákon kívül a leginkább a kanapé az, ahol párnákkal találkozhatunk. Szerencsére ez az ülőalkalmatosság nem csak egy kivitelben, és egy színben kapható, éppen ezért biztosan mindenkinek akad majd olyan párna a kezébe, ami tetszik is, és a kanapéjához is illik. Ebben az esetben sem formai, sem pedig szín beli megkötéssel nem nagyon kell számolnunk. Persze azért nem árt a harmóniára törekedni, de különösebb szabály nincs. Ennek köszönhetően jöhetnek a szögletes, a kerek, vagy éppen a teljesen amorf párnák is, a színekről már nem is beszélve. A méretekkel is elszállhatunk egy kicsit, hiszen vannak olyan kanapék is, melyek ezt meg is kívánják (nem utolsó sorban pedig, a hatalmas és puha párnák között kitűnően lehet lazítani egy fárasztó nap után.  A színekkel sem kell magunkat visszafogni, sőt itt különös szabadságunk is van. Ha az okozza a legnagyobb fejtörést, hogy a kanapénk alapszíne nem illeszkedik a szobáéhoz, mert túl sematikus, vagy nagyon elüt, a párnákkal ezen is könnyedén lehet segíteni. Ha a kanapé színe a bibi, akkor vidám, a szobához illő párnákkal dobjuk fel a hangulatát, ha pedig nagyon elüt, akkor a szoba más területeire kerüljenek olyan párnák, amik az ülőalkalmatosság színét tükrözik.  Ablakpárkány  Az utóbbi időben nagy divat, és nagyon kellemes ötlet is a nagy párkány az ablakok alatt, ami lehetővé teszi, hogy egy kis ülősarkot hozzunk létre benne. Ehhez azonban mindenképpen párnákra van szükségünk, ám nem mindegy, milyenekre. A színekkel nincs is nagy baj, csak a szobával kell harmonizálniuk, de azt tudnunk kell, hogy mivel az ablakban vannak, sokkal jobban fakulhatnak, mint a többi párna. A másik fontos momentum, hogy mekkora az ablak. Egy alapvetően kisebb üvegfelülethez inkább lapos párnákat válasszunk, és azokkal is próbáljuk kevés átlátszó felületet letakarni, mert különben nagyon összenyomjuk a teret, és a fény beáramlásával is lehetnek gondok. Egy hatalmas ablak esetében ez a megkötés nem él, hiszen azzal, hogy párnákat teszünk az üveg elé is, azzal még otthonosabbá tehetjük a teret, hiszen jobban a szemünk előtt van a tény, hogy a lakásban vagyunk, melegben, egy forró teával, miközben kint szakad a hó.  Szőnyeg  Szintén remek hely a párnák szempontjából a szőnyeg. Természetesen itt nem a klasszikus párnákat kell elképzelni, hanem kifejezetten ülőpárnákat. Ezek lehetnek nagyon nagyok, és pufik is, de laposan is ugyanolyan jó eredményt érhetünk el. A meghatározó itt is a méret, méghozzá a szobáé. Ha a tér nagy, akkor a hatalmas párnákkal sem lesz gond, ám ha a kanapé is csak éppen hogy elfér, akkor az ülőpárnák inkább funkcionálisan vannak jelen, és nem dísz formájukban. Tehát nem árt, ha könnyen, gyorsan és kompaktan el lehet őket pakolni, kvázi nem jó, ha túl nagyok.  Bútor?  Alapvetően a párnát a bútorra, vagy a mellé tesszük, és nem az maga a bútor, de azért vannak kivételek. Ilyen például a babzsákfotel, vagy éppen a kanapé. Bár technikailag nem így képzelünk el egy párnát, kétség kívül erről van szó ebben az esetben is. Hogy kényelmes-e az nem is kérdés, de azért egy – két dologgal számolni kell. Hiába képlékenyebb, és könnyebben mozgatható, mint egy normál kanapé, nem feltétlenül praktikus. Nagy helyet foglal, és felállni sem egyszerű belőle. A leüléssel is lehetnek gondok egy idősebb rokonnál, és az is tény, hogy a legtöbb dohányzóasztal magassága ezekhez a bútorokhoz nem megfelelő. Aki ilyenre vágyik, az gondolja alaposan végig, mert bár elképesztően kényelmes darabokról van szó, lehet, hogy megbánja a vételt.

Kanapé

A hálószobákon kívül a leginkább a kanapé az, ahol párnákkal találkozhatunk. Szerencsére ez az ülőalkalmatosság nem csak egy kivitelben, és egy színben kapható, éppen ezért biztosan mindenkinek akad majd olyan párna a kezébe, ami tetszik is, és a kanapéjához is illik. Ebben az esetben sem formai, sem pedig szín beli megkötéssel nem nagyon kell számolnunk. Persze azért nem árt a harmóniára törekedni, de különösebb szabály nincs. Ennek köszönhetően jöhetnek a szögletes, a kerek, vagy éppen a teljesen amorf párnák is, a színekről már nem is beszélve. A méretekkel is elszállhatunk egy kicsit, hiszen vannak olyan kanapék is, melyek ezt meg is kívánják (nem utolsó sorban pedig, a hatalmas és puha párnák között kitűnően lehet lazítani egy fárasztó nap után.

 Otthon » Hálószoba » Párnapara – milyet és hova? Scheftsik Tamás, 2013. dec. 10.  A lakás kialakításánál, berendezésénél ritkán esik szó a párnákról. Pedig ha megvan az alaphangulat, amit a bútorokkal megteremtettünk, akkor a párnákkal elvégezhetjük a finomhangolást, esetleg kiküszöbölhetünk egy – két becsúszott bakit. Hogy hogyan? Párnapara – milyet és hova?  Kanapé  A hálószobákon kívül a leginkább a kanapé az, ahol párnákkal találkozhatunk. Szerencsére ez az ülőalkalmatosság nem csak egy kivitelben, és egy színben kapható, éppen ezért biztosan mindenkinek akad majd olyan párna a kezébe, ami tetszik is, és a kanapéjához is illik. Ebben az esetben sem formai, sem pedig szín beli megkötéssel nem nagyon kell számolnunk. Persze azért nem árt a harmóniára törekedni, de különösebb szabály nincs. Ennek köszönhetően jöhetnek a szögletes, a kerek, vagy éppen a teljesen amorf párnák is, a színekről már nem is beszélve. A méretekkel is elszállhatunk egy kicsit, hiszen vannak olyan kanapék is, melyek ezt meg is kívánják (nem utolsó sorban pedig, a hatalmas és puha párnák között kitűnően lehet lazítani egy fárasztó nap után.  A színekkel sem kell magunkat visszafogni, sőt itt különös szabadságunk is van. Ha az okozza a legnagyobb fejtörést, hogy a kanapénk alapszíne nem illeszkedik a szobáéhoz, mert túl sematikus, vagy nagyon elüt, a párnákkal ezen is könnyedén lehet segíteni. Ha a kanapé színe a bibi, akkor vidám, a szobához illő párnákkal dobjuk fel a hangulatát, ha pedig nagyon elüt, akkor a szoba más területeire kerüljenek olyan párnák, amik az ülőalkalmatosság színét tükrözik.  Ablakpárkány  Az utóbbi időben nagy divat, és nagyon kellemes ötlet is a nagy párkány az ablakok alatt, ami lehetővé teszi, hogy egy kis ülősarkot hozzunk létre benne. Ehhez azonban mindenképpen párnákra van szükségünk, ám nem mindegy, milyenekre. A színekkel nincs is nagy baj, csak a szobával kell harmonizálniuk, de azt tudnunk kell, hogy mivel az ablakban vannak, sokkal jobban fakulhatnak, mint a többi párna. A másik fontos momentum, hogy mekkora az ablak. Egy alapvetően kisebb üvegfelülethez inkább lapos párnákat válasszunk, és azokkal is próbáljuk kevés átlátszó felületet letakarni, mert különben nagyon összenyomjuk a teret, és a fény beáramlásával is lehetnek gondok. Egy hatalmas ablak esetében ez a megkötés nem él, hiszen azzal, hogy párnákat teszünk az üveg elé is, azzal még otthonosabbá tehetjük a teret, hiszen jobban a szemünk előtt van a tény, hogy a lakásban vagyunk, melegben, egy forró teával, miközben kint szakad a hó.  Szőnyeg  Szintén remek hely a párnák szempontjából a szőnyeg. Természetesen itt nem a klasszikus párnákat kell elképzelni, hanem kifejezetten ülőpárnákat. Ezek lehetnek nagyon nagyok, és pufik is, de laposan is ugyanolyan jó eredményt érhetünk el. A meghatározó itt is a méret, méghozzá a szobáé. Ha a tér nagy, akkor a hatalmas párnákkal sem lesz gond, ám ha a kanapé is csak éppen hogy elfér, akkor az ülőpárnák inkább funkcionálisan vannak jelen, és nem dísz formájukban. Tehát nem árt, ha könnyen, gyorsan és kompaktan el lehet őket pakolni, kvázi nem jó, ha túl nagyok.  Bútor?  Alapvetően a párnát a bútorra, vagy a mellé tesszük, és nem az maga a bútor, de azért vannak kivételek. Ilyen például a babzsákfotel, vagy éppen a kanapé. Bár technikailag nem így képzelünk el egy párnát, kétség kívül erről van szó ebben az esetben is. Hogy kényelmes-e az nem is kérdés, de azért egy – két dologgal számolni kell. Hiába képlékenyebb, és könnyebben mozgatható, mint egy normál kanapé, nem feltétlenül praktikus. Nagy helyet foglal, és felállni sem egyszerű belőle. A leüléssel is lehetnek gondok egy idősebb rokonnál, és az is tény, hogy a legtöbb dohányzóasztal magassága ezekhez a bútorokhoz nem megfelelő. Aki ilyenre vágyik, az gondolja alaposan végig, mert bár elképesztően kényelmes darabokról van szó, lehet, hogy megbánja a vételt.

A színekkel sem kell magunkat visszafogni, sőt itt különös szabadságunk is van. Ha az okozza a legnagyobb fejtörést, hogy a kanapénk alapszíne nem illeszkedik a szobáéhoz, mert túl sematikus, vagy nagyon elüt, a párnákkal ezen is könnyedén lehet segíteni. Ha a kanapé színe a bibi, akkor vidám, a szobához illő párnákkal dobjuk fel a hangulatát, ha pedig nagyon elüt, akkor a szoba más területeire kerüljenek olyan párnák, amik az ülőalkalmatosság színét tükrözik.

Ablakpárkány

Az utóbbi időben nagy divat, és nagyon kellemes ötlet is a nagy párkány az ablakok alatt, ami lehetővé teszi, hogy egy kis ülősarkot hozzunk létre benne. Ehhez azonban mindenképpen párnákra van szükségünk, ám nem mindegy, milyenekre. A színekkel nincs is nagy baj, csak a szobával kell harmonizálniuk, de azt tudnunk kell, hogy mivel az ablakban vannak, sokkal jobban fakulhatnak, mint a többi párna. A másik fontos momentum, hogy mekkora az ablak.

Egy alapvetően kisebb üvegfelülethez inkább lapos párnákat válasszunk, és azokkal is próbáljuk kevés átlátszó felületet letakarni, mert különben nagyon összenyomjuk a teret, és a fény beáramlásával is lehetnek gondok. Egy hatalmas ablak esetében ez a megkötés nem él, hiszen azzal, hogy párnákat teszünk az üveg elé is, azzal még otthonosabbá tehetjük a teret, hiszen jobban a szemünk előtt van a tény, hogy a lakásban vagyunk, melegben, egy forró teával, miközben kint szakad a hó.

Szőnyeg

Szintén remek hely a párnák szempontjából a szőnyeg. Természetesen itt nem a klasszikus párnákat kell elképzelni, hanem kifejezetten ülőpárnákat. Ezek lehetnek nagyon nagyok, és pufik is, de laposan is ugyanolyan jó eredményt érhetünk el. A meghatározó itt is a méret, méghozzá a szobáé. Ha a tér nagy, akkor a hatalmas párnákkal sem lesz gond, ám ha a kanapé is csak éppen hogy elfér, akkor az ülőpárnák inkább funkcionálisan vannak jelen, és nem dísz formájukban. Tehát nem árt, ha könnyen, gyorsan és kompaktan el lehet őket pakolni, kvázi nem jó, ha túl nagyok.

Bútor

Alapvetően a párnát a bútorra, vagy a mellé tesszük, és nem az maga a bútor, de azért vannak kivételek. Ilyen például a babzsákfotel, vagy éppen a kanapé. Bár technikailag nem így képzelünk el egy párnát, kétség kívül erről van szó ebben az esetben is. Hogy kényelmes-e az nem is kérdés, de azért egy – két dologgal számolni kell.

Hiába képlékenyebb, és könnyebben mozgatható, mint egy normál kanapé, nem feltétlenül praktikus. Nagy helyet foglal, és felállni sem egyszerű belőle. A leüléssel is lehetnek gondok egy idősebb rokonnál, és az is tény, hogy a legtöbb dohányzóasztal magassága ezekhez a bútorokhoz nem megfelelő. Aki ilyenre vágyik, az gondolja alaposan végig, mert bár elképesztően kényelmes darabokról van szó, lehet, hogy megbánja a vételt.

 

Forrás: szépzöld

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work