Az esős megnyitó óta elviselhetetlen lett a meleg. Párizs serpenyővé változott, ami nemcsak az olimpikonok teljesítményét gyengíti, hanem a nézők és a városban maradt dolgozók napját is tönkreteszi.

Bár már a megnyitó előtt figyelmeztettek a tudósok, hogy a párizsi lehet a történelem legmelegebb olimpiája, a szervezők látszólag elfeledkeztek erről, a víz és a légkondicionálás hiánya pedig a ringtől kezdve a nézőtéren át egészen a tömegközlekedésig pokollá tette a rendezvényt.

FRANCE-JO-SUMMER-TOURISM párizs
A párizsi olimpiát pokollá teszi a hőség, amire látszólag csak a szervezők nem voltak felkészülve / Fotó: Hans Lucas via AFP

A 2024-es olimpia esőáztatta megnyitóünnepsége után a nyár ismét keményen, 40 fokot megközelítő hőmérsékletekkel csapott le Párizsra, a hőségriadó pedig a legjobban a játékok helyszínén érezhető: a zárt stadionokat a fülledt levegő, a szabadtéri eseményeket pedig a tűző napsütés teszi elviselhetetlenné.

Nem újdonság számomra a meleg, játszottam Spanyolországban és Miamiban is, de víz és hűtés nélkül egyszerűen nem tudjuk a legjobb formánkat hozni 

– nyilatkozta az AP News-nak Leylah Fernandez kanadai teniszező, aki viccesen hozzátette, hogy szerinte idén nem a sportteljesítményért, hanem a világbajnok hőháztartásért osztják majd ki az érmeket.

Az elmúlt években a nyarak egyre forróbbá váltak, így mindenki felkészült arra, hogy a francia fővárosban is hasonló állapotok mellett tartják majd az olimpiát. Mindenki, kivéve a játékok szervezőit és a városvezetést, akik képtelenek a rekkenő hőség elleni védekezés biztosítására.

Rekkenő hőségtől tartanak a versenyzők a párizsi olimpiánAz olimpiai sportolók kánikulától tartanak a nyári párizsi olimpia idején. A rekkenő hőség ugyanis extra fizikai megterhelést okoz az emberi szervezetnek, és torzítja a gondolkodást, így nemcsak a teljesítményük, de akár az egészségük és az életük is veszélybe kerülhet.

Bár a látványtervekben és a hivatalos közleményekben is különös figyelmet fordítottak a sportolók és a szurkolók hűtésére, a startpisztoly eldördülése óta még mindig súlyos hiányosságokat lehet tapasztalni:

  • az ígéretek ellenére több stadionban sem osztottak vizet a lelátókon vagy a bejáratnál;
  • az elvileg számtalan helyen kitelepített párásító kapuk csak néhány helyszínen lettek felállítva;
  • a légcserélő rendszerek pedig több stadionban is meghibásodtak a túlterhelés miatt.

Egyedül a párizsi tömegközlekedés üzemeltetője igyekezett segíteni az utazókon, a megállókon és a pályaudvarokon pedig tartálykocsikkal, valamint előre palackozott vizek osztogatásával segítettek a szomjazó embereken. Sajnos azonban több buszon és metrón is elromlott a légkondi, ami már a sportrendezvényekre való eljutást is pokollá tette.

A klímaváltozás is elindult a párizsi olimpián

A World Weather Attribution kutatóintézet tanulmánya szerint a sportolókat és nézőket sújtó perzselő hőmérsékletet nem tapasztalta volna meg a francia főváros az emberi kibocsátás okozta éghajlatváltozás nélkül.

1989 előtt átlagosan ötévente lehetett ilyen forróságot mérni, és azt is csak elszórtan, néhány napig. 2000 óta azonban minden évben ilyen nagy a meleg, amely ráadásul tartósan, hetekig tart.

A globális felmelegedés rátörte az ajtót az olimpiára, és látszólag maga is rekordot akar állítani. Ez egy újabb jele annak, hogy csökkentenünk kell a kibocsátást és a környezetszennyezést 

– figyelmeztetett Friederike Otto, a londoni Imperial College klímakutatója.

A tikkasztó meleg ráadásul nemcsak az emberek számára okoz gondot; a Párizs utcáit az olimpia megnyitója előtt elárasztó hatóságokkal egy méretes lovasrendőri különítmény is elkísérte, a jószágok közül pedig több is hőgutát kapott a forró macskaköveken. A biztonsági erőknek emiatt nekik is külön árnyékoló sátrakat kellett felállítaniuk.

Sportturizmus: átokká vált az olimpia Párizs számára

A drága szállások és jegyek, valamint az időjárás és a belváros lezárása is megöli a forgalmat.

A sportturizmus erejére számítottak a vendéglátók, ehelyett azonban egy kiürült Párizsban kell tengődniük a következő egy hónapban.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőLékai Máté: nagyon nagy meccs lesz a franciák elleni
KövetkezőHivatalos: Kamala Harris indul csatába Donald Trump ellen
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza