Vámos Tamás/Párizs

Mondhatjuk, hogy Luterán Petra  mentette meg a magyar küldöttséget, hiszen délelőtt úszásban (erről a Mandiner itt számolt be) Iván Bence és Száraz Evelin sem jutott be a fináléba, mint ahogy a kerékpáros Wermeser Zsombor sem kvalifikálta magát a legjobbak közé 1000 méteren, valamint a bocciázó Nagy Vivien és Szabó Alexandra is kiesett.

Paralimpia: Luterán Petra mentette meg a magyar küldöttséget

Nagy volt a tét tehát Petrán, de a 27 éves kiválóság felszabdult versenyzéssel – és remek hajrával – futamában második helyen végzett, végül a harmadik legjobb idővel jutott a 400 méteres síkfutás (T47-es kategória) szombati döntőjébe. Nem csoda, hogy felszabadultan osztotta meg a gondolatait, annak ellenére, hogy nem titkolta: a közel félórás csúszás és az esős idő alaposan megzavarta őt:

„Egész nap az eget kémleltem, és figyeltem, de próbáltam a külső körülményeket azzal elhessegetni: 

nem érdemes az időjárással foglalkozni, hiszen, ha esik az eső, akkor – mindenkinek esik!

 A verseny előtt az volt a terv, hogy az első háromban végezzek, hiszen akkor nem kell figyelni a többiek eredményeit!”

LUTERÁN Petra
Luterán Petra szenzációs hajrával futamában a második helyen végzett és bizakodva várhatja a finálét! Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Petra az elején kissé beragadt (ráadásul a 2-es pályán futott, amellyel kapcsolatban utólag bevallotta, nem tartozik a kedvencei közé), ám így is szenzációs hajrával a második helyen ért a célba. A Mandiner kérdésére elárulta: ez a bizonyos beragadás cseppet sem volt tudatos, de az első ijedtség után sikerült megőriznie a magabiztosságát, már csak azért is, „mert tudtam magamról, hogy fejben jól össze tudok rakni egy futamot, és jó hajrára vagyok képes. 

AZZAL TISZTÁBAN VOLTAM, HOGY MENNEM KELL ELŐRE, DE NEM ŐRÜLT MÓDJÁRA, HOGY A HAJRÁRA IS MARADJON ERŐM.

Előbb kicsit fel akartam zárkózni, aztán szerencsére a táv második felében sikerült robbantanom. De bevallom: ehhez a 30 ezer szurkoló jelenléte és biztatása is kellett. Már az első 100 méter után hallottam a morajlásukat, ez eleinte kissé ijesztő volt, de utána szabályosan hajtottak előre! Valószínűleg a döntőben telt ház lesz, és még jobb hangulat. Már nagyon várom, és ígérhetem: mindent kiadok magamból!”

EKLER Luca
Ekler Luca (középen) a 100 méteres síkfutás (T38-as kategória) döntõjébe jutott, így két magyarnak is szurkohatunk szombat este a Stade de France-ban Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd (archív)

Szombat délelőtt az is kiderült: a világbajnok Ekler Luca a T-38-as kategória 100 méteres síkfutásában (12,63-mal, a negyedik legjobb idővel kvalifikálta magát a fináléba, így szombat este két magyar lánynak is szurkolhatunk azért, hogy minél fényesebb éremmel gyarapítsák a magyar paralimpiai küldöttség éremkollekcióját!

Ez lett az eredmény:

opera pillanatfelvétel 2024 09 01 212658 www.google.com
Ekler Luca ötödik.

Luterán Petra a negyedik helyen végzett a T47-es kategória 400 méteres síkfutó számában a párizsi paralimpián.

A 27 éves tatabányai parasportoló – aki májusban, 58.35 másodperces egyéni csúccsal bronzérmet szerzett ebben a számban a kóbei világbajnokságon –, pénteken az előfutamában, a Stade de France esőáztatta pályáján 58.93-mal a vb-címvédő brazil Fernanda Yara da Silva mögött másodikként ért a célba, összesítésben pedig a harmadik idő volt az övé.

A szombati fináléban remekül futott, az utolsó kanyarban a harmadik helyért küzdött, de végül a brazil Maria Clara Augusto da Silva kicsivel megelőzte őt. Így is nagy egyéni csúccsal, 57.41 másodperccel ért célba.

A tíz éve, a nankingi ifjúsági olimpián magasugrásban negyedik Luterán Petra már abbahagyta a versenyzést, amikor két éve, egy közlekedési balesetben elvesztette a bal alkarját. Ezután kezdett újra atletizálni, és parasportolóként visszatért a pályára.

Forrás1

Forrás2

Forrás3

Hirmagazin.eu