Home Főhírek Külföld Pánikszerűen keresik a megoldást a bevándorlás megfékezésére

Pánikszerűen keresik a megoldást a bevándorlás megfékezésére

Válságtanácskozást tartott Párizsban az olasz, a német és a francia belügyminiszter, valamint az unió migrációs biztosa. A jelek szerint azt megtiltották Olaszországnak, hogy lezárja a kikötőket, szigorúbban ellenőrzik viszont a jövőben a bevándorló-barát civil hajók tevékenységét. Az olasz kormányfő további segítséget kér. Nemrég még tagadták ugyanezek a politikusok, hogy gondot okozna a tömeges bevándorlás.

Több mint négyszáz migráns ért partot vasárnap a dél-olaszországi Reggio Calabria kikötőjében: ötször annyi férfi, mint nő, és szinte mind afrikaiak. Alig egy hét leforgása alatt 12 ezer migráns érkezett Olaszországba, 2014 óta összesen félmillió. Többségüket külföldi felségjelzésű hajók vitték partra.

Az olasz kormány arra készül, hogy lezárja a kikötőit az ilyen hajók előtt. Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök már többször is jelezte, országa nem bírja egyedül viselni az áradatot, ráadásul hatalmas biztonsági kockázatot is jelentenek az ellenőrizetlen migránsok. Az olasz kormányfő ugyanis – a korábbi római álláspontot megváltoztatva – kijelentette: szoros összefüggés van a terrorizmus és a tömeges migráció között.

Összeült a válságtanács 

Az olasz tervek nyomán azonnal válságtanácskozásra ült össze az uniós migrációs biztos, valamint Németország, Olaszország és Franciaország belügyminisztere Párizsban.

Marco Minniti olasz belügyminiszter azt szerette volna elérni, hogy a többi európai ország is megnyissa kikötőit a migránsok előtt. A német és francia belügyminiszterek ezt elutasították és inkább azt szorgalmazták, hogy küldjék vissza a migránsokat oda, ahonnan érkeztek. Újabb táborokat építenének Észak-Afrikában és a líbiai parti őrség megerősítését is támogatnák.

A belügyminiszterek abban viszont egyetértettek, hogy egy Európai Uniós szabályrendszert dolgoznak ki a migránsokkal foglalkozó civil szervezetek működésére és átláthatóságára. Az olasz kormány azt javasolta: tiltsák meg az NGO-knak, hogy líbiai vizekre lépjenek és ott emeljék fedélzeteikre a migránsokat. Azt is fontosnak tartották, hogy végre kiderüljön: kik pénzelik az NGO-kat.

Mások is egyeztettek 

A terrorizmus és a migrációs válság leküzdése volt a fő téma Sevillában is a spanyol, a portugál a marokkói belügyminiszterek és a francia nagykövet találkozóján. Elhatározták, hogy a négy ország ezentúl szorosabban fog együttműködni.

„Növelni fogjuk az együttműködést a terrorizmus, a szervezett bűnözés és drogkereskedelem elleni harcban. Továbbá közösen fogjuk elemezni és együtt fogjuk kezelni az újabb migrációs hullámokat” – közölte Juan Ignacio Zoido spanyol belügyminiszter.

Szakértők szerint jelzésértékű, hogy az elmúlt napokban egymást érik a belügyminiszteri csúcstalálkozók és mindegyiken a migráció a fő téma. A csütörtökön Észtországban esedékes Európai Uniós belügyminiszteri csúcstalálkozó előkészítését látják emögött. Tallinban fogja ugyanis előterjeszteni javaslatát az olasz belügyminiszter a migránsokat mentő civil szervezetek szigorú szabályozására és korlátozására.

Nem lesz könnyű dolga Rómának

Az M1 római tudósítójának beszámolója szerint az olaszok úgy érzik, valami megmozdult, de nem biztos, hogy az az olasz kormánynak elegendő lesz. Minden eszközzel arra törekednek, hogy valamit fel tudjanak mutatni, hiszen közlednek a parlamenti választások, de főleg a közvélemény számára.

Nem lesz könnyű dolga Rómának, mert az utóbbi években sem sikerült elérni, hogy a franciák és a spanyolok is nyissák meg a kikötőiket a migránsokat mentő hajók előtt.

Pánikszerűen keresik a megoldást a bevándorlás megfékezésére

M1

Exit mobile version
Megszakítás