Home Szabadidő Művészet Pákh Imre kilencmillió dollárt kérne a Golgotáért

Pákh Imre kilencmillió dollárt kérne a Golgotáért

hirmagazin 2015 06 02 070410
2015. 06. 02. – 06:03
forrás: MTI. László Dániel festőművész áll Golgota című óriási, 8-szor 4,5 méteres festménye előtt, amelyet a Külső Ferencvárosi Szent Kereszt templomban állították fel 2014. december 16-án. MTI Fotó: Czimbal Gyula

Pákh Imre kilencmillió dollárt kérne a Golgotáért, az MNB hatot adhat, a műgyűjtő folyamatosan tolja a tárgyalásra adott határidőt – írta a Napi Gazdaság.
A lap keddi számában Gerhardt Ferenc, az MNB alelnöke azt mondta: az üzlet létrejöttének egyetlen akadálya van. „Mégpedig az, hogy Pákh úr lényegesen többet kér a Golgotáért, mint amennyit a kormányrendelet, a szakértői becslés és a piaci ár számunkra megenged”.

A Munkácsy Mihály festette Krisztus-trilógiából már csak egy elem, a Golgota van külföldi tulajdonban. Az ikonikus nemzeti alkotást a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az Értéktár program segítségével akarja megvásárolni Pákh Imrétől.

Az új határidővel kapcsolatban vevőként fellépő MNB-t képviselő testületi elnök úgy fogalmazott: az alkufolyamat ilyetén alakításához minden joga megvan az eladónak. A Golgota című Munká­csy-alkotás nem védett Magyarországon, azt Pákh Imre amerikai állampolgárként külföldről adta kölcsön a debreceni Déri Múzeumnak.

A Pákh Imrével folytatott tárgyalások során nagy súllyal esett és esik latba, hogy a trilógia másik alkotása, a Krisztus Pilátus előtt a közelmúltban magyar tulajdonba került. Az MNB Értéktár programja 5,7 millió dollárt fizetett a kanadai Hamilton Galériának a festményért – tette hozzá.

A debreceni Déri Múzeum munkatársai helyére állítják Munkácsy Mihály Golgota című festményét. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Gerhardt Ferenc a megvásárlandó képről elmondta: azt eredetileg Bereczki Gyula műgyűjtő vette meg egy 1988-as aukción 47 500 dollárért. Ő volt a kép tulajdonosa, amikor 1995-ben a trilógia három darabját először kiállították a debreceni Déri Múzeumban. A Golgota 1991-ben érkezett meg Budapestre. Komoly restaurátori munkát kellett elvégezni rajta, mert korábban tűzkárt szenvedett az alkotás, és szakszerűtlenül próbálták helyreállítani. Pákh Imre a feltételezések szerint 2004-ben vásárolta meg a képet. Az MNB alelnöke szerint az akkori, Pákh Imre által fizetett árat műkereskedői körökben egymillió dollár körüli összegre becsülik.

„A mostani vétel körüli tárgyalások során Pákh úr több esetben azzal érvelt, hogy ha nem tudunk megállapodni, akkor van egy másik vevője. Egy éve először egy amerikai alapítványra, most pedig egy Svájcban élő orosz milliárdosra, Vaszilij Anyiszimovra hivatkozott” – mondta az MNB alelnöke. Megjegyezte: a kép a piacon szinte eladhatatlan. Egyrészt a mérete miatt, másrészt mert a trilógia különálló darabja nehezen vagy sehogy sem értékesíthető azután, hogy az Ecce Homót követően a Krisztus Pilátus előtt című alkotás is a magyar állam tulajdonába került.

Exit mobile version
Megszakítás