Home Tartalom Valami Hat arannyal zárta a világbajnokságot a magyar csapat – MTI

Hat arannyal zárta a világbajnokságot a magyar csapat – MTI

Hat arannyal zárta a világbajnokságot a magyar csapat – MTI
A magyar versenyzők a férfi kajakosok, illetve a kenusok révén egy-egy arany- és bronzérmet gyűjtöttek a moszkvai kajak-kenu világbajnokság vasárnapi váltóversenyei során, így 6 elsőséggel, 5 második és 6 harmadik hellyel zárták a viadalt.
A férfi kajakosoknál Dudás Miklós volt az első ember, ő negyedikként "adta át a stafétabotot" az ifjúsági olimpiai bajnok Tótka Sándornak, majd a mindössze 18 éves Nádas Bence következett, aki harmadikként váltotta a befejező embert, Hérics Dávidot. Utóbbi aztán óriásit hajrázott, s nagyszerű teljesítménnyel behozta a csapatot az első helyre. A fiatal együttesben Dudás a rangidős a maga 23 évével, Hérics 1993-as, Tótka 1994-es, Nádas pedig 1996-os születésű.
A kenusoknál egy bronz jutott a magyaroknak: a Lantos ádám, Nagy Péter, Hajdu Jonatán és Korisánszky Dávid alkotta együttes szinte végig a harmadik helyen haladt a nagy fölénnyel győztes oroszok, valamint az ukránok mögött, s végül felléphetett a dobogóra.
A női kajakosok – Vad Ninetta, Kárász Anna, Lucz Dóra és Tóth Dzsenifer – éppen lemaradva a dobogóról negyedikek lettek.
A magyar válogatott 17 érmet – 6 aranyat, 5 ezüstöt és 6 bronzot – szerzett a moszkvai kajak-kenu világbajnokságon, ezzel az éremtáblázat élén zárt. Az olimpiai számokban három elsőség, egy második és két harmadik hely volt a mérleg.
Az első döntős napon, szombaton egy arany-, két ezüst- és négy bronzérmet gyűjtöttek a küldöttség tagjai. Az első helyet – címét megvédve – a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kárász Anna, Vad Ninetta összetételű egység szerezte 500 méter négyesben, míg Csipes Tamara második lett 1000 méter egyesben. A kenus Vajda Attila ugyancsak címvédőként – egy kizárás után – harmadikként zárt egy kilométeren, s ezen a távon ugyancsak a dobogó harmadik fokára állhatott fel a Medveczky Erika, Sarudi Alíz kajakos duó, illetve a Kiss Tamás, Vass András, Varga Dávid és Sarudi Pál alkotta kenunégyes. Vajda később egy második helyet is begyűjtött 5000 méteren, a kajakos Csay Renáta pedig harmadik lett a leghosszabb távon.
Vasárnap délelőtt aztán éremeső következett. Fél kilométeren győzött – címét megvédve – Kozák, valamint a Lakatos Zsanett, Takács Kincső kenus és a Szabó, Csipes kajakos duó, míg a kajakos Dombvári Bence és a Dombi Rudolf, Boros Gergely kajakpáros ezüstérmes lett. Ezer méteren a Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenu kettes címvédőként kikapott a román egységtől, másodikként zárt, az olimpiai ezüstérmes Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összeállítású kajaknégyes pedig harmadikként ért célba. A legrövidebb távon, 200 méteren egy arany jutott a magyaroknak a Kárász, Vad kajak kettes révén.
A váltókban a férfi kajakosok, illetve a kenusok révén egy-egy arany- és bronzérmet gyűjtöttek a magyarok.

Eredmények:
férfi K-1 4×200 m, világbajnok:
Magyarország (Dudás Miklós, Tótka Sándor, Nádas Bence, Hérics Dávid) 2:24.193 perc
2. Franciaország 2:24.348
3. Nagy-Britannia 2:24.972
férfi C-1 4×200 m, világbajnok:
Oroszország 2:43.602 perc
2. Ukrajna 2:48.629
3. Magyarország (Lantos ádám, Nagy Péter, Hajdu Jonatán, Korisánszky Dávid) 2:50.046
női K-1 4×200 m, világbajnok:
Lengyelország 2:47.793 perc
2. Oroszország 2:48.833
3. Fehéroroszország 2:49.762
4. Magyarország (Vad Ninetta, Kárász Anna, Lucz Dóra, Tóth Dzsenifer) 2:50.253

Forrás: MTI; Fotó: google; 

Exit mobile version
Megszakítás