Amerikai bulldog – A méltatlanul mellőzött ős
Az amerikai bulldog története mentes a megszokott „sikersztoriktól”. Ez a kemény munkában edzett fickó a mai napig – a Nemzetközi Ebtenyésztő Szövetség által – el nem ismert fajták közé tartozik, holott egyike a legrégebbi kutyafajtáknak. Pedig anatómiai anomáliáktól, méretbeli hiányosságoktól, vagy túlzásoktól mentesen, a mai napig talán legtisztábban őrzi a „bulldogság” lényegét, és azokat a nemes erényeket, melyeket oly nagy becsben tartottak az őt ismerő és elismerő emberek.
Kemény kenyérkereset
A bulldog dinasztia leszármazása a 400-as évekre tehető. Ekkortájt kezdett elkülönülni a nomád törzsek által Angliába hozott nagytestű, vaddisznó és medvevadászatokra használt masztiff jellegű kutyákból egy olyan típus, melyet a bulldogok őseinek tekinthetünk. Mivel ebben az időben ismeretlen volt a „hobbi kutyázás fogalma”, csak azoknak a kutyáknak volt helye a nap alatt, akik hasznos munkát végeztek.
Természetesen a klasszikus értelemben vett tenyésztés is ismeretlen volt, inkább amolyan funkcionális szaporítás folyt, azaz csak a munkára legalkalmasabb, legrátermettebb és bizonyítottan jó egyedeket szaporították. A mészárosok – akiknek a bulldog születését köszönheti – általában nagytestű, veszélyes állatok között dolgoztak, melyek a „siralomvölgy” felé tartva különösen csekély hajlandóságot mutattattak az együttműködésre.
Ezért leginkább olyan kutyáknak vették hasznát, melyek megkönnyítették a vágóállatok hajtását, valamint képesek voltak az esetenként kitörő, elszabaduló nagytestű patások megzabolázására. Az általuk előszeretettel használt kutyák harciasságukkal, kitartásukkal és nem utolsó sorban legendás fogáskészségükkel vívták elismerésüket, s a középkorban mészároskutyaként tesznek róluk említést. Az angol nyelvben később pedig találóan a „bull” (bika) és a „dog” (kutya)” szavak összevonásával, már bulldogként aposztrofálták őket.
Egy 800-1200 kilós bika egy lábára nehezedő súly nem csekély, ha ezt megszorozzuk néggyel, elképzelhetjük, hogy akkoriban a bulldogokra micsoda „szelekciós nyomás” nehezedhetett. Ezek az állatok ráadásul félelmetes testi erejük mellett időnként veszettül ingerlékenyek, különösen, ha életüket érzik veszélyben és nem kevés kurázsi kell ahhoz, hogy ilyenkor valaki útjukat állja. A kor bulldogjai azonban nem rettentek meg a kihívástól.
Hogy külön tanították-e rá, vagy az ösztönök által vezérelt tapasztalat késztette őket, hogy a bika érzékeny orrát célozzák, nem tudni, mindenesetre ha egyszer fogáshoz jutottak a barom megfékezésére alkalmas egyetlen testrészen, akkor nemigen mondtak le róla. Persze nem is nagyon volt más választásuk, hiszen ha eresztenek, rögtön egy súlyos szarvpár és két betonkemény, vaskos csülök támadásával nézhettek volna szembe, melyek egészségromboló hatását szükségtelen különösebben ecsetelni…
Mindehhez rettenthetetlen bátorság, kemény, atletikus fizikum és satuszorítású állkapocs szükségeltetett. Tévedés ne essék! Még mindig a „munka-bulldogról”, azaz az amerikai bulldog közvetlen őséről beszélünk. Az Angol bulldog még pajzán gondolat sem volt ekkoriban.
A bulldogot tehát remek adottságai ismertté tették, melynek köszönhetően beszippantotta a kor „szórakoztatóipara”, és az egyre-másra divatba lendülő állatheccek (harc bika, medve, vaddisznó, stb. ellen), valamint kutyaviadalok gyakori résztvevőjévé vált, melyből aztán idővel kiszorították a bulldog-terrier keverékek.
Az állatviadalok betiltásával és az ipari forradalom térnyerésével megváltozott körülmények hatására lassan kezdte elveszíteni népszerűségét és a XIX. század közepére egyre inkább háttérbe szorult az óhazában. Még a divatba lendülő kutyakiállítások sem hozták vissza régi nimbuszát, mivel az úri közönség köreiben viharos gyorsasággal terjedő, mopsszal keresztezett, zömök, gacsos lábú változata döntöteggette a népszerűségi listákat, sőt később az angolok nemzeti jelképévé vált. Igen, az angol bulldogról van szó, mely az eredeti, munka-bulldog karikatúrájaként inkább szórakoztató, mulattató jelenségnek számított.
A mindennapok hőse
Mindeközben az amerikai bulldog máshol kereste a boldogulást. Az 1700-as években Amerikába induló tömegeknek ismét szüksége volt kemény, kitartó munkájára. A meghódított újvilág kezdetben talán még barátságtalanabb hely volt, mint amit a westernfilmek „poros borostáig érő whiskygőz” hangulata sugall.
Akkoriban az indiánok még nem fogyasztottak „tüzes vizet”, így semmi nem akadályozta őket a telepesek ötletszerű halomra nyilazásában és a spanyol és francia konkurencia támadásai is állandóan napirenden voltak. A fajta ekkor élte második aranykorát: portára vigyázott, marhákat felügyelt, nagyvadra vadászott, rabszolgákat őrzött és viadalokon is részt vett. Egy-egy jó kutya igen komoly értéket képviselt.
Az amerikai polgárháború azonban megint csak partvonalra kényszerítette a bulldogot és a vesztes déli oldal – ahol legtovább használták eredeti funkciójában – lenézett, proli viadorkutyájaként kezelték. Az 1960-as évektől már délen is csak nagy ritkán lehetett velük találkozni és szinte a kihalás szélére sodródott.
Végül a fajta néhány lelkes híve összegyűjtötte a megmaradt kutyákat és gondos tenyésztői munkával sikerült megőrizniük az utókornak. A széles közönség a 80-as években köszönthette viszont az ekkor már amerikai bulldogra keresztelt régi-új fajtát és az évtized második felében ismertsége, népszerűsége ismét emelkedni kezdett, sőt tenyésztése már az Európa több országában folytatódott és napjainkban is zajlik.
Nem egyszerűen kutya, velejéig bulldog
Sorozatos mellőzöttsége ellenére az amerikai bulldog mindmáig őrzi ősei örökségét és rendelkezik mindazokkal a kiváló tulajdonságokkal, melyek a „bulldog leszármazottakat” mindig is magukénak tudhattak.
Jellemzően két sebességi fokozata ismert: megrendíthetetlen nyugalom és elsöprő lendület. Alapjáraton az amerikai bulldog végtelenül kiegyensúlyozott, nyugodt vérmérsékletű kutya, aki képes egész délután szemlélődve heverészni a teraszon, ám ha olyan esemény történik, mely veszélyt hordozhat magában, azonnal ötösbe kapcsol és teljes sebességre felpörög.
Ez a kettősség igen veszélyes „egyveleget” alkotna, ha idegrendszere nem volna olyan stabil, mint amilyen. Szerencsére azonban az amerikai bulldog nemcsak tiszta fejjel és fejlett ösztönkészlettel, hanem kifinomult intelligenciával is rendelkezik, ezért amellett, hogy nem okoz számára különösebb nehézséget a két ellentétes hangulat közötti átváltás, ahogyan az eltérő szituációk felismerése és lereagálása sem. Mindezt csak valóban indokolt esetben teszi, akkor, ha jó oka van rá.
Az amerikai bulldogra pillantva joggal feltételezhetjük, hogy ez a kutya valóban képes lehet dühöngő bikát megfékezni, vagy medvével harcolni. Túlzásoktól mentes, közép nagy termetű kutya, mely kellően gyors és agilis, ugyanakkor 50-60 kilójával komoly „tűzerőt” képvisel. Alkatilag még heterogén fajta, mely a különböző területeken eltérő feladatokat végző kutyák miatt alakulhatott így. Alapvetően két típusa különböztethető meg.
Az egyik ún. Standard, mely atletikusabb, könnyebb, felépítésű valamivel hosszabb orral rendelkezik és a Bully (Johnson, vagy Classic), mely nehezebb tömegesebb, szélesebb, nagyobb fejű, kicsit rövidebb orrú. értelemszerűen a Standard kutyák a legkülönfélébb kutyás sportokban jeleskednek, míg a Bully-ik a kutyavilág erőemelői, akik rövid távon robbanékonyak és félelmetes erejűek, tehát mondjuk bemelegítés nélkül helyből ledöntenek egy téglafalat, de hosszabb távon, például kimerítő futás után kell nekik egy szusszanásnyi pihenő, hogy megismételjék a gyakorlatot…
Bár meggyőző fizikuma és marcona külseje félelmetes benyomást kölcsönöz számára, emberekkel szemben felesleges agresszivitást nem mutat, sőt kifejezetten kedveli a kétlábúakat. Nyitott a világgal szemben és szívesen köt barátságot még vadidegenekkel is, feltéve, hogy azok kellő tisztelettel és rossz szándék nélkül közelednek felé.
Baltával faragott, rusztikus megjelenése ellenére az amerikai bulldog meglehetősen szofisztikált lélek. Gazdájáért rajongó, végtelenül emberközpontú kutya. Pillanatnyi hangulatát, érzéseit rendkívül hűen tükrözi kerekded, bulldog ábrázata, mely arcjátékát – mint általában a hasonló rövid orrú fajtákét – még „emberibbé, még kifejezőbbé teszi.
Meglepő módon gazdáival szemben sosem él vissza vitathatatlan testi erejével és még olyan esetekben sem kérdőjelezi meg a családi rangsorban betöltött helyét, ha tulajdonosa nyilvánvalóan gyenge akaratú, határozatlan egyén. Ez azonban semmiképpen sem „felhívás keringőre”! Az amerikai bulldog tartása felelősségteljes, erős jellemű, következetes gazdát kíván. Egy ilyen kaliberű kutya tapasztalatlan, gyenge kezű embereknek nem való.
érdemes megjegyezni, hogy az amerikai bulldogok elképesztő teljesítményeket produkálnak speciális súlyhúzó versenyeken. Nem ritka, hogy egy 50-60 kilós kutya 1600-1800 kilogrammot (!) is képes elvontatni. Nos ezek ismeretében képzeljük el, mi történik akkor, ha egy pórázon sétáltatott, de fegyelmezetlen, neveletlen amerikai bulldog egy rivális kutyát, vagy kergetni való macskát pillant meg az utca túloldalán. Szempillantás alatt átcsörtethet az úton és ebben a legkevésbé sem fogja zavarni a póráz ellentétes végén fityegő gazdája. Ha pedig éppen akkor jön arra egy autó, kész a tragédia…
Mindazonáltal az amerikai bulldog nevelése messze nem olyan nehéz feladat, mint azt sokan gondolnák. Tény, hogy állhatatos, időnként akaratos tud lenni bizonyos dolgokban, hiszen annak idején szó szerint élete múlhatott kitartásán és makacsságán, ugyanakkor a szilárd következetességre igen fogékonyan reagál. Ahogyan korábban olvasható volt, igen érzékeny lelkivilágú fajta, ezért nevelésénél, kiképzésénél a durvaságot kifejezetten kerülni kell. Megrovásként bőven megteszi a megfelelő pedagógiai pillanatban adagolt, „lélektani hadviselés”, pl. egy ideig nem veszünk róla tudomást. Normális kutya-gazda kapcsolat esetén ez jobban megviseli, mint bármilyen esztelen verési kísérlet. Ez utóbbi amúgy halva született gondolat, mivel az amerikai bulldog különösebb meditatív rákészülés nélkül is magasabb fájdalomküszöbbel rendelkezik, mint akármelyik indiai fakír. Valószínűleg ez is hozzájárul, hogy a gyermekek első számú játszópajtása, mivel abszolút nem veszi zokon, ha apró kezek csűrik-csavarják, húzzák és rángatják a legkülönfélébb testrészeit. Velük szemben kiemelten elnézően, barátságosan viselkedik.
Van azonban valami, amire csak egészen kölyök korától szoktatható, ez pedig az idegen kutyák és más állatok társasága. Vadászatokon és viadalokon kiéleződött ösztöneit csak fiatal kortól kezdett, tudatos szocializációval lehet normális szintre tompítani. Ellenkező esetben a megegyező nemű és azonos méretű kutyákkal szemben javíthatatlanul dominánsan, sőt gyakran agresszívan viselkedik. Ugyanez vonatkozik a vele egy fedél alatt élő – és a jövőben is élni szándékozó – állatokra. Ezt a szoktatást tényleg idejekorán, kb. 8-10 hetesen el kell elkezdeni, mert fél éves kora után már vajmi kevés sikerrel kecsegtet.
ősök öröksége
Az eddigiekből jól látható, hogy az amerikai bulldog tenyészése szinte egész története során a funkcióit magas szinten ellátni tudó bulldogot célozta. Ennek megfelelően a fajta nem szenved kifejezetten őt sújtó betegségektől.
Természetesen bizonyos sajátosságai miatt adódhatnak kisebb nehézségei. Ezek elsősorban pofa- és fejszerkezetéből adódnak. Bár az amerikai bulldog elkerülte az esztelen ”orr rövidítési őrületet”, így ebből fakadó légzési nehézségek, szörcsögés, hortyogás nem feltétlenül jellemzik. A rövidebb orr miatt azonban némileg jobban fenyegeti a hőguta veszélye, lógó ajkai és nyitottabb szájzuga okán pedig melegben, vagy íncsiklandó falatok közelében bizony látványosan megindul a nyála. Bár lelkes rajongói szerint nem jobban, mint mondjuk egy német juhásznak.
Szintén kerekded fejformájából adódóan ellésnél előfordul a császármetszés is, de korántsem oly gyakorisággal, mint más bulldogok esetében.
Közép nagy méretű, robusztus fajtaként nem ismeretlen számára a csípőízületi diszplázia, de a gyakorlatban sok enyhe és közepes diszpláziás kutya is tökéletesen tünetmentesen éli le életét.
Táplálása semmiben nem különbözik a hasonló méretű kutyákétól. Növendékkorban visszafogottan, alacsony fehérjetartalmú, de magas biológiai értékű tápokkal, megfelelő ásványianyag-pótlás mellett kell etetni. Felnőtt korban már nem igényel különleges etetési praktikákat.
A bulldogok, és „bulldog-vérűek” nem véletlenül foglaltak, foglalnak el különleges helyet a kutyák sorában. Az emberek mindig is csodálták rettenthetetlen bátorságukat, tántoríthatatlan jellemüket, kiszámítható megbízhatóságukat, odaadó ragaszkodásukat és megkapó egyéniségüket.
Az amerikai bulldog – hányattatott sorsa ellenére – mindmáig tisztán őrzi ezeket a fantasztikus tulajdonságokat.
Forrás: kutyafajta-kalauz.; Képek: Google
Author: Balaskó Norbert
