Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Óvatosabban vezessünk, mert kezdődik az őzek párzási időszaka

Óvatosabban vezessünk, mert kezdődik az őzek párzási időszaka

hirado

Kezdődik az őzek párzási időszaka, ezért fokozott figyelmet kér az autósoktól az Országos Magyar Vadászati Védegylet és a Magyar Autóklub is.

Földvári Attila, a védegylet főmunkatársa szombaton az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy július közepétől augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, ilyenkor az állatok nappal is aktívabbak és figyelmetlenebbek, az évente elütött mintegy 4500 őz nagy része ez alatt az egy hónap alatt lesz baleset áldozata.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az állatok elütése közúti baleset, ezért értesíteni kell a rendőrséget, akik pedig az érintett vadásztársaságot tájékoztatják, hiszen a vad az ő tulajdonuk, így ők gondoskodnak majd az elszállításáról.

Albert Péter vezetéstechnikai szakértő arról beszélt, hogy a vadbaleseteknek csak kisebb része elkerülhetetlen, többségük megfelelő sebesség mellett elkerülhető lett volna.

Hirmagazin.eu

ElőzőÉszak-Korea elengedte az orosz halászhajót
KövetkezőFennakadások vannak a vasúti közlekedésben
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás