2 C
Budapest
2023. december. 1. péntek

Ötvenhat új esettel nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma Hollandiában (18+)

Dátum:

Megosztás:

Ötvenhat új esettel 322-re nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma Hollandiában

– olvasható a holland közegészségügyi hivatal hétfői közleményében.

Az új fertőzések száma ugyan kevesebb, mint a hétvégén volt, de több mint 4000 gyermek nem mehetett iskolába, miután az észak-brabanti régió oktatási intézményeiben több oktató megbetegedett. Mark Rutte holland miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy a holland gazdaság képes ellenállni a káros hatásoknak.

Kormányunk prioritása most a közegészségügy. Ha a gazdaság helyzetét vizsgáljuk, elmondhatjuk, hogy nincs ok az aggodalomra. Alacsony munkanélküliséggel és államadóssággal, költségvetési többletünkkel ki fogjuk védeni a csapásokat” – mondta.

Hollandiában eddig két ember halt koronavírus okozta fertőzés miatt.

Belgiumban a közegészségügyi hivatal szerint – a hétfőn bejelentett 39 új esettel – 239-re emelkedett a fertőzöttek száma, miközben egy előzőleg fertőzéssel kezelt páciens meggyógyult. A közlemény szerint a vírus terjedésnek mértéke még mindig csak korlátozott, azonban a belga sajtó hírei szerint megerősített kockázatkezelési intézkedéseket rendeltek el az országban.

Ugyancsak hétfőn a NATO és az Európai Bizottság két munkatársát is fertőzéssel diagnosztizálták. A nemzetközi szervezetek bejelentették, hogy megtették a szükséges óvintézkedéseket az ott dolgozók érdekében.

Luxemburgban eddig öt fertőzöttet tartanak számon. A valamivel több mint félmillió lakost számláló ország kormánya a több mint 1000 főre tervezett rendezvények elhalasztását javasolja – írja a helyi sajtó.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Ma este: Reszkessetek betörők 3-4 – videók

Teljes filmek magyarul: Reszkessetek betörők 3. Reszkessetek betörők 4. Kellemes szórakozást a filmhez! Még több film itt! Our media displays content free of...

Piros riasztást is kiadhatnak – mutatjuk, hol tart legtovább az ónos eső

Budapesten kora délutánra lecseng a havazás, esőbe, majd ónos esőbe vált a csapadék halmazállapota. Budapesten is jégpáncélos területek...

Orbán Viktor: Magyarország nem vétózik, olyan, hogy vétó, nincs

A miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádióban feltett kérdésekre válaszolt. Szólt Ukrajna EU-csatlakozásának támogatásáról, a pénzügyi segítségről, a...

Miért jó szigetelőanyag a kőzetgyapot?

A kőzetgyapotot sokan csak homlokzati szigetelőként ismerik, pedig remek tulajdonságai miatt más szigetelési feladatot is elláthatunk vele. Aki csak...