Képzeljük el, milyen lenne, ha egyszer módunk nyílna – mint egy üvegtetőn keresztül – néhány héten át felülről megfigyelni az otthon terében zajló mozgásokat! Azt láthatnánk, hogy a lakók mozgása sajátosan ismétlődő koreográfia szerint zajlik.
Ez a sajátos belső logika szerint áramló, rendezett mozgásfolyam olyan, mint egy hosszú tánc. A környezetpszichológusok találóan ezért adták ennek a jelenségnek a „térbalett” elnevezést. A térbalettet a tér használói közösen alakítják ki, közösen őrködnek állandóságán vagy éppen módosítanak rajta. A napszakok, az évszakok és a hétköznapok-ünnepnapok váltakozásában minden családtag tudja, melyik helyiségben mikor kinek a megjelenésére számíthat – gyakran anélkül, hogy különösebben egyeztetni vagy tájékozódni kellene…
Az otthoni „térbalett” állandósága, rituális jellege sokféle módon hozzájárul a családtagok biztonságérzetéhez és jóllétéhez. A mozgások koreográfiájának nagy szerepe van abban, ahogy érzelmi állapotainkat szabályozzuk a családi kapcsolatok hálójában. Ennek egyik szembeötlő módja, ahogy az otthonban kialakuló személyes útvonalak és pályák valószínűvé tesznek egyes találkozásokat, míg gondosan elkerülnek másokat – akár ugyanazok között…
Az otthon érzelmi viszonyainak feltárására (is) alapozó terápia azonban nem „érzelmi lakberendezés”. A kapcsolatok alapvető erői megmutatkoznak az otthon terében, de néhány egyszerű gesztussal nem alakíthatók át. Az otthon érzelmi feltárása azonban mégis fontos tapasztalatokhoz juttathatja a családtagokat. Kimondatlan érzések és történetek válnak egymás számára kimondhatóvá, nehezen megfogalmazható kapcsolati mintázatok válnak átláthatóbbá, ennek nyomán új felvetések és egyezségek születhetnek. Ez pedig maga az a változás, ami egy terápiás folyamat elsődleges hozadéka lehet. És ami után már nem lehet pont ugyanúgy járni a „térbalettet”, mint mielőtt a koreográfia rejtett mozgatórugói egy kicsit nyilvánvalóbbá lettek.
Forrás: Mipszi.hu
