17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldÖtezer rendőr, összecsapások, blokádok, zászlóégetés a KijevPride-on, ahol a rendőrök verik a...

Ötezer rendőr, összecsapások, blokádok, zászlóégetés a KijevPride-on, ahol a rendőrök verik a népet (A cikk videókat tartalmaz)

Megtartották vasárnap az elmúlt években már hagyománnyá vált melegfelvonulást Kijev belvárosában, amelyen idén az eddigiekhez képest a legtöbben, a hatóságok szerint mintegy 3,5 ezren, a szervezők szerint 5 ezren vettek részt.

A KijevPride-on, más néven az Egyenlőség Menetén zömében fiatalok vonultak fel javarészt szivárványzászlóval, valamint a menet elején egy kék-sárga ukrán nemzeti lobogóval. A menet szervezői ugyanis részvételre kérték nemcsak az LMBT-közösségekhez tartozókat, hanem mindenkit, aki támogatja a szexuális kisebbségekhez tartozók jogegyenlőségét. Részt vett például támogatóként Szerhij Lescsenko kormánypárti parlamenti képviselő.

A transzparenseken egyebek mellett „szabad ország: légy önmagad!”, és „a saját városomban soha senkitől nem fogok félni” feliratok voltak olvashatók.

A rendőrség komoly erőkkel vonult ki, mintegy ötezer rendfenntartót vezényeltek az utcára. A hatóságok már előző este lezárták a belvárost, ahová sajtóértesülések szerint az ott lakókat csak igazoltatás után engedték be, kora reggeltől pedig három belvárosi metrómegállót is lezártak.

Andrij Kriscsenko kijevi rendőrfőnök tájékoztatása szerint a nap folyamán két összetűzés történt rendőrök és a melegfelvonulást ellenző szélsőséges nacionalista Sz14 (Szics) aktivistái között, akik utcákat próbáltak elzárni a felvonulás előtt. A blokádokat a rendőrök feloldották, 57 személyt az intézkedéssel való szembeszegülés miatt őrizetbe vettek. Az összetűzésekben öt rendőr sérült meg.

A rendezvény közben komolyabb rendbontás már nem történt, egy-két provokátor férkőzött csak be felvonulók közzé, őket a hatóság emberei elvezették.

A felvonulás után, délután a szélsőséges nacionalista Karpatszka Szics nevű szervezet Facebook-oldalán fotóval illusztrálva közzétette, hogy aktivistái elégettek az egyik kijevi belvárosi rendőrségi épületnél egy szivárványzászlót – mint írták – „az inkvizíció legjobb hagyományaihoz híven”. Közleményükben azzal fenyegetőztek, hogy „hamarosan nemcsak LMBT-zászló fog égni”.

Összecsapások is történtek a parádén

Több mint 150 ellentüntető kísérelte meg lezárni az ukrán fővárosban megrendezésre kerülő Pride fémjelezte homoszexuális parádét. Az akció során még a rendőrökkel is összecsaptak.

Sajtóértesülések szerint mintegy 56 ellentüntetőt vettek őrizetbe rendőrök, miután kisebb összecsapások bontakoztak ki Kijevben. A vasárnap reggel kezdődő vonulást megelőzően ugyanis megközelítőleg 150-en megpróbálták lezárni a Pride útvonalát, megakadályozva ezzel a teljes menetet.

Így verték az embereket a rendőrök

Az erős rendőri biztosítás keretében a hatóságok azonnal, gumibotokkal és könnygázzal is oszlattak. Kritikusok szerint felmerül a gyanú, hogy túlzott erőszakot alkalmaztak, ugyanis Kijev mindenáron el szerette volna kerülni, hogy a korábbi, 2015-ös incidens megismétlődjön, amikor a Pride résztvevőit is erőszakos támadások érték.

Az ukrán fővárosban 2013 óta rendeznek minden évben melegfelvonulást, amelyen évről-évre egyre többen vesznek részt. 2016 óta már nem Kijev valamelyik külső részében, hanem a belvárosban rendezik meg. A rendezvényen támogatóként ukrán politikusok, illetve nyugati országok diplomatái is részt szoktak venni, de vonultak már fel katonák is a KijevPride-on jelezve, hogy az ukrán fegyveres erők nem minden tagja ellenzi a melegek jogainak védelmét.

A melegjogok elfogadását a zömében erősen vallásos ukrán lakosság körében nehezíti, hogy a keresztény egyházi vezetők rendre olyan nyilatkozatokat tesznek, amelyekben ellenzik a melegek jogegyenlőségét. Az UNIAN ukrán hírügynökség az idei felvonulás kapcsán emlékeztetett arra, hogy Filaret pátriárka, az ukrán ortodox egyház kijevi patriarkátusának vezetője kijelentette, hogy Ukrajnában nincs olyan egyház, amely támogatná az azonos neműek házasságát.

Ennek ellenére az utóbbi években az látható, hogy fokozatosan egyre toleránsabbá válik az ukrán társadalom a homoszexuálisokkal szemben, különösen igaz ez a fővárosban élőkre.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem