7.4 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekŐsztől a gyógypedagógus hallgatók is igénybe vehetik a Klebelsberg-ösztöndíjat

Ősztől a gyógypedagógus hallgatók is igénybe vehetik a Klebelsberg-ösztöndíjat

Évről évre nő azoknak gyermekeknek a száma, akik segítségre szorulnak – hívta fel a figyelmet Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár a gyógypedagógus-képzés fontosságáról szólva a Varázslat című konferencián, hétfőn Lillafüreden.

A Pedagógiai Szakszolgálatok Hete megnyitóján a helyettes államtitkár kiemelte a pedagógusok szerepét, hiszen az iskolákban tűnik fel, ha a valamelyik gyerek problémákkal küszködik, segíteni kell neki. Horváth Zita szerint több gyógypedagógusra van és lesz szükség. A rendezvényen az államtitkár bejelentette: szeptembertől a gyógypedagógus-képzésben résztvevők is igénybe vehetik a Klebelsberg-ösztöndíjat.

Az utánpótlás fontos, azt lehet mondani, hogy ez nehéz, ugyanakkor szép és biztos szakma, „kötelességünk biztosítani a képzés folyamatosságát” – hangsúlyozta.

A Varázslat című konferenciára az ország 12 megyéjéből 62 szakszolgálati intézményegységből érkeztek szakemberek.

A Miskolci Tankerületi Központ a rendezvényt ismertető sajtóanyagában azt írta: a pedagógia szolgálatokban dolgozók szakmai elköteleződése maga a varázslat.Következetességük, korszerű, komplex módszertanuk olyan egyedülálló érték, amely pedagógiai, pszichológiai eszközökkel nyújt pótolhatatlan esélyt a segítségre szoruló gyerekeknek, szüleiknek és a különleges bánásmódot igénylő gyerekeket tanító pedagógusoknak egyaránt.

Mint kifejtették: az elmúlt években nagy erőfeszítések zajlottak annak érdekében, hogy olyan pedagógiai rendszer épülhessen ki, amely biztosítja a segítségre szoruló gyermekek oktatási-nevelési sikerességét az ország valamennyi járásában. 2013-ban átalakult a szakszolgálatok szervezeti kerete.

A hatályos új jogszabályok a szakszolgálatok egységesebb működtetését célozzák, időközben már több mint 4100 munkatárs látja el országszerte e komplex feladatot. „A társadalmi esélyegyenlőség minél teljesebb megteremtését szolgálja ma minden kezdeményezés, amely hozzájárul a méltányosabb és a helyi szükségletekre reagáló rendszer működtetéséhez, fenntartásához” – fogalmaztak.

mti

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem