7.8 C
Budapest
2024. március. 3. vasárnap

Őszintén beszélt a válásáról Tatár Csilla – VIDEÓ

Dátum:

Megosztás:

Gönczi Gá­bor­ral négy éve fu­tott zá­tonyra a há­zas­sága. Így em­lék­szik vissza a tör­tén­tekre.

Hosszú évek után most először beszélt Gönczi Gáborral való szakításárólTatár Csilla.

A sztárpár négy évvel ezelőtt a bíróságon tett végleg pontot a kapcsolatukra. Akkor a válás híre derült égből villámcsapásként érte a közvéleményt.

„Nem éltem meg kudarcként. Ez azért lehetett így, mert nagyon hamar egymásra találtunk a második férjemmel és halálosan szerelmes voltam belé” – kezdte az egykori műsorvezető Palya Beának.

„Természetesen vannak nagyon szép emlékeim. Színes volt az életünk, voltak magasságok és mélységek is. Majd rájöttünk, hogy ez mégsem az, és el kell tudni engedni. Azt éltem volna meg kudarcként, ha ezt nem merem felvállalni, vagy beleragadtam volna valamibe, amiről pontosan tudtam, hogy nem oké” – folytatta Csilla, aki azt is elárulta, édesapja nem fogadta jól a döntését.

„Nem teregettem ki a problémákat senki elé. Amikor felhívtam apukámat és mondtam neki – kis túlzással -, hogy elköltözök, válok, babát várok, férjhez megyek. Ezek azért nagyon rövid időszak alatt történtek.”

Ebbe kicsit megroggyant. A szüleim nem értették, mi történt. Láttak valamit, ami látszólag tök jó volt és egyszer csak vége lett

– magyarázta Csilla, aki hozzátette, hazudna, ha azt mondaná, nincsenek benne negatív érzések a múlttal kapcsolatban.

„Nincs olyan válás, hogy minden szép és jó. Borzasztó jó önismerettel kell rendelkezned, hogy ne ordibáld a sérelmeidet bele a világba és ne csak a másikat gyűlöld.”

Tudom, hogy bizonyos dolgok belőlem fakadtak. De sokat tanultam a régi hibáimból.

Forrás: Ripost

Fotó: Markovics Gábor

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Ma este folytatjuk a Silvester Stallone maffiás sorozatát – Tusla királya 6-9 – videók

Tusla királya 6 Tusla királya 7 Tusla királya 8 Tusla királya 9 Kellemes szórakozást a filmekhez! Még több film itt! Our media displays content...

Ha most cselekszünk, ontani fogja a virágot a muskátli

Bár még nincs itt az idő, hogy kitegyük a szabadba pompázni kedvenc cserepes virágunkat, a muskátlit, már kezdhetjük az...

Dúvadrekord a Bakonyban – képek

A Képesfa Vadásztársaság mesébe illő területén mutatta be a Bakonyi tájegység idei dúvadterítékét. Az egy híján száz dúvaddal...

Acsa: eladó villa, kastély 13 szobás – 5,197,5 millió Ft, de akkor ez mennyi? .. Te mit gondolsz?

5 Milliárd 197 Millió 500 ezer, vagy 5,197,5 millió Ft, azaz 51.975.000.000.- Ft? Na ne nézzük meg a képeket,...