18.5 C
Budapest
2023. szeptember. 28. csütörtök

Összeomlott Berki Mazsi, egy órán át zokogott a sokktól..

Dátum:

Megosztás:

Közúti incidens főszereplője lett Berki Krisztián felesége, Berki Mazsi. A kismamát egy helyi járat agresszív sofőrje szorította le az útról.

Kedden délután Budapesten egy alsórendű útról kanyarodott ki Berki Mazsi. A főúthoz érve alaposan körülnézett, a kereszteződéstől körülbelül tíz méterre lévő buszmegállóban éppen bent állt az egyik helyi járat.

Erről Te sem maradhatsz le!

A híresség úgy ítélte meg, hogy van elég ideje kijönni, mivel a busz még bent állt a megállóban, ezért kikanyarodott. A busz közben ajtót csukott és szintén elindult, de nagyon lassan, ezért Mazsi úgy gondolta, hogy a sofőr elengedi őt.

 

berki mazsi

Berki Mazsi sokkot kapott

Erről Te sem maradhatsz le!

A kismama lassan kanyarodott ki, és még meg is köszönte a buszosnak az előzékenységet, de ami ezután történt, arra nyilvánvalóan nem volt felkészülve.

„A buszos bal oldalról majdnem belém jött” – kezdte a történteket a Bors megkeresésére Berki Mazsi. – „Intettem neki, hogy köszönöm, hogy kienged, de nagy gázt adott, rám húzta a kormányt, és elkezdett dudálni, le akart tarolni. Egy méteren belül volt tőlem, amikor az autómmal a padkára kellett felmennem… Az ijedtségtől elsírtam magam, egy órán át alig tudtam megnyugodni” – mondta a lapnak még egy nappal az eset után is zaklatott hangon a kismama.

„Kikérem magamnak, hogy engedhetik meg maguknak a buszsofőrök ezt a magatartást? Ilyen sofőrök viszik az utasokat?” – kérdezte felháborodottan, majd azt mondta: – „Annak idején egy másik buszos is, az ütközés előtti utolsó másodpercig fékezés nélkül ránk engedte a buszt, az igazságügyi szakértő ezt meg is állapította” – utalt Mazsi arra a rendőrségi ügyre, ami a férje, Berki Krisztián ellen zajlik.

Erről Te sem maradhatsz le!

A Bors is beszámolt a korábbiakban arról a komoly indulatokat kiváltó büntetőfékezéses esetről, melynek főszereplője volt Berki Krisztián.

Berki 2018 márciusában került konfliktusba egy helyi járat sofőrjével, egy záróvonalas előzés után kölcsönösen dudáltak majd mutogattak egymásnak, a celeb erre intenzív fékezésbe kezdett, végül a busz nem tudott elég gyors tempóban lassulni, és összeütköztek.

 

berki mazsi

Berki Mazsi és Berki Krisztián
Fotó: Ripost

Erről Te sem maradhatsz le!

A tömegközlekedési eszközön utazók közül többen is kirepültek az ülésből, de szerencsére személyi sérülés nem történt. A Fővárosi Főügyészségen jelenleg is folyó perben az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért Berki Krisztiánra.

Nem várt fordulat, hogy a felesége, Mazsi, most egy hasonló helyzetben találta magát.

„Sok levelet kaptam azután, hogy feltettem az Instagramra, hogy leszorított egy busz. Volt persze köztük olyan is, aki szerint furcsa, hogy mindig velünk történik ilyen konfliktus. Sosem voltam kamikaze sofőr, de amióta állapotos vagyok, rendkívül körültekintően közlekedek. Lassabban megyek, sokkal óvatosabb vagyok. Egy átlagos kocsiban ülök. Az egyébként megnyugtatott, hogy többségében olyan leveleket kaptam a közösségi oldalamon, melyekben azt írják a követőim, hogy ők is nap mint nap szembesülnek a buszsofőrök agressziójával. Vagyis nem vagyunk egyedül, nem csak velünk történik ilyen eset” – zárta Berki Mazsi, aki azért bízik benne, hogy a jövőben barátságosabb buszsofőrökkel találkozik majd az utakon.

ripost

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Ukrajna állig felfegyverkezik – több ezer kilométer lőtávolságú rakétákhoz juthat

Az ukrán hadsereg eddigi legmasszívabb csapásait a krími célpontok és az orosz Fekete-tengeri flotta ellen mérte. A sugár...

Győr Rally Metabond szemmel

Élménybeszámoló az Országos Rally Bajnokság helyszínéről Szerző: Metabond 2023. szeptember 8-10. között a HUMDA Országos Rally Bajnokság keretén belül került...

Kate Hudson, Matthew McConaughey – Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt – videó

How to Lose a Guy in 10 Days - amerikai-német romantikus vígjáték Andie Anderson a Nőmérő Magazin újdonsült rovatvezetője,...

„Hajrá, Gelencsér Ferenc!” – Orbán Viktor a TikTokon is bíztatta a Momentum elnökét (VIDEÓ)

Mint ismert, a Momentum-elnök mikrofonja bekapcsolva maradt a legutóbbi parlamenti felszólalása után. Ahogy korábbi cikkünkben mi is beszámoltunk róla,...