7 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeSzabadidőMédia és szórakozásÖsszeomlott a nő, akit elraboltak, de ezt senki nem hitte el neki

Összeomlott a nő, akit elraboltak, de ezt senki nem hitte el neki

A Holtodiglan szociopata antihőséhez hasonlították, majd kiderült, hogy végig igazat mondott. Most poszttraumás stressztől szenved.

Összeomlott a nő, akit elraboltak, de ezt senki nem hitte el neki

Amikor a kaliforniai Denise Huskinst elrabolták, és 17 ezer dolláros (~ 5 millió forintos) váltságdíjat követeltek az életéért a barátjától, Aaron Quinntől, a lány azt hitte, ennél rosszabb már nem lehet.

Sajnos tévedett: szabadulása után ugyanis senki nem hitte el neki, hogy az emberrabló valóban létezett.

Miután elengedték, Huskins azonnal elment a hatóságokhoz, hogy feljelentést tegyen. A vallejói rendőrség azonban nem találta elég meggyőzőnek a történetét: úgy gondolták, hogy a fiatal nő „nem úgy viselkedett”, mint ahogyan az emberrablások áldozatai szoktak.

Ám itt nem ért véget a történet: a nyomozás során a lányt a Holtodiglan című amerikai thriller szociopata antihőséhez hasonlították a rendőrök.

 

Szerencsére az FBI ügynökei kitartottak az ügy mellett, és el is fogták az emberrablót, egy Matthew Muller nevű férfit. Huskinst tehát tisztázták a tisztességtelen vádak alól, de ekkor már késő volt.

A fiatal lányt a kiemelt médiafigyelem miatt az online zaklatók céltáblájává vált.

Az egyik üzenetet, amelyet egy számára teljesen idegen férfitól kapott, meg is osztotta a Facebookon:

„Te vagy az a borzalmas, hazug nő, aki eljátszotta, hogy elrabolták? Borzalmas ember vagy. A pokolra fogsz kerülni azért, amit tettél. Legszívesebben jól felpofoználak néhányszor. De a feleségem is szívesen elverne… Ja és csak hogy tudd, nem vagy olyan szép, mint amilyennek gondolod magad. Maximum egy 5-ös vagy egy 10-es skálán. És biztos vagyok benne, hogy a p***d is büdös. Egy ostoba ribanc vagy, egy mocskos hazudozó, és örülök, hogy a pokolra kerülsz. Egyél szart, te k***a.”

Huskinst kis túlzással jobban megrázták az őt ért rágalmazások, mint maga az emberrablás. Elhatározta, hogy fel fogja hívni az emberek figyelmét arra, mennyire súlyos is tud lenni az internetes zaklatás. Célja az, hogy az emberek felismerjék, hogy a szavaknak is legalább olyan súlyos következményei lehetnek, mint a tetteknek.

„Ez sajnos csak egyetlen a számtalan üzenet közül, amit idegenek küldtek. És sajnos azt kell mondjam, ez a férfi is sikerrel járt, csakúgy, mint azok, akik előtte írtak nekem” – mondta Huskins a közösségi oldalán.

A szerencsétlenül járt lányt poszttraumás stresszel kezelik a rágalmazó üzenetek miatt, és a fenti üzenet elolvasása után is rohamot kapott.

„Nem tettem mást, mint hogy túléltem, ami velem történt. És mégis elítélnek miatta” – mondta a lány. „Itt vagyunk egy új év küszöbén, egy szebb jövőben reménykedünk, de nem látunk mást, csak gyűlöletet és erőszakot.”

Denise Huskins jelenleg gyógyszeres kezelés alatt áll, hogy feldolgozhassa, ami vele történt.

Segíts neki azzal, hogy megosztod a történetét!

 

forrás: Szeretlekmagyarország

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem