7.4 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekGazdaságÖsszekötik az M1-es és az M7-es autópályát

Összekötik az M1-es és az M7-es autópályát

Kiválasztotta a tervezőt a Komárom és Sárbogárd közötti gyorsforgalmi út fejlesztéséhez a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő.

Az M1-es autópálya és Székesfehérvár között mintegy 85 kilométeres, a 13-as és 81-es főutak nyomvonalán, a települések elkerülésével létesítendő kétszer két sávos szakasz tervezését Uvaterv Zrt. készíti elő, míg a Székesfehérvár és Sárbogárd közötti 35 kilométert az Utiber Kft. A nyertes pályázóknak tanulmánytervet és környezeti hatásvizsgálati dokumentációt kell készítenie, valamint megszerezni a környezetvédelmi engedélyt – írja a Magyar Nemzet.

Az észak–déli irányú pálya a komáromi Mosoni-hidat, valamint az M1-es autópályát köti össze az M7-essel Székesfehérvárnál, illetve az M8-assal Sárbogárdnál. Az M8 új szakasza a Balaton keleti sarkától, Enyingtől vezet majd Dunaújváros felé, illetve a Pentele-hídon juttatja át a forgalmat a Duna-Tisza közére és csatlakozik az M5-öshöz.

A beruházás végső célja létrehozni egy településeket elkerülő gyorsforgalmi összeköttetést az M1-es és M5-ös sztrádák között. Az átmenő forgalom a legrövidebb idő alatt kíván túljutni az országon, ám jelenleg ez csak úgy lehetséges, hogy megközelítik a fővárost. Ennek az az oka, hogy a hazai gyorsforgalmi hálózat sugaras szerkezetű, vagyis a főközlekedési útvonalak 1-től 7-ig az M0-sból ágaznak ki. A tranzitforgalom jelentős részének azonban nem célja a magyar főváros megközelítése, egy északnyugati–délkeleti átlós útvonal jobban szolgálná az igénye­ket, miközben a budapesti és agglomerációs utak lélegzethez jutnának.

Ha elkészül a fővárost mintegy száz kilométeres távolságban elkerülő félgyűrű, annak feltételezhetően kedvező következményei lesznek Budapest elővárosi forgalmára. Most ugyanis az a helyzet, hogy az egyre növekvő terhelés miatt jelentős források mozgósítása szükséges az M0-s déli szakaszának burkolaterősítésére, és több szakaszban zajlik, illetve előkészületben van az M1-es Győr és Budapest közötti részének teljes felújítása, valamint a jelenlegi kétszer két sáv kétszer három sávosra bővítése.

infostart / Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work