Hirmagazin
Image default
Kiemelt külföldi hírek

Összekapott Németországgal Lengyelország a választás előtt

Az október 15-i lengyel parlamenti választásokba történő beavatkozási kísérlettel vádolta meg vasárnap este Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter Olaf Scholz német kancellárt a lengyel hatóságok által vizsgált vízumkiadási szabálytalanságokról tett minapi kijelentése miatt.

Scholz nyilatkozata sérti a szuverén államok egyenlőségének elvét, amelyet a jószomszédi viszonyról szóló, 1991-ben kötött lengyel-német megállapodásban rögzítettek – írta Rau a közösségi médiában. „A Lengyelországban folytatott eljárások nyilvánvalóan nem tartoznak a német kancellár hatáskörébe” – hangsúlyozta. Úgy vélte: az ügyben tett német nyilatkozatok „arra utalnak”, hogy beavatkoztak „a lengyel állam belügyeibe, valamint a Lengyelországban zajló választási kampányba”.

Rau a jó kétoldalú kapcsolatok nevében felszólította Scholzot, hogy tartsa tiszteletben Lengyelország szuverenitását, és „tartózkodjon a kétoldalú kapcsolatoknak ártó nyilatkozatoktól”.

A lengyel diplomácia vezetője arra reagált, hogy Scholz szombaton kijelentette: a lengyel hatóságok által „pénzért kiállított vízumok” miatt Berlin megbeszéléseket akar folytatni a varsói vezetéssel. A Lengyelországba belépő menedékkérőket ott kell regisztrálni, és kérelmüket ott kell elbírálni, a „vízumbotrányt” pedig ki kell vizsgálni – jelentette ki a kancellár, és jelezte: a lengyelországi fejlemények határigazgatási lépésekre kényszeríthetik Németországot.

Pénteken

a lengyel külügyminisztérium közölte, hogy az ügyészség eljárást folytat 268 vízumkérelem korrupciógyanús elbírálása miatt.

A lengyel ellenzék viszont több százezer szabálytalanul kiadott vízumot emleget a választási kampány során.

Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter hétfőn a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevízióban „mikromértékűnek” nevezte a 268 vízumot érintő ügyet. A német kancellár számára viszont nem a tények fontosak – jelentette ki -, mivel ő Donald Tusk volt kormányfőt, a fő ellenzéki párt, a Polgári Platform (PO) elnökét akarja támogatni, azt szeretné, hogy a választások után ő legyen a miniszterelnök.

A szeptemberi felmérések átlaga szerint a Jog és Igazságosság jelenlegi kormányfrakció a szavazatok 37 százalékát kapná, ha most tartanák a választásokat. A PO vezette Polgári Koalíció 29,5 százalékra tenne szert.

Bejutna a parlamentbe még a voksok 10,5 százalékával a nemzeti és újliberális pártok alkotta szövetség, a Konföderáció (Konfederacja), valamint az Új Baloldal (Nowa Lewica) nevű tömörülés és a Harmadik Út nevű koalíció, amelyet a Lengyel Parasztpárt (PSL) és a Szymon Holownia volt elnökjelölt által alapított Lengyelország 2050 alkotnak. Az utóbbi két tömörülésnek 10-10 százalékos a támogatottsága.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Kapcsolódó hírek

Az olasz sajtó beszámolói szerint Ferenc pápa kórházba került a római Gemelli Klinikára, miután több mint egy hete hörghuruttal küzdött.

Géza

Az elmúlt napokban Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti telefonbeszélgetés újabb fordulatot hozott az ukrajnai konfliktus rendezésében.

Géza

A miniszterelnök a napokban Dubajban részt vett az első Tucker Carlson csúcstalálkozón, ahol interjút adott az amerikai jobboldali véleményvezérnek – videó

Géza
Megszakítás