Megjelent Tabajdi Gábor Tartótisztek című könyve, melyben az 1956-os Intézet Alapítvány és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala kutatója 33 éves adósságot törlesztve tárja az olvasók elé a kádári belső elhárítás központi állományának figuráit, összesen 600 nevet, közülük 131-et fotóval is.
„Nem az ügynök volt előbb, hanem a tartótiszt” – indokolta új könyve fontosságát Tabajdi Gábor történész a Válasz Online-nak adott interjújában, rámutatva arra, hogy bár a magyar nyilvánosságban az ügynökbotrányok látványosabbak, önmagukban ezek nem értelmezhetők, csak egy rendszeren belül. „A pártközpontban elhatározott direktíváktól a konkrét titkosszolgálati lépésig – így kellene látni a folyamatot.”
A tartótisztek a kommunista politikai rendőrség hivatásos állományának tagjai voltak. Egyik legfontosabb feladatuk állampolgárok titkos együttműködésre kényszerítése volt. A társadalom különböző szféráiban a beszervezett hálózati emberek (ügynökök, besúgók) a pártállami kontroll fontos, bár korántsem kizárólagos elemei voltak.
A legfrissebb hírek itt!
Az 1956-os Intézet Alapítvány és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala kutatója egy hosszú folyamat fontos állomásaként értékelte könyvét. Elmondása szerint az általa közölt névsor a tartótiszti állomány szinte minden tagját tartalmazza, a lista „közel teljes”. A 600 fős névsoron és az állományra vonatkozó egykorú statisztikai adatokon túl 230 titkosszolga, közte 131 főtiszt életpályája részletesen is elemezhető. Utóbbiak fotói immár tablószerűen is megjelenhettek a könyvben.
„Ők azok a főtisztek, zömében alezredesek, akik a III/III. középvezetőinek, a legrutinosabb belügyeseknek számítottak”
– tette hozzá.
A történész mindeközben bizonyos mítoszokat is igyekszik lerombolni. Szerinte paranoiás mértéket ölt például az egyházak állambiztonsági fertőzöttségéről szóló képzet. „Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy minden második pap jelentett, miközben az evangélikus egyházból 1974-ből összesen 27 hálózati személyt tartottak nyilván, igaz, ők „kulcspozíciókat” foglaltak el. De hasonló adatsorokat ismerhetünk a felsőoktatás vagy a szintén ellenőrzött könnyűzene, sport vagy a kulturális intézmények világából is” – fogalmazott.
Mások mellett arra is felhívta a figyelmet, hogy a valódi besúgás, a valódi tartótiszti működés a mindennapokban kevéssé látványos módon történt. Vagyis a történelem nem a kémregények világa, a diktatúra állambiztonságának hétköznapjai sok esetben bürokratikus irodai papírmunkát jelentettek.
