8.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldOSDH: Az Iszlám Állam 2900 civilt végzett ki kalifátusa kikiáltása óta Szíriában

OSDH: Az Iszlám Állam 2900 civilt végzett ki kalifátusa kikiáltása óta Szíriában

Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet 2900 civilt végzett ki azóta, hogy kikiáltotta kalifátusát Szíriában – közölte kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).

Iszlám Állam. Kép: lokal.hu

A londoni székhelyű szervezet jelentése szerint a civilek részét képezik annak az 5170 embernek, a rivális csoportok fegyvereseinek, kormánykatonáknak, akiket az IS terroristái meggyilkoltak azóta, hogy 2014 júniusában megteremtették sajátos államformájukat.

Az OSDH adatai szerint az Iszlám Állam jelenleg Szíria területének csupán 3 százalékát ellenőrzi, miután hatalmas területeket voltak kénytelenek feladni a szíriai kormánycsapatok és az Egyesült Államok által támogatott Szíriai Demokratikus Erőknek (SDF).

Napjainkban az IS a kelet-szíriai Homsz, valamint a délkelet-szíriai Deir-ez-Zór tartomány egyes sivatagi zárványterületeit felügyeli, akárcsak a déli Daraa tartomány Jarmúk területén, valamint az északi Haszaka tartományban fekvő néhány enklávét.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja szerint a szíriai hadsereg és az SDF heves harcokat folytat Deir-ez-Zór tartományban, ahol az IS váratlan támadásokkal igyekszik megzavarni az ellene harcoló erőket – számolt be az OSDH.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem