Home Szabadidő Kultúra Oscar-jelölt a Saul fia

Oscar-jelölt a Saul fia

Taps köszöntötte tegnap délután Nemes Jeles Lászlót és a Saul fia stábját a film Oscar-jelölésének apropójából tartott sajtótájékoztatón az Urániában.

Oszkár jelöl a Saul fia

Az eseményre a hétvégén nyert Golden Globe-ot is magukkal hozták, és bár az Oscar-esélyekről – mivel nem látták még az összes vetélytárs filmet – nem szerettek volna beszélni a producerek, a következő néhány hetük eseményeibe beavatták a sajtót.

A Saul fia legalább 80 országban bemutatkozik vagy bemutatkozott már, a következő hetekben néhány naponta izgulhatnak majd a készítők valamilyen díj miatt. Erdélyi Mátyás operatőr Nemes Jeles Lászlóval február elején utazik vissza Amerikába, a hónap közepén pedig a producerek is csatlakoznak majd hozzájuk.

Nemes Jeles elmondta: az amerikai fogadtatás rejtély volt, nem tudták, mire számítsanak. – Azt hittük, csak a klasszikus filmeket, a klasszikus történetmesélést akceptálják, ez pedig nagyon más film. Nem csak az derült ki, hogy érdekli őket, de az, hogy nagyon is – fogalmazott a rendező. Arról, hogy első filmjével ilyen magasra jutott, annyit mondott: nem zsenik, csak nagyon sokat dolgoztak.

Bár a Saul fia fikció, a lehető legnagyobb történelmi hitelességre is törekedtek Birkenau valósághű megmutatásával, felhasználták a Sonderkommando tagjainak elásott emlékiratait. Bizonyos vezény­szavak konkrét idézetek a filmben. A holokauszt­ábrázolásban azonban újat akart mutatni a rendező.

„Azzal az alázattal kellett részt vennünk a munkában, hogy 430 ezer magyar ember sorsáról készítünk filmet, amit nemzedékek néznek majd meg és ami nemzedékek gondolkodását fogja alakítani.” – Vági Zoltán, a film történész szakértője

– A holokausztábrázolás a nézőt megnyugtató módon haladt a filmekben, és ezzel nem voltam megelégedve. Elvesztettük azt, hogy egy mai ember felfogja, mi egy koncentrációs tábor – mondta Nemes Jeles László. A Golden Globe kapcsán íródott kommentekre csak annyit reagált: kommentet olvasni annyi, mint felvenni egy hangversenyt, aztán abból a köhögéseket összevágni, és azt meghallgatni. A rendező örülne, ha minden kamasz látná a filmet Magyarországon. Hazánkban a napokban lépte át a Saul fia a 100 ezer nézőt, mostantól újra játsszák multiplexek is és az art moziknak is a nagyobb termeibe kerül. A forgalmazó Mozinet készül a DVD-kiadásra is. Nemes Jeles László következő filmje egy fiatal nő története lesz az első világháború kitörésének idején. A szereplőválogatás már folyik, ugyanezzel a csapattal dolgozna.

A tegnapi jelölésen az „összetett nyertes” A visszatérő lett. A Leonardo DiCaprio főszereplésével forgatott alkotás 12 jelölést kapott, köztük a legjobb színész, a legjobb film, a legjobb operatőr, a legjobb kosztüm és a legjobb vágó kategóriában. 10 jelöléssel követi a Mad Max: A harag útja.

Hogy kik kapják meg végül a szobrot, február 28-án fog kiderülni, a hollywoodi Dolby Színházban.
A jelöltek (a teljesség igénye nélkül)
Legjobb film: Kémek hídja, Brooklyn, Mad Max: A harag útja, A szoba, Spotlight: Egy nyomozás részletei, A nagy dobás, Mentőexpedíció, A viszatérő

Legjobb színész: Bryan Cranston (Trumbo), Eddie Redmayne (A dán lány), Leonardo DiCaprio (A visszatérő), Matt Damon (Mentőexpedíció), Michael Fassbender (Steve Jobs)

Legjobb színésznő: Brie Larson (A szoba), Cate Blanchet (Carol), Charlotte Rampling (45 év), Jennifer Lawrence (Joy), Saoirse Ronan (Brooklyn)

Legjobb idegen nyelvű film: Krigen (dán), A kígyó ölelése (kolumbiai), Mustang (francia), Saul fia (magyar), A sivatagon át (jordániai)

Legjobb férfi mellékszereplő: Christian Bale (A nagy dobás), Mark Ruffalo (Spotlight: Egy nyomozás részletei), Mark Rylance (Kémek hídja), Sylvester Stallone (Creed: Apollo fia), Tom Hardy (A visszatérő)

Legjobb női mellékszereplő: Alicia Vikander (A dán lány), Jennifer Jason Leigh (Aljas nyolcas), Kate Winslet (Steve Jobs), Rachel McAdams (Spotlight: Egy nyomozás részletei), Rooney Mara (Carol)

Legjobb rendezés: George Miller (Mad Max: A harag útja), Lenny Abrahamson (A szoba), Tom McCarthy (Spotlight: Egy nyomozás részletei), Adam McKay (A nagy dobás), Alejandro G. Iñárritu (A visszatérő)

Legjobb animációs film: Anomalisa, A fiú és a világ, Agymanók, Shaun, a bárány – A film, Omoide no Mânî
Forrás: metropol

Exit mobile version
Megszakítás