Hirmagazin
Image default
Programinfó

Ősbemutató? Székely humort ígér a Békéscsabai Jókai Színház Tizenhárom almafája

Wass Albert Tizenhárom almafa című művének bemutatójára készül augusztus 12-én a Békéscsabai Jókai Színház a Sík Ferenc Kamaraszínházban.

Mint a teátrum honlapján olvasható, a darabot ősbemutatónak aposztrofálják, ugyanis bár a Nemzeti Színházban, Vidnyánszky Attila rendezésében láthatta már a közönség a mű színpadi adaptációját, a békéscsabai előadás nagyban különbözik attól.

„A Nemzeti előadásában felhasználnak egyéb korabeli dokumentumokat is, a mi előadásunk szövege kilencvenöt százalékban az eredeti kisregényben olvasható. Nálunk a ritkán használt pástszínpad lesz a befogadó tér – kétoldalt ülnek majd a nézők -, de hagyományos eszköztárat, színészközpontú előadást mutatunk be” – nyilatkozta a színházi átiratot készítő és a darabot rendező Kiss József.

Seregi Zoltán igazgató a veszélyhelyzet idején megkezdett próbaidőszakban úgy nyilatkozott a teátrumi honlapnak, hogy a művet „Trianon százéves évfordulója kapcsán tűztük műsorra, de egyáltalán nem gyászos; a székelyek túlélni akarásáról szól, arról, hogyan tudja az ember javára fordítani a szomorú történetet. Nem siratós, tele van székely humorral”.

A darab nem közvetlenül Trianon után játszódik, hanem az 1940-es években, amikor a II. bécsi döntés visszacsatolta Észak-Erdélyt Magyarországhoz. Az új határt Mózsi, a vadőr kertjében, az almafái között húzzák meg, őröket is hátrahagyva. Hét fa Romániában marad, hat fa kerül vissza Magyarországhoz.

A történet szerint Mózsi az őröket leitatja, s míg ők torkuk szakadtából énekelnek a házban, ő kint a sötétben áthelyezi a határt az egyik fa másik oldalára, így már hét fa van Magyarországon, s csak hat Romániában.

A főszerepet Tege Antal játssza, a darab díszlettervezője Horesnyi Balázs, a jelmezeket Nagy Viktória tervezte. A darabhoz a zenét az erdélyi Cári Tibor szerezte.

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Mai filmjeink..

Géza

Mai filmjeink – igaz történet alapján..

Géza

Jó reggelt kívánunk minden kedves olvasónknak! Ma, 2025. március 26-án az Ő névnapjukat és a március 26-án születettek születésnapját ünnepeljük! + órás időjárás mára, orvosmeteorológia mára, pollentérkép mára, országos pollen-naptár, időjárási előrejelzés 30 napra (Budapest, országos), egy megemlékezés, és sportműsorok élőben vagy premierként… Legyen szép napotok!

Géza