10.2 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeSportForma1Őrült Ferrari hiba: elvették a győzelmet a jobb pilótájuktól és a rosszabbnak...

Őrült Ferrari hiba: elvették a győzelmet a jobb pilótájuktól és a rosszabbnak adták

A verseny elején Csou Kuan-jü hatalmas balesete, aztán Max Verstappen autójának sérülése, majd a Ferrarik és Lewis Hamilton csatája tette feszültté a silverstone-i futamot.

Carlos Sainz megszerezte első győzelmét, a hősiesen védekező Charles Leclerc dobogóra sem állhatott, de így is közelebb lépett Verstappenhez a tabellán.

Feszült izgalmakat hozott a Brit Nagydíj, amelyen Carlos Sainz személyében új futamgyőztest avattak, míg a vb-címért harcoló mindhárom pilótát balszerencse érte. Közülük Sergio Pérez végzett legelőrébb, Max Verstappent az autó sérülése, Charles Leclerc-t egy újabb szörnyű stratégiai hiba hozta rossz helyzetbe, és Lewis Hamilton dobogóra állhatott.

Az első rajtnál Verstappen kilőtt a lágy gumin és megelőzte Sainzot (aki a többséghez hasonlóan a közepes keveréket választotta az induláshoz), de mindez semmit sem számított, mert a bolyban hatalmas baleset történt: összeért Pierre Gasly és George Russell egy-egy kereke, ettől utóbbi Mercedese nagy sebességnél megpördült és nekicsapódott az Csou Kuan-jü autójának,amely többször megpördült a tengelye körül és a nézőket a pályától elválasztó kerítésnél landolt fejjel lefelé.

Percekig semmit sem mutattak a közvetítésben, hogy mi lett vele, ami mindig ijesztő, de a versenyirányítás és az Alfa Romeo megerősítette, hogy a kínai versenyző eszméleténél van, sikerült kiemelni a roncsból. Hordágyon vitte a mentő kórházi kivizsgálásra, ahol egészségesnek nyilvánították.
Hátrébb kialakult még egy billiárdozás, Sebastian Vettel Alexander Albont állította falba, és a Williams nekiütődött Esteban Oconnak is. Albont szintén kórházba vitték ellenőrzés céljából, a másik két érintett viszont az eredeti rajtsorrendnek megfelelően felállhatott a rajtrácsra. 17 pilóta folytatta a viadalt Csou, Russell és Albon nélkül.

Verstappen megint jobban indult, mint Sainz,de a ferraris kőkeményen védekezett és az élen maradt.Leclerc szintén hatalmasat harcolt Sergio Pérezzel a 3. hely megtartásáért, de koccantak, és mindkettőjük autója megsérült. A mexikói húzta a rövidebbet, nemsokára ki kellett állni a bokszba, és a Ferrarin is megrongálódott a szárny.

A második rajt. FORRÁS: AFP/BEN STANSALL

Az 1. hely később két körön belül kétszer is gazdát cserélt, Sainz 10. körös kicsúszásábólVerstappen profitált, ám nem sokáig örülhetett ennek, mert az autója rakoncátlankodni kezdett. Úgy érezte, defektet kapott, aztán a 12. körben megejtett szerviz sem segített rajta. A 6. helyen folytatta a küzdelmet, mondták neki, hogy biztonságos a kocsi, csak a hátulja kevésbé tapad, ott sérült meg valami.Mint kiderült, a padlólemez károsodott, amikor a holland áthajtott egy törmeléken.
Sainz és Leclerc nagyon közel haladt egymáshoz, a Ferrari nem avatkozott be, ami azért volt izgalmas, mert Hamilton lőtávolba, pár másodpercen belülre zárkózott fel, veszélyt jelentett rájuk. Először Sainz kapott új gumikat, aztán Leclerc, az állás nem változott közöttük, még mindig a spanyol járt előrébb a kerékcserék után.

Leclerc, Sainz és Hamilton. FORRÁS: AFP/JUSTIN TALLIS

Hamiltont a 34. körig tartották kint, de a lassú kiállás miatt esélye sem volt legalább az egyik Ferrarit megelőzni. Közben viszont Leclerc elment Sainz mellett, így a monacói remek lehetőséget kapott a ponthátránya csökkentésére Verstappennel szemben, aki hátrébb küszködött az üldözőboly tagjaival is.

Mindez a 39. körig festett így, amikor Esteban Ocon Alpine-ja tönkrement és beküldték a biztonsági autót. Leclerc a kemény abroncson ugyan 1. maradt, de Sainz és Hamilton bejöhetett friss lágy keverékért, ami nagy esélyt kínált nekik a győzelemre.

A hétszeres bajnok azonban nem előre, hanem hátrafelé mozdult, mert az újraindításnál küszködött a tapadással és Pérez azonnal megelőzte.Ugyanekkor Sainz is érvényre juttatta a gumielőnyét csapattársával szemben, és a hátralévő időben nem remegett meg a keze, megszerezte első győzelmét a Forma-1-ben.

Csou jól van a baleset után. FORRÁS: AFP/BEN STANSALL

Mögötte azonban óriási csata alakult ki a hajrában. Leclerc hősiesen védekezett, több körön át maga mögött tartotta a riválisokat, de végül Pérez és Hamilton levadászta. A pórul járt ferraris 4. lett, örülhet, hogy az ötösfogatban Fernando Alonso és Lando Norris nem hagyta le.

Verstappen a 7. helyen futott be a sérült autóval, Mick Schumacher megszerezte első pontjait, a 9. Sebastian Vettel, a 10. Kevin Magnussen lett, vagyis a fordulatos versenyen sokan kapaszkodtak előre a mezőny végéről.

Verstappen előnye továbbra is jelentős a bajnokságban, 34 ponttal vezet Pérez, 43-mal Leclerc előtt.

Nyitókép: Csou Kuan-jü balesete. FORRÁS: NURPHOTO VIA AFP/JOSE BRETON/NURPHOTO/JOSE BRETON

origo

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem