7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóOrszágszerte 24 órán keresztül mérik a sebességet a rendőrök

Országszerte 24 órán keresztül mérik a sebességet a rendőrök

Egész napos sebességmérő akciót tart a rendőrség szerdán, reggel hat órától azokon a helyszíneken, amelyeket az állampolgárok javasoltak.

A Speedmarathon nevű 24 órás összeurópai akció célja, hogy felhívja a figyelmet arra, a közlekedés biztonságának fenntartása nemcsak a rendőrség dolga – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője kedden az M1-en.

Gál Kristóf azt mondta, hogy 2018 augusztusában 31-gyel, egész évben pedig néggyel többen haltak meg közúti balesetben, mint az azt megelőző évben.

Tavaly a halálos balesetek 8,4 százalékát okozta ittas vezetés – ismertette.

Hozzátette, az ittasan balesetet okozók 66 százaléka autós, a második helyen tíz százalékkal a kerékpárosok állnak. A balesetek mindössze nyolc százalékát okozzák teherautó- és buszvezetők.

mti

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem