Több tízezer bírságot állít ki a rendőrség évente, milliárdos nagyságrendben a biztonsági övet nem használó szabálytalankodóknak, és még így is folyamatosan nő a tendencia.

vezess.hu a birtokába jutott rendőrségi statisztikák alapján azt írja, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerint százezresével állítják ki a bírságokat a biztonsági öv miatt, már idén is több milliárd forint lehet a kiszabott büntetések összege. Ráadásul a bírságok száma évről évre növekszik.

2024-ben csak az első negyedévben már 60 101 esetben szabott ki büntetést a rendőrség biztonsági öv használatának elmulasztása miatt, tavaly pedig összesen 192 630-szor kellett ezt alkalmazni

– írja a lap az ORFK-tól kikért adatok alapján. Hozzáteszik, azért is elgondolkodtatók a számok, mert idén csak az első három hónapban több eset volt, mint 2019-ben az egész év során.

A büntetések száma azt jelenti, hogy idén átlagosan 675 alkalommal bírságoltak a rendőrök biztonsági öv miatt minden egyes nap januárban, februárban és márciusban.

Az egyre több kiszabott büntetés azt is jelenti, hogy a kiszabott teljes bírságösszeg évről évre magasabb. 2023-ban már meghaladta a 2,1 milliárd forintot is, a 2024-es első negyedéves adatból pedig az következik nagyjából egyenletes bírságolást feltételezve hónapról hónapra, hogy idén túllépheti a hárommilliárd forintot. Két éve még egymilliárd alatt volt az éves összeg – írja a lap.

Különböző bírságösszeget kaphatnak a szabálytalankodók a rendőröktől a körülményektől függően. 26 ezer forint jár azért, ha autóúton és autópályán mulaszt az ember, 19 500 forint a büntetés lakott területen kívül, és 13 ezer forint lakott területen belül.

Fontos tudni, hogy a rendőrség azt a személyt bünteti, aki nincs bekötve, legyen az akár sofőr vagy utas.

Egy olvasó számolt be a lapnak arról, hogy a gyorshajtást mérő kamera felvétele alapján bírságot kapott, de nem gyorshajtásért, hanem mert a készülék lefotózta, hogy nem volt bekötve. Mivel a VÉDA-rendszer felvételeit az autósok is visszanézhetik, ő maga is ellenőrizte, és valóban öv nélkül vezetett.

Hangsúlyozzák: a biztonsági öv használata mindenkinek a saját érdeke, viszont az életével játszik, aki nem köti be magát. Az ORFK statisztikái szerint bőven tízezer feletti ember szenvedett sérülést emiatt közlekedési balesetben az elmúlt évtizedben Magyarországon. A halálos kimenetelű balesetek kapcsán a rendőrség azt válaszolta a lapnak: „A halálos kimenetelű közúti közlekedési balesetek esetében kijelenthető, hogy az elmúlt években a balesetben meghalt személyek 20-25 százaléka nem használta a biztonsági övet” – ez körülbelül 100 halottat jelent évente.

Forrás nyomán

Hirmagazin.eu

ElőzőGyorsan leszedte a pályáról Szoboszlai Dominikot az új Liverpool-edző
KövetkezőA medvelesek megszüntetését kezdeményezi a román kormány..
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza