Az Országos Műszaki Múzeum különleges hely: mindent gyűjt, ami a mérnöki munkáról szól, ami találmány! Több mint 50 éves gyűjteményében a technika különböző területeinek egyedülálló tárgyait őrzi: csillagászati távcsöveket, hajdani rádiókat, szekrény nagyságú régi számítógépeket, pompás fényképezőgépeket, hihetetlen pontos laboratóriumi mérlegeket, gőzgépeket és akár bármelyikünk háztartásában is megtalálható kávéfőzőket.

Megtalálható itt az Eötvös Loránd által tervezett torziós inga, a Konkoly-Thege Miklós házi csillagvizsgálójából származó távcső, továbbá az 1960-as években készült első magyar műállat, egy félméteres katicabogár.

Az OMM eddig időszakos kiállításokon, más intézmények vendégeként, valamint tudományos konferenciákon jelent meg, azonban 2006. november 3-án megnyitotta kapuit a nagyközönség számára. A két csarnokot magába foglaló Tanulmánytárat a raktárépületek átalakításával hozták létre. Érdekes helyszín ez, átmenetet képezve raktár és kiállító-terem között. A műtárgyakat itt igényes környezetben, a gyűjteményeket tematikus rend szerint csoportosítva szemlélhetik meg a látogatók.

A múzeum csoportos látogatóknak előzetes bejelentkezés alapján tárlatvezetést biztosít; óvodás, általános- és középiskolás csoportoknak foglalkozásokat kínál. A Tanulmánytárban decembertől elektronikus tárlatvezető rendszer és multimédiás információs pult működik, mely a látás-, hallás,- és értelmi sérült látogatók számára is akadálymentes hozzáférést tesz lehetővé. A Múzeum területe és programjai megváltozott életkörülményűek és mozgáskorlátozottak számára is látogathatók.

Cím: XI ker.Kaposvár utca 13-15.
Tel: +36 (1) 204-4095
E-mail: [email protected]
Web: www.museum.hu