Felépül a „haza háza”
Soprontól Szabolcsig, Besztercebányától Szegedig, Nagyszombat tól a Rákos mezejéig sokfelé ülésezett a magyar rendi országgyűlés az elmúlt ezredévben. A 18. századtól jobbára a Bécshez közeli Pozsonyban. Többször felvetődő javaslat megújításaként itt hangzott el 1843 júliusában az a reformellenzéki indítvány, hogy a törvényhozásnak a formálódó régi-új fővárosba, Pest-Budára kellene költöznie. Szeptember folyamán országgyűlési bizottság vette kezébe a ház ügyét, és a Pest városával folyó sikeres egyeztető tárgyalásokra utalva nem kisebb tekintély, mint a jövendő miniszter, Klauzál Gábor jelen tette ki, hogy „hely lévén, az ige testté fog válni”. ám a következő évben kiírt tervpályázat díjaiért – avagy csak beadott pályaműveik visszaszerzéséért – még a hatvanas években is hiába instanciáztak a résztvevők! Amire végre törvény született az országházról, nemcsak a test lett egészen más, mint amilyennek négy évtizeddel korábban elképzelték. Az ige – a népképviselet és az annak felelős kormányzás eszméje – is másképp csengett a század végén, az akut válság korszakába lépő dualizmus éveiben, mint reformkori születésekor, a polgárosodás még nyitott alternatívái idején. Az 1882-ben kiírt újabb tervpályázatot Steindl Imre (1839-1902) műegyetemi tanár nyerte meg. Nemzedéktársaihoz hasonlóan ő is úgy vélte, hogy korának építészeti problémáit úgy oldhatja meg a legjobban, ha – a modern technika segítségével – régmúlt korok stíluselemeiből viszonylag szabadon állítja össze alkotásait. Ez a historizmus a felvilágosodás óta hódított a művészetekben, előbb az antik görög és római stíluseszményt újrafogalmazó klasszicizmus, majd a romantika keretében, immár a középkor és a koraújkor építészeti formavilágának újraalkalmazásához nyújtva teret. A művészek egy csoportja valódi rekonstrukcióra, „tiszta” neoromán, neoreneszánsz vagy neobarokk alkotások létrehozására törekedett. Más művészek a nagy stíluskorszakok alapformáinak keverésével próbálkoztak, ám az így kialakuló eklektika is – néhány jelentős kivételtől eltekintve – a romantikus tartalom elmúltával művészi zsákutcába torkollott. A történeti formák építészeti közhellyé koptatása ugyanis idővel lehetetlenné tette, hogy hitelesen hordozhassák az épületben kifejezhető emberi értékeket, maradandó mondanivalót. A művészettörténetírás és sokezer látogató közös véleménye, hogy Steindl Imre pompás Országháza a historizáló eklektika szerencsés kivételei közé tartozik.
Külsejének stílusa az 1830-as évek Angliájában kibontakozó Gothic Revival (gótikus újjászületés) irányzatához kötődik, – ebben a felfogásban született Ch. Barry és A. W. Pugin remekműve, a londoni Parlament is. Steindl, az ő nyomukba lépve, nem félt merészen újítani ott, ahol az épület funkciója megkövetelte: a gótikában jószerével ismeretlen formaelemet, kupolát helyezett monumentális alkotása középpontjába. éppígy alkalmazta az épület belső tereinek szervezésekor is a reneszánsz és a barokk elveit. Legnagyszerűbb példája ennek a kupolához vezető díszlépcső. „én az új Országháznál új stílust nem akartam teremteni – vallotta akadémiai székfoglalójában -, mert ilyen, századokra szóló monumentális épületet ephemer részletekkel nem kezelhettem, hanem igenis arra törekedtem, hogy a középkor e remek stílusába szerény módon, óvatosan, mint azt a művészet mindenkoron okvetlenül megkívánja, nemzeti és egyéni szellemet hozzak be.” 1885. október 12-én vágott bele az első kapa a Lipótvároshoz tartozó rakparti Tömő-tér laza talajába, és tizenhét éven át, átlag ezer ember dolgozott a mű elkészültén. A kor leghatalmasabb beruházása volt ez, s mivel lehetőség szerint minden részletét magyar anyagból, magyar technikával, magyar mesterekkel akarták elkészíttetni, egész iparágakat lendített fel (pl. a márványbányászatot, izzó gyártást) a gigantikus összegbe – a tervezett 9 millió forint (18,5 millió korona) helyett 38 millió aranykoronába – kerülő vállalkozás. Mintegy 176 000 köbméter földtömeget mozgattak meg, 40 millió téglát húztak fel, fél milliónál több díszkövet faragtak a falak díszítésére. (A puha sóskúti mészkövet sajnos hamar kikezdte az idő s az időjárás; folyamatosan cserélik ki a jóval keményebb süttőire.) A 268 méter hosszú, középen 123 méter széles, a kupola tornyával 96 méter magasra emelkedő épület közel 18 000 m2-t foglal el és 473 000 köbméter térfogatú.
Az épület egy három és fél hónapon át készült, átlagosan 2-5 méter vastag, hatalmas betontányéron áll. 90 külső és 152 belső szobor magasodik a falakon, emellett kívül megyei és városi címerek, belül a hazai flóra virágmotívumainak sorai dekorálják a falakat.
A díszítéseknél alkalmazott 22-23 karátos arany összmennyisége mintegy 40 kilogramm. Az épületnek 27 kapuja van, belül 29 lépcsőház és 13 személy- és teherlift szolgálja a közlekedést és szállítást. Az épületben valamivel több mint 200 irodahelyiség van. Az Országház méreteiről fogalmat adhat a következő becslés: mintegy 50 ötemeletes lakóház férne el a belsejében! Esztétikailag a Duna felőli oldal a főhomlokzat, de a hivatalos főbejárat a Kossuth térről nyílik. A kritikusok máig felemlegetik, hogy a tér és az Alkotmány utca hibás rendezése folytán (ezt Steindl amiként az épület teljes befejezését – már nem érte meg) sajnos nem nyílik kellően távoli, reprezentatív rátekintési perspektíva a homlokzat és a kupola megfelelő városképi érvényesüléséhez. Az épület szimmetrikus szerkezete alapjában követi egy kétkamarás országgyűlés funkcióit. Akár a washingtoni Capitolium esetében, itt is a törvényhozás egy-egy házát szolgálta, illetve szolgálja az északi, illetve a déli szárny (közepükön a kiemelkedő tetővel jelzett üléstermekkel), és az összekötő kapcsot – s egyben az együttes ülések színhelyét – adja a hatalmas kupolacsarnok. A II. világháború befejezése óta az épület a törvényhozó mellett otthont ad a végrehajtó hatalom legfelsőbb vezetésének is. északi frontja a miniszterelnök, a déli a köztársasági elnök rezidenciája, míg a parlament elnöke a bejárati épületrész észak-keleti sarokszobáiban dolgozik.
A díszlépcső
A hármas osztású, hatalmas főbejárathoz vezető széles lépcső két oldalán oroszlánszobrok fogadják a látogatókat – Markup Béla, illetve a háborúban elpusztultat újraformáló Somogyi József alkotásai. De a turistacsoportok nem ezen az úton, hanem a XII. kapun keresztül, a főhomlokzattal párhuzamos belső folyosón érkeznek a díszlépcsőhöz, parlamenti sétájuk kezdetéhez.
A főbejárattól egyetlen lendülettel a kupolateremhez vezető díszlépcső-csarnok Steindl mester egyik legragyogóbb építőművészi alkotása. Különösen impozáns az a megoldás, hogy a pihenőtől a kupola felé immár a belső tér majd teljes szélességében vezet tovább a főlépcső! Méltán kapott éppen itt, a bal oldali márványfalon helyet 1904-ben a művész bronz mellszobra, Stróbl Alajos munkája. Az iparosmunka szeretetét ékszerész édesapjától örökölte Steindl lmre, de a bécsi neogótika kiemelkedő mesterének, Friedrich Schmidtnek tanítványaként sem felejtette kőműves inaséveit. Sőt, egyetemi tanárként sem átallotta kezébe venni a vakolókanalat, hogy a kőműves mesterséget kitanulva még szakszerűbben vezethesse be tanítványait a műemlékrestaurálás rejtelmeibe. A díszlépcső-csarnok mennyezetét tartó oszlopok közül kiválik nyolc sötétvörös színű, hat méter magas és négy tonna súlyú gránit szál. Svédországból származnak, egyetlen sziklatömb valahány. A lépcsőre lepillantó, koronázási jelvényeket tartó apródfigurák horgany öntvényből készültek, kissé erőltetetten idézve a festett gótikus faszobrok modorát. A mennyezet tükreiben Lotz Károly három allegorikus freskója segít értelmezni, miféle fogalmakhoz társítsuk a csarnok nagyszerű térélményét. A bejárat oldalán „A törvényhozás apotheózisa” látható, pontosabban az ezeréves magyar törvényhozásé, mivel a kép centrumában magasodó oszlopon leghíresebb törvénycikkeink sorakoznak (aligha véletlenül a kiegyezéssel az élen…). Az antikizáló talapzatot a vérszerződés domborműve díszíti, a figurák kezében pedig feltűnik a magyar címer és a szent korona. A másik kép tárgya „Magyarország dicsőítése”, ugyancsak egyértelmű történelmi utalásokkal: a címerpajzsot tartó nőalak lábainál balról Széchenyi István, jobbról Petőfi Sándor vezeti Huszár Adolf nevezetes szobrát idéző testtartásban a magyar ruhás, magyar zászlós lelkesült tömegeket. A kettő között elhelyezkedő harmadik képen a magyar állam ún. középcímerét – Dalmácia, Horvátország, Szlavónia, Erdély, Fiume és Magyarország egyesített heraldikai szimbólumát – tartják Lotz jellegzetes, légiesen könnyed angyalfigurái.
A kupolacsarnok
A lépcsőn felérve a térélményt szenzációsan kitágító, tizenhatszögletű körfolyosóra lép a látogató. A kupolacsarnok belső csillagmennyezete természetesen jóval alacsonyabb a külső kupolánál, de a leleményes szerkesztés folytán 27 méteres magasságát a körterem 20 méteres átmérőjéhez képest így is imponálóan magasnak érezzük. A pompás csarnok – az épület szerkezeti és gondolati középpontja – egykor az országgyűlés mindkét háza együttes üléseinek adott otthont. A főbejárati fronttal együtt egyébként ez volt az Országház legkorábban elkészült része, mivel már 1896-ban itt tartották a parlament millenniumi ünnepi ülését. A kupolacsarnokban körbepillantva tizenhat uralkodó szobra és címerpajzsa ad rövid történelmi leckét – mind ezeréves históriánkból, mind a dualizmus korának történelemszemléletéből – a pillérkötegekben gyönyörködőknek.
Szemben a főlépcsővel Árpád nyitja a sort, majd – balról jobbra haladva – Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, II. András, IV. Béla, Nagy Lajos, Hunyadi János és Hunyadi Mátyás következik; azután az erdélyi fejedelmek közül Báthori István, Bocskai István, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György; végül pedig három Habsburg: III. Károly, Mária Terézia és II. Lipót zárja e jócskán kompromisszumos összetételű szoborgalériát.
A királyszobrok – s a társalgókban, termekben, folyosókon elhelyezkedő megannyi társuk – alkotói a kor nevesebb szobrászai közül valók: többek között Bezerédy Gyula, Holló Barnabás, Kiss Antal, Kiss György, Kallós Ede, Köllő Miklós, Ligeti Miklós, Mátray Alajos, Mayer Ede, Damkó József, Szécsi Antal. Anyaguk a már említett horgany öntvény mellett a modern magyar kerámiaipar európai rangú műhelyében, Zsolnay Vilmos pécsi gyárában készült különlegesség : a pirogránit. Burkolásra ideális – az országház udvarainak falain számos ponton pirogránit hordozza a hazai növényvilág stilizált motívu mait. De szobrászati alapanyagnak – immár kilenc évtizede egybehangzó kritika állítja – sajnos nem volt a legszerencsésebb választás. „éktelenkedő és papagáj színeitől kacérkodó apró, szobornak nevezett figurák” – így minősítette Pap Zoltán képviselő 1902-ben a konvencionális megformálásukat az élénk színekkel csak méginkább hangsúlyozó alkotásokat. Mivelhogy az anyag mellett legalább ilyen, vagy tán még nagyobb problémát jelent a megmintázás kötelezően unalmas egyöntetűsége. A kritika tehát jogos, miközben maguk a szobrok kezdettől fogva sajátos, nélkülözhetetlen összetevői a „haza háza” hangulatának. A kupolacsarnok pilléroszlopainak oldalában márványtáblák jelzik, nem üres szó csupán az, amit úgy hívunk, nemzeti emlékezet. Az Országház megépítését, a honfoglalás millenniumának megünneplését, Szent István intelmeinek részleteit, s végül – talán egyfajta kárpótlásul, hiszen mindenképpen az uralkodók között lett volna a helye II. Rákóczi Ferenc dicső emlékezetét hirdeti ez a négy márványba vésett oklevél.
Termek a kupolacsarnok körül
Nevezetes helyiségek övezik a kupolacsarnokot a Duna felőli oldalon. Szemben a díszlépcsővel az impozáns méretű – a folyó menti homlokzaton oszlopsoros erkélyfolyosóval kitüntetett – Vadászterem nyílik, az Országház nagyebédlője. „Megharsan a völgyben hajtók riadása, / Nincs földön, égen sincs, vadnak maradása” – idézi fel Arany János gyönyörű sorait Körösfői-Kriesch Aladár a déli falra festett freskón. Az alagsori konyhából ételliften érkező ebédet nem szokványos látványként köríti a bölénnyel viaskodó hun testvérkirályok, Buda és Attila fejedelmi mulatsága. ám ha valaki a vadászdráma helyett békésebb látványra vágyik, a terem északi oldalán a magyar szecesszió kiemelkedő mesterének balatoni halászatot ábrázoló freskójában gyönyörködhet. A tihanyi félsziget, s rajta a bencés monostor, az előtérben pedig a hálóvonást irányító szerzetesek meg jelenítése ezeréves történelmünk egy másik tradíciójáról, civilizációs teljesítményeink csöndes munkásairól mesél. A mennyezeten Tardos-Krenner Viktor ábrázolta az aratás, a szüret és a bőség allegóriáit, míg a bejárati falsíkon Spányi Béla festette meg öt híres-neves magyar vár művészi látványát. A háború alatt a képek sajnos elpusztultak, de nemrég valamennyit gondosan újrafestették. Az első a Hunyadi-birtokok központja, Vajdahunyad; azután a Thurzókat, s Thökölyt idéző árva vára következik; középen az Anjouk és a Hunyadiak Visegrádja (az egyetlen, amelyik ma is Magyarországon magasodik); majd Klissza, a német lovagrend nevezetes dalmáciai erőssége, s végül Csák Máté fészke, Trencsén. A Vadászterem sarkainál két kisebb terem nyílik: a déli a képviselői büfének ad otthont, míg az északi – a Gobelinterem – sajtótájékoztatók gyakori színhelye. Az 1920-as években került a falára a nevét adó, kilencszer három méter széles szőttes, harminc szövőnő két évi munkájának pompás eredménye. „A vezér és nemesei elrendezték az országnak minden szokástörvényét meg valamennyi jogát – idézi fel a Rudnay Gyula tervezte kép Béla király névtelen jegyzőjének sorait: … azt a helyet, ahol mindezt elrendezték, a magyarok a maguk nyelvén Szerinek nevezték el azért, mert ott ejtették meg a szerét az ország egész dolgának.” Bár több mint valószínű, hogy hazaszerző ősapáink sohasem tanácskoztak Pusztaszeren, Anonymus ötletes helynévmagyarázata immár évszázadok óta szilárd szimbóluma a magyar alkotmányosság megszületésének.
A képviselőházi ülésterem és társalgó
Ha a díszlépcső felől érkezve megállunk a kupolacsarnok közepén a hatalmas rózsacsillár alatt, jobbra s balra pillantva csodálatos térélmény keretében tárul fel előttünk az épület funkcionális szerkezete. A mindkét irányban húzódó társalgókon és a nyitott ajtókon keresztül akadálytalanul hatolhat az üléstermekig, az elnöki pulpitusokig a tekintet. Az épület külső megformálása során Steindl mind az északi, mind a déli szárnyon kiemelkedő tetőszerkezettel jelezte, hol tanácskozik a történelmi magyar országgyűlés két háza. Mivel 1944 decembere óta a magyar törvényhozás egykamarás, tehát csak egy testületből áll, az északi oldali, egykori főrendiházi ülésterem gyakran nemzetközi tanácskozások színhelyeként szolgál. Forduljunk tehát előbb a déli oldal, a mai magyar országgyűlés otthona, a képviselőházi ülésterem felé. Az út a társalgón keresztül vezet. Ez a terem a képviselők közötti termékeny eszmecserék helyett – ennek ma már inkább a folyosó a színtere – elsősorban a sajtó hadiszállása. Hatalmas, vöröses árnyalatú szőnyege nemzetközi ritkaság; szobordíszei a reáltudományokat, továbbá az ipar és a kereskedelem fontosabb ágazatait megjelenítő allegóriák. A kutatók a korszak ellentmondásos művelődéspolitikájának jeleként értékelik, hogy az Országház festészeti feladatainak elkészítésében aránytalanul nagy szerepet kapott a szerényebb tehetségű Vajda Zsigmond. Ebben a teremben jobbára meglehetősen zsúfolt kompozíciói közül a hun-magyar mondavilág köréből vett jelenetek – Csodaszarvas, Attila kardja, Buda halála, Emese álma – láthatók. A társalgóval átellenben, rövid keresztfolyosó túloldalán nyílik a képviselőházi ülésterem.
Cím: V ker.Kossuth tér 1-3.
Tel: + (36) 1 441-4000
E-mail: [email protected]
Web: www.parlament.hu
