Home Főhírek Sport Oroszország, foci világbajnokság, vasárnapi összefoglaló

Oroszország, foci világbajnokság, vasárnapi összefoglaló

Újabb vereséget szenvedett Lengyelország az oroszországi focivébén, a 0-3-as végeredménnyel biztossá vált, hogy nem jutnak a nyolcaddöntőbe. Lewandowskinak csak pár megmozdulásra futotta, James Rodrigez viszont két gólpasszt is adott.

Három góllal kapott ki Lengyelország a kolumbiai válogatottól a foci-vb H-csoportjának mai kazanyi meccsén. Kolumbia gyakorlatilag a mérkőzés elejétől kezdve uralta a játékot, míg védőik levették a pályáról Lewandowskit, addig müncheni csapattársa, most azonban ellenfele, James Rodriguez ficánkolhatott. A dél-amerikai csapat mezőnyfölénye a 40. percben érett góllá: Rodriguez jobb oldalról érkező beadását, az egyedül levő Mina felhőfejessel juttatta a lengyelek kapujába.

A második félidőben a lengyeleknek kellett (volna) támadniuk, de ehelyett továbbra is a kolumbiai csapat uralta a játékot. Ami a 70. percben ismét gólt jelentett: Quintero mesteri passzát a leshatáron levő Falcao átvette, majd a hosszú sarokba lőtte. Ezzel tulajdonképpen el is dőlt a mérkőzés, bár egy-egy lehetőség azért adódott az európai csapat előtt is. Ám a 75. percben végleg eldőlt minden: Jamez Rodriguez a félpályáról, a szélről indította Cuadradót, aki begyalogolt a tizenhatoson belülre és a labdát laposan begurította Szczesny kapujába. Később volt még egy Lewandowski-lövés, amit a kolumbiai kapus, Ospina tolt kapu fölé.

A H-csoportban Japánnak és Szenegálnak 4-4 pontja és plusz 1-es gólkülönbsége van, Kolumbia mostani győzelmével 3 pontos, gólkülönbsége plusz 2, míg Lengyelország pont nélküli, gólkülönbségük mínusz 4. Az utolsó fordulóban Szenegál Kolumbiával, Japán pedig Lengyelországgal csap össze csütörtökön magyar idő szerint délután 4 órakor

Leikszelt egymással a foci-vb H-csoportjában az első kör két győztese, Japán és Szenegál. Mindkét csapat védelme összehozott egy találatot az ellenfélnek, és mindkét csapat álomszép gólt is lőtt.

Kétszer is egyenlíteni tudott a japán válogatott Szenegál legjobbjai ellen az oroszországi labdarúgó-világbajnokság H-csoportjának mai első mérkőzésén. A két hárompontos csapat meccsének 11. percben egy japán védelmi hiba történt (Haragucsi rossz fejessel próbált felszabadítani), az ezután kapura tartó lövést Kavasima Sadio Mane térdére öklözte, ahonnan az a hálóba pattant (0-1). Mezőnyjátékkal folyt tovább a mérkőzés, majd a 34. percben Inui a balösszekötő helyén gondolt egyet, rátűzte és a labda bevágódott a bal alsó sarokba (1-1).

A második félidő ugyanígy folytatódott: egyik csapat sem akart kockáztatni, így főleg a mezőnyben zajlott a játék. A 64. percben Inui ismét a balösszekötő helyén kapta a labdát, ezúttal a bal fölső sarkot célozta meg, de a labda a kapufa és a felső léc találkozásán csattant. A 71. percben ismét megszerezte a vezetést a szenegáli válogatott: Mane a bal oldalon belöbbölte a labdát a tizenhatoson belülre, Sabaly csinált egy pompás cselt, bepasszolta középre a labdát, amit Moussa Wague vágott be a léc alá (1-2). Az ázsiaiak nem adták fel, a 75. percben egy lövésük levágódott egy szenegáli kézről, de a videóbíró a testhez szorított kart úgy ítélte meg, hogy nem volt szabálytalan. A 79. percben ezúttal a szenegáliak hoztak össze egy gólt a japánoknak. Sané a kapusa kezéből kifejelte a labdát, az Inuihoz került, beadta a játékszert, amit Honda ajtó-ablak helyzetben lőtt a kapuba (2-2).

A H-csoportban Japánnak és Szenegálnak is 4-4 pontja van, mindkét csapat 4 lőtt és 3 kapott góllal rendelkezik. A kvartett másik mérkőzését magyar idő szerint este 8 órakor játssza az első kör két vesztese: a Szenegáltól vereséget szenvedő lengyel válogatott a Japántól kikapó Kolumbiával fog meccselni. Aki veszít, az biztosan búcsúzni kényszerül a vébétől.

Harry Kane három, John Stones kettő, valamint Jesse Lindgaard egy góljával Felipe Baloy találata ellenében 6-1-re győzött Anglia Panama ellen, ezzel Belgium előtt vezeti a világbajnokság G-csoportját.

Gólzáporos győzelemmel biztosította helyét Anglia a vb legjobb 16 csapata között, miután Nyizsnyij-Novgorodban 6-1-re verte Panama válogatottját. A tegnapi, Belgium–Tunézia összecsapás mellett ez már a második mérkőzés, ahol 7 találat is született.

A gólparádét John Stones nyitotta, aki a 8. percben egy szöglet után levált védőjéről, és 11 méterről védhetetlen csukafejessel szerezte meg az első gólt. A 22. percben Jesse Lindgaard tört be a tizenhatoson belülre, feldöntötték, a büntetőt pedig Harry Kane, the HurriKane a jobb felső sarokba vágta. Következett a 36. perc, amikor Lindgaard vitte keresztbe a labdát a tizenhatos előterében, majd jobbal védhetetlenül a bal felső ficakba vágta azt. A 40. percben egy szabadrúgás-kombináció utáni fejest még bravúrral védett Jaime Penedro, a panamai kapus, de az ismétlést John Stones már befejelte. Az első félidő hosszabbításában, a 46. percben Stonest rántották le a panamai védők a büntetőterületen belül, Kane pedig a második tizenegest is kíméletlenül verte be a jobb felsőbe, így 5-0-val mehettek szünetre a csapatok.

A második félidő jóval alacsonyabb iramot hozott. A 60. percben Ruben Loftus-Cheek a jobbösszekötő helyéről eresztett meg egy lövést, a labda teljesen véletlenül megpattant a leshatáron ólálkodó Kane sarkán, onnan pedig a panamai kapuba hullott. Az angol mezőnyfölény ellenére sikerült a szépítés: a 78. percben egy bal oldalról élesen belőtt szabadrúgást Felipe Baloy becsúszva, 10 méterről pöckölt a háromoroszlánosok hálójába, ezzel megszerezte Panama történetének első világbajnoki gólját.

A G-csoportban Belgium és Anglia 6-6 ponttal, plusz 6-os gólkülönbséggel áll és továbbjutottak, míg Panamának és Tunéziának nincs pontja, gólkülönbségük mínusz 6. A csoportelsőségről, valamint a csoportharmadik személyéről a két hatpontos és a két nullapontos csapat összecsapásai fognak dönteni csütörtökön magyar idő szerint este 8 órakor. Mivel a belgáknak és az angoloknak is minden mutatója azonos (6 pont, 8 lőtt és 2 kapott gól), most a fair play-helyezés rangsorol, ami a szigetországiaknak kedvez, a csoportot tehát Anglia vezeti.

Forrás: alfahir.hu

ElőzőÚjra hófehér lesz a beszürkült, koszos vászoncipő ezzel a trükkel – Néhány óra alatt mintha újjávarázsolták volna
KövetkezőFriss hír! Baleset történt az M3-as autópálya főváros felé vezető oldalán!
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás