forrás: messzeletoblog.hu
2015. október 31. és november 4. között több súlyos terrorcselekmény rázta meg a Szíriában légi csapásokat végrehajtó nagyhatalmakat. Október 31-én a Kogalymavia orosz légitársaság repülőgépe zuhant le 224 emberrel a fedélzetén a Sínai-félsziget felett, míg a november 14-i, mintegy 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletsorozat általános sokkot váltott ki világszerte. A terrorcselekményekért mindkét esetben az Iszlám Állam (IS), illetve társszervezetei vállalták a felelősséget. Tíz nappal később a török légierő a török-szír határ közelében egy orosz Szu-24-es bombázót lőtt le. Ezen események hatására bekövetkezett-e változás Moszkva szíriai tevékenységében? Előállt-e az Oroszország által szorgalmazott átfogó nemzetközi koalíció? A bejegyzésben igyekszünk közelebb kerülni a merényletek által felvetett nemzetközi kérdések megválaszolásához.
Amikor Oroszország szeptember 29-én megkezdte szíriai légicsapásait, szerepvállalását alapvetően négy tényezőre lehetett visszavezetni. Egyfelől Bassar Asszad szír elnök tekinthető az utolsó orosz szövetségesnek a Közel-Keleten, így rendszerének fenntartása prioritás a Kreml számára. Továbbá az országban található Moszkva egyetlen földközi-tengeri katonai támaszpontja (Tartúsz), amely ráadásul azon kevés külföldi orosz bázis közé tartozik, melyeket a Szovjetunió megszűnése óta nem számoltak fel. Azaz a beavatkozás egyrészt geopolitikai érvekkel magyarázható. Szintén fontos szempont a szíriai polgárháború távlati és taktikai jelentősége. Moszkva tart az IS harcosainak a Kaukázus és Oroszország felé történő kirajzásától, ezért Szíriát végső soron egyfajta „puffer (ütköző) zónaként” értelmezi. Végül Vlagyimir Putyin orosz elnök lehetőséget látott a beavatkozás által a nemzetközi elszigeteltségből való kitörésre, az Oroszország elleni szankciók felszámolása is cél lehetett. További fontos szempont, hogy az orosz elnök 2015 nyara óta következetesen egy széles, nemzetközi IS-ellenes szövetség felállítását szorgalmazza. E javaslat azonban egészen idáig az Iszlám Állam ellen már több mint egy éve légi csapásokat végrehajtó Egyesült Államok vezette koalíció ellenérzéseit váltotta ki. Ez az Oroszországgal szembeni negatív percepció mellett azzal magyarázható, hogy az orosz bombázások mintegy 80-90 százaléka a Pentagon adatai szerint a Washington által támogatott „mérsékelt ellenzék” ellen irányult.
A közelmúlt eseményei azonban változást hoztak. A sokkoló párizsi merényletekmorális és európai következményei ismertek. Vlagyimir Putyin orosz elnök a terrorcselekmények kapcsán kijelentette, hogy „Az elkövetőket mindenhol keresni fogjuk, és ha rájuk találunk a világ bármely pontján, elpusztítjuk őket. A Szíriai hadműveletünket nem elegendő csak folytatni. Olyan módon kell intenzívvé tenni, hogy az elkövetők megértsék – a felelősségvállalás elkerülhetetlen.” Pavel Szvjatenkov, politológus az Izvesztyija napilapban közöltcikkében felhívja a figyelmet, hogy e felszólítással Putyin új doktrínát („a bosszúállás doktrínáját”) hirdetett meg, melyben újraértelmezte Oroszország szerepét a terrorizmus ellen folytatott globális küzdelemben. Moszkva a terrortámadás után beavatkozását az ENSZ Alapokmány 51. cikkével (jogos önvédelem) támasztja alá, ami által szíriai jelenléte erősebb legitimitást nyert. Az 50 millió dollárt kitevő nyomravezetői jutalom pedig szintén erős jelzés az eltökéltséget illetően.
Az orosz bombázó incidense ugyanakkor parázs helyzetet teremtett, hiszen NATO tagállam az 1950-53-as koreai háború óta nem lőtt le orosz légi egységet. A fegyveres reakciót szerencsére sikerült megelőzni, ugyanakkor az orosz-török kapcsolatok mélypontra jutottak. A kardcsörtető retorika és az Ankara IS elleni elkötelezettségét megkérdőjelező állítások (a Kreml többször illegális olajvásárlással vádolta Törökországot különböző fórumokon) mellett Oroszország beérte szektorális gazdasági szankciók életbe léptetésével. Ezek keretében többek között korlátozásra került több török mezőgazdasági termék behozatala, felfüggesztették a török-orosz vízummentességi rendszert, illetve megtiltották az orosz munkaadóknak török munkavállalók alkalmazását. A szíriai hadműveleteknél pedig vadászgép-fedezetet is biztosítanak a bombázóiknak.
A Kreml kísérleteinek kétségkívül vannak eredményei. Az új stratégia kézzelfogható jele, hogy Moszkva bizonyítható módon az IS állásait, illetve olajszállítási útvonalait támadja-immár nehézbombázói bevetésével. Az orosz vezérkar a támadások intenzitásának megkétszerezésére utasította a légierőt, engedélyezte az olajszállító tartálykocsik konvojainak támadását, valamint kaszpi-tengeri flottájának bevonásával bevetette közép hatótávolságú rakétáit is. A nemzetközi koalíció felé tett gesztusként Moszkva kapcsolatfelvételt és együttműködést kezdeményezett több szír ellenzéki csoporttal. A párizsi merényleteket követően a nemzetközi helyzet is kedvezően alakult Oroszország számára. Francois Hollande francia elnök személyében támogatóra lelt a Putyin által már a szeptember 28-i ENSZ Közgyűlés plenáris ülésén mondott beszédében meghirdetett „széleskörű nemzetközi terrorizmusellenes koalíció” koncepciója. A helyzet változását jól jelzi, hogy az orosz elnök utasítására„szövetségesi alapon” kapcsolatfelvétel történt a Földközi-tengerre érkező Charle de Gaulle francia repülőgép-hordozó és az orosz flotta egységei között. Szintén az együttműködés erősödésére utal, hogy a két ország közös, „a terrorizmus elleni küzdelmet előirányozó” nyilatkozat elfogadását érte el az EBESZ (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) december 4-i, belgrádi csúcstalálkozóján. Továbbá Moszkva számára pozitív fejlemény a november 20-án egyhangúlag elfogadott 2249. sz. ENSZ Biztonsági Tanács Határozat, amiben a szervezet elítélte a terrorizmust és felhatalmazta az ENSZ tagállamait, hogy “tegyék meg a szükséges lépéseket az IS, által elkövetett terrorcselekmények megelőzése érdekében.” December 18-án és 22-én a Biztonsági Tanács hasonló tartalommal bíró határozatokat (2254. és 2258. sz.) fogadott el a szíriai helyzettel kapcsolatban. Összességében az elemzők között konszenzus alakult ki azzal kapcsolatban, hogy Oroszország megkerülhetetlen tényezővé vált a Közel-Keleten és sikerrel tört ki az ukrán konfliktus óta fennálló nemzetközi elszigeteltségből, amit szintén jól jeleznek az utóbbi időszakban lefolytatott Obama-Putyin, illetve a Kerry-Putyin-Lavrov tárgyalások.
Azonban a válság megoldását, az Iszlám Állam felszámolását, valamint a Kreml egyéb aspirációit tekintve a helyzet közel sem ennyire rózsás. A demonstratív, szimbolikus lépések a nemzetközi közmorál erősítéséhez járulnak hozzá közvetlenül, a rendezéshez már kevésbé. A bombázások intenzitásának növelése kétségkívül jól hangzik, azonban jól látható, hogy csak ezek által az IS nem pusztítható el. A nagyobb eredményekkel (egyúttal azonban nagyobb ráfordításokkal és áldozatokkal) kecsegtető szárazföldi beavatkozás az előző bekezdésben taglalt fejlemények ellenére továbbra sem valószínű. Ahogy arra a Gazeta.ru felhívja a figyelmet „minden külső hatalom eltökélt az IS legyőzését illetően, de lehetőség szerint más által.” Izrael belső problémái, az Egyesült Államok a közelgő elnökválasztások, míg Franciaország és Nagy-Britannia kapacitásbeli hiányosságok miatt nem áll készen egy szíriai szárazföldi hadműveletre. Az orosz hadsereget modernizálták ugyan, de a rosszemlékű 1979-es afganisztáni intervenció óta nem vett részt ilyen jelentőségű hadműveletben. Továbbá az orosz társadalom egyelőre kifejezetten elutasító a szíriai jelenléttel szemben. A helyzetet tovább nehezíti, hogy az Öböl-államok (Szaúd-Arábia, Katar, Egyesült Arab Emirátusok) elutasítanak bármilyen külső szerepvállalást és feltehetőleg az illegális olajkereskedelem által támogatják az Iszlám Államot. Emellett Washington és Moszkva között a stratégiai célok egyezése és az álláspontok lassú közeledésének ellenére taktikai ellentétek vannak (főként Asszad jövőbeni sorsát és szerepét illetően), aminek feloldása nehézkesen halad. Végül úgy tűnik, hogy a szíriai orosz fellépés nem hozza meg az EU, az ukrajnai események következtében életbe léptetett, szankcióinak felfüggesztését sem. Az Európai Unió Tanácsa december 21-én végül hat hónappal meghosszabbította a Moszkvával szemben 2014 nyarán életbe léptetett intézkedéseket. „A szankciók meghosszabbításának bármely verziója az Iszlám Állam kezére játszik.” – jelentette ki Nyikolaj Levicsev, az Orosz Parlament Alsóházának házelnök-helyettese. E gondolat jól jelzi az orosz célkitűzéseket, valamint az esetleges összefogás buktatóit.
Összességében kijelenthető, hogy igyekezete ellenére Oroszországnak nem sikerült egy többé-kevésbé formálisan működő, széles körű koalíciót létrehoznia: Nagy-Britannia, illetve Németország az USA-vezette csoportosuláshoz csatlakozott. Ugyanakkor 2016-ban számos olyan esemény látható, mely alapjaiban változtatja meg a szíriai helyzetet, és az azt övező nagyhatalmi kapcsolatokat. Az Egyesült Államoknak új elnöke lesz, míg Oroszországban parlamenti választások igazolhatják, vagy éppen diszkreditálhatják a putyini külpolitikai irányvonalat. Szintén érdekes kérdéséket vethet fel a szír kormányerők és az iraki hadsereg sikeres offenzvája, valamint az ENSZ közvetítésével hamarosan megkezdődő össz-szíriai tárgyalások is. Érdemes lesz tehát figyelemmel követni az eseményeket a következő pár hónapban.
Takács Martin
Nemzetközi tanulmányok szakirányos hallgató, Mathias Corvinus Collegium